Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 11 (252. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - LÁNYI ZSOLT (FKGP):
1279 Megjósolom, hogy 1997ben ugyanúgy meglesz ez a külkereskedelmi mérleghiány, csak egy óriási különbséggel: az a gazdasági növekedés nem lesz meg mellette, ami 19 94ben megvolt. 1994ben 10 százalékkal nőtt a beruházások volumenindexe, 1996ban még mindig csökken, 1997 eddigi jelzései alapján a reálgazdaságban továbbra sem várható, hogy a beruházások érdemben növekednének. Ugyanakkor az import nő és a vámstatisztik a, illetve a vámpótlék leépítése tovább fogja javítani az import pozícióját, vagyis Magyarország külgazdasági versenyképessége a Hornkormány gazdaságpolitikájának eredményeképpen semmiképp sem javul, legalábbis ennek jeleit nem látjuk. A stagnálásnak anná l inkább, a lakosság vásárlóerejének csökkenése miatt a belföldi kereslet rendkívüli mértékben visszaesett. Emiatt nem is várható, hogy érdemi beruházások történjenek az országban. Ebben az esetben lehet nagyon örülni annak - amit szintén idézek a Pénzügym inisztérium anyagából : "A keresetek 1996ban is lassabban növekedtek, mint az összes jövedelem, így az arányuk a GDP százalékában további 1 százalékponttal csökkent, ma már csak 45 százalék". '94ben 49 százalék volt, tehát sikerült 4 százalékpontos csök kenést elérni. Vagyis mi történt? Egy jövedelemátrendeződés, semmi más! A jövedelemátrendeződés a magyar lakosság, a bérből és fizetésből élők kárára és bizonyos szűk pénzügyi befektetők javára történt. Emiatt van az a tiltakozási hullám az országban, amin ek jeleit, azt hiszem, ma már a kormány is egyértelműen látja. És ekkor jön az új ötlet; valószínűleg megint kiigazítást kell tenni a kormánynak ezen rossz gazdasági mutatók miatt. Az ötlet pedig az, hogy próbáljunk megegyezni egy 10 százalékos béremelésbe n 1998ra, akkor talán sikerül újra stabilizálni a magyar gazdaságot, annak pénzügyi mérlegét. Azt hiszem, ez az ötlet hasonlít arra a klasszikus zenebohócra, akinek a különböző zeneszerszámait elveszik, de még mindig elő tud húzni egy másikat, és ugyanúgy megfújja a kürtöt vagy trombitát, vagy bármit. Azt hiszem, hogy ez az, amit a magyar lakosság - függetlenül attól, hogy politikai pártok mennyire szítják vagy mennyire serkentik az ilyen tüntetéseket - nem tud elviselni. (Az elnök a csengő megkocogtatásáv al jelzi az időkeret leteltét.) És azt javasoljuk a kormány számára, vessen el egy ilyen ötletet, mert nem hiszem, hogy ezzel az ötlettel vagy annak megvalósításával a '98as választásokat meg tudja érni. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (G. Nagyné dr . Maczó Ágnes) : Köszönöm. Megadom a szót Lányi Zsolt úrnak, Független Kisgazdapárt. LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttem szóló képviselőtársam arra hívta fel a figyelmet, hogy pontosan az ellenkezője igaz annak, mint amit a kormány, a miniszterelnök úr televíziónyilvánosság előtt, sajtótájékoztatóban hirdet. Én nem kételkedem képviselőtársam adataiban, nem kételkedem azokban a számokban, amelyeket ő megjelölt az exportimport arány rosszabbodására, a külker eskedelmi mérlegnek nem javuló, hanem romló tendenciájára, a belföldi fogyasztás csökkenésével kapcsolatos észrevételeire, mert ezeket nap mint nap tapasztaljuk. Való igaz, hogy ebbe az országba nagyon sok importáru érkezik, és nincs megfelelő export, ninc s megfelelő exporttámogatás, és különféle olyan jelenségek tapasztalhatók a kormány részéről, amelyek nem elősegítik, hanem inkább csökkentik azokat a tendenciákat, amelyek kivezetnék ezt az országot a kátyúból, a gazdasági ellehetetlenülésből, fel tudnák élénkíteni az exportot, tudnának valami lehetőséget biztosítani arra, hogy a belső fogyasztás ne csökkenjen évről évre, hogy a társadalom ne szegényedjen el, azonban erre mi semmiféle intézkedést, semmiféle határozott lépést a kormány részéről nem látunk. Én azt hiszem, hogy ez oda fog vezetni, amit az előbbi felszólalásomban mondottam, és az előttem szóló tisztelt képviselőtársam is mondott, hogy ezt így tovább vinni nem lehet, ez a kormány képtelen megoldani azokat a problémákat, amelyek a magyar gazdaság ot, a magyar társadalmat sújtsák. (Sic! - Moraj a bal oldalon. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Sújtják!) Ennek így nem lehet vége. Sújtják, igen. (Taps az FKGP padsoraiban.)