Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - Az olimpiai bajnoki járadékról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - MEZŐ ISTVÁN (MSZP):
1248 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Amikor értesültem róla, hogy olyan törvény ké szül, amely a magyar olimpiai bajnokokat kívánja járadékban részesíteni, engem személy szerint örömmel töltött el, mert magam is nagyon szeretem a sportot, és kisgyerekkorom óta különleges figyelemmel kísérem az olimpiák történetét, különös tekintettel ter mészetesen a magyar olimpiai bajnokokra. Általános iskolás gyerekként kívülről fújtuk, hogy mikor, hol volt olimpia és ki, mikor, milyen sportágban volt olimpiai bajnok. Az olimpiák iránti különleges figyelem azóta is megmaradt bennem. És valóban igaz, Kón ya képviselő úr előterjesztésében is szerepel, hogy az olimpiai versenyeket különleges légkör, hangulat veszi körül, azok minden rendű, rangú versenyeknél fontosabbak. Biztos, hogy vannak világbajnokságok is, és pechjük van azoknak a sportolóknak, akiknek a sportága nem olimpiai sportág, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja, hogy az olimpia mégiscsak olimpia, az olimpiai versenyek mindenekfelett állnak, számomra legalábbis igen. Különösen igaz ez azóta, amióta a televíziós közvetítések is figyelemmel kísérik az olimpiákat; ha jól emlékszem, az 1960as római olimpia óta van tévéközvetítés, legalábbis Magyarországon, és az egész világ láthatja az eseményeket. Ilyenkor elgondolja az ember, hogy hej, ha egykor láthatta volna a világ, amikor egy magyar fiatalember, bizonyos Hajós Alfréd beugrik a hajóról a tengerbe és megnyeri a százméteres gyorsúszást - csak hát akkor még nem volt tévéközvetítés. Hiszen egy magyar embernek nincs annál felemelőbb érzés, kellemesebb borzongás, amikor a dobogó t etején, néha könnyeivel küszködve, ott áll a magyar versenyző, és szól a magyar himnusz, miközben a főárbocra felkúszik a magyar zászló. Valóban úgy van, ahogy az előterjesztésben is szerepel, hogy a magyar állam nem mindig gondoskodott azokról, akik a nem zetnek dicsőséget szereztek. Ez különösen igaz a Horthyrendszerre, amikor még az a szégyenteljes eset is megtörténhetett, hogy egy olimpiai bajnokot származása miatt munkaszolgálatra hurcoltak, és Ukrajnában fagyott meg. Igen, Petschauer Attila kétszeres kardvívó olimpiai bajnokról van szó, és most itt eszembe jut egy történet. Bálint György - Gyuri bácsi - SZDSZes képviselőtársammal egyszer beszélgettünk, és ő mesélte a következő történetet: amikor 1516 éves gimnazista srác volt Gyöngyösön, ellátogatott hozzájuk Petschauer Attila, akkor már olimpiai bajnok kardvívó - volt náluk egy vívó szakosztály a gimnáziumban is , és megkérdezte az olimpiai bajnok, hogy ki áll ki vele vívni; Bálint Gyuri bácsi jelentkezett, és micsoda élmény maradt ez neki még most is, hogy ő vívhatott az olimpiai bajnokkal. Hogy az olimpiai bajnokok különleges megbecsülést érdemelnek, az nekem körülbelül kéthárom évvel ezelőtt jutott eszembe, amikor döbbenten hallgattam a rádióban, hogy az egyik olimpiai bajnokunk - hadd ne mondjam , hogy ki volt az - áruba bocsátja olimpiai aranyérmét, mert megélhetési gondjai vannak. Azt hiszem, az előbb Horváth képviselő úr is utalt erre. Egyébként ma érdeklődtem, hogy valóban igaz volte ez; megerősítették, hogy igaz volt, de aztán megoldódott a probléma, mert valaki segített az olimpiai bajnokon, és mégsem került eladásra az aranyérme. Akiről én tudok, arról van szó, tehát én csak őt kérdezem. De azért mégiscsak szörnyű, hogy ez a gondolat egyáltalán felmerülhetett. Persze ha az ember belegondol, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak az aranyérmesekért rajongjunk, pedig egy ezüst- vagy egy bronzéremben is legalább annyi munka van. Néha csak egyegy centiméter vagy egy századmásodperc hiányzik az aranyéremhez, nekem is éppen Güttler Károly jutott esze mbe, aki az 1988as szöuli olimpián egy századmásodperccel maradt le a dobogó legmagasabb fokáról, és úgy nyert ezüstérmet, mint később kimutatták, ez körülbelül 8 millimétert jelentett a benyúlásnál. Abban is van valami igazság, hogy esetleg lehetne jutal mazni az ezüst- vagy bronzérmeseket is, vagy netán a világbajnoki aranyérmeseket, de tudom, hogy ez még több pénzt, még több kiadást jelentene.
