Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DANIS GYÖRGY (SZDSZ):
1239 fellelhetőek, úgy gondoljuk, hogy az egész ország érdeke az, hogy ez a sokszínű élővilág és ez a biológiai sokféleség az utókor számára megőriztessék. Az állaguk megőrzése nemcsak természetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is fontos, hiszen mind vízgazdálkodási, mind halászati és - reménységünk szerint hamarosan - a kulturált, idegenforgalmi szempontból is fontosak lehetnek. Az utóbbi évszázadban egyre több iszap rakódott le bennük. Az úgynevezett feliszapolódás következtében vízmélységük fokozatosan csökkent, és ez bizony veszélyezteti az ott élő élővilágot. A mezőgazdaság nagyfokú kemizálása és az infrastruktúra nélküli üdülőövezetek kiépülése miatt a vízminőség drasztikusan romlott. Állapotuk megóvását akadályo zza, hogy a holtágak teljes körű felmérésével - ahogy azt a bizottság jelentése is megállapítja - jelenleg nem rendelkezünk, sőt, a tulajdonosi viszonyok és a kötelezettségek is rendezetlenek. Az önök előtt lévő országgyűlési határozati javaslat jelentőség e mindenekelőtt abban áll, hogy a tárcaközi bizottság létesítésével módunkban van folytatni a holtágak megmentésére irányuló munkálatokat. E munkák keretében reméljük, hogy megoldást fogunk találni a finanszírozás módjára és lehetőségeire, és közelebb hozz uk ezt a munkát a képviselőkhöz, a jogalkotókhoz a költségvetési vitában is. A határozat előírja a holtágakkal kapcsolatos hatályos joganyag részletes felülvizsgálatát, állapotuk felmérését, nyilvántartásuk tisztázását és rendezését. Ez a részletes felméré s elengedhetetlen, hiszen ahogyan Sződi úr elmondta, nincs két egyforma állapotú holtág, és így a szükséges intézkedéseket is egyedileg kell megterveznünk. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a holtágakról szóló országgyűlé si határozati javaslatot támogatni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps.) (21.20) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm, államtitkár úr. Most megkérdezem a mezőgazdasági bizottságot, hogy kíváne előadót állítani? (Herbály Imre jelentkezik.) Igen. Megadom a s zót Herbály Imre képviselő úrnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának. HERBÁLY IMRE , a mezőgazdasági bizottság előadója : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság több alkalommal tárgyalta a határozati javaslatot, és - a ho ltágak kialakult állapotára, helyzetére, az utóbbi időben született törvényekre tekintettel - az abban foglaltakat megfontolandónak és elfogadhatónak ítéli meg. Felhívnám képviselőtársaim figyelmét a H/3624/6. számú ajánlásban megfogalmazott módosító indít ványokra, amelyek szövegpontosítással javítják az országgyűlési határozati javaslatot, teszik értelmezhetőbbé, jobbá a végrehajtás megszervezésére. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most egyegy képv iselő fejtheti ki képviselőcsoportja álláspontját. Megadom a szót először Danis György képviselő úrnak, aki a Szabad Demokraták Szövetsége frakciója nevében kíván felszólalni. DR. DANIS GYÖRGY (SZDSZ) : Elnöknő! Tisztelt Ház! Sződi Imre képviselőtársam, aki a környezetvédelmi bizottsági előadó volt, abba a helyzetbe hozott, hogy miután szinte minden témát részleteiben is ismertetett, alig van hozzáfűznivalóm. Mindössze röviden pár megjegyzésem volna. Az első kérdés: ritka dolog, hogy kivételes eljárásban fog lalkozik a Ház egy témával. Én azt hiszem, a holtágakkal való kivételes eljárást maximálisan indokolja az a tény, hogy a természetvédelemről, a vadászatról, az erdőről, a településfejlesztésről és a halászatról folyó