Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
1174 magyarszlovák együttélésért és azért, hogy az ezer éve együtt élő két nép között békét teremtsen. Természete sen nemcsak a magyarszlovák barátságnak, hanem a Kárpátmedencében élő minden nemzetiségnek védője volt, hisz - mint erre Szabad György képviselőtársam utalt - a Szlovákiában méltatlan sorsra kárhoztatott zsidóságot is éppúgy védte, mint ahogy védte az ot t élő egyéb nemzetiségeket, például a ruszinokat és a német ajkú, de gyakran magyar vagy szlovák érzésű honfitársait. Esterházy János azért halt meg, mert következetesen demokrata volt, következetesen humanista volt, következetesen az emberiség ma megérő e szméjének egy országhatárokon felüli, (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) mai európai közösségnek volt a hirdetője és vallója. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előt ti felszólalásra jelentkezett Pokorni Zoltán frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz. Megadom a szót. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az egyetemeken tapasztalható elégedetlenségről eléggé részletesen beszámoltak a hírek, a napilapok, és amint halljuk, a kormány is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az újságok beszámolója szerint ezt a két összefüggő kérdést a közoktatásban dolgozó pedagógusok elmaradt vagy pedig bizonytalan béremelését, az egyetemeken kialakult sztrájkhelyzetet a kormány egy ülésen vitatta. Ahogy olvasható, a kabinet ismét foglalkozott a közalkalmazottak béremelésének végrehajtásával. Álláspontjuk szerint kiderült, hogy egyes önkormányzatoknak forráshiány miatt nehézségeik vannak a béremelés végrehajtásában. Ezzel szemben, sa jnos, a valóság az, hogy több tucat város jelezte, hogy igen komoly hiánnyal kell szembenéznie, mely szerint nincs meg a '97. évi költségvetésben a közalkalmazotti előmeneteli rendszer, vagy illetményrendszer módosításának a fedezete, és az országosan kalk ulálható hiánya a városok költségvetésében 910 milliárd forintot jelent. Mi kértük, fölszólítottuk a kormányt, hogy ez ügyben járjon el, tűzze ezt napirendjére. Elfogadhatatlan, amit itt olvasunk, hogy ők önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkor mányzatok számára elkülönített keretből kérhetnek támogatást. Nem ez a probléma megoldása, nem ez a probléma szintje, súlya. Sokkal nagyobb, sokkal mélyebb kérdésről van szó. Itt olvassuk: a kormány tájékoztatást kért a művelődési minisztertől, Magyar Báli nttól az ELTEn alakult sztrájkbizottság ügyében. Nyilván az ő tájékoztatásából származik a következő mondat, mely szerint az ELTE dolgozóinak béremelése 90 százalékát központi költségvetésből, 10 százalékát pedig az egyetem saját bevételéből kell fedezni. Ezzel szemben áll az ELTE gazdasági vezetőjének, Cseresznyés Lászlónak a napokban is megjelent tájékoztatása, mely szerint a központi költségvetésből származó források alig az egyharmadát fedezik ennek a költségvetésnek, nem többet. De hogy nemcsak az ELT Eről, az ország egyik legnagyobb egyeteméről van szó, jól mutatja, hogy a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, a Műszaki Egyetem, Szegeden, illetve Pécsett is a nagy egyetemek jelezték, hogy igen komoly gond van. A ko rmány álláspontja az, hogy aláírták a megállapodást, azt be kell tartani. A megállapodást - igen furcsa szóhasználattal - a tavalyi évhez viszonyított ez évi keresetnövekedés szóhasználattal írták alá. S vessenek magukra - így a kormány - a szakszervezetek , ha nem vették időben észre, hogy ez a keresetnövekedés '96 januári bázissal számol, és nem a '96. végi béreket emeli meg '97 januárjától. Azaz, az az évközi béremelés, amit '96ban végrehajtottak a tiltakozások eredményeként vagy nagy létszámleépítések á rán az egyetemek, most beszámít ebbe a 1718 százalékba, azt fogadják el így. A kormány másik érve a saját források fölhasználása. Számos saját forrása lehet egy egyetemnek, ezek vagy állandóak, vagy bizonytalanok. Bizonytalanok azok a bizonyos bevételek, amik abból