Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 4 (250. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - CSÉPE BÉLA (KDNP):
1130 semmiféle kiesés ne legyen: tehát olyan kirekesztésszerű valami, hogy valaki a jogszabály olyan korlátjába ütközve ére zze magát, hogy az egyiknek jár, a másiknak pedig nem. Ebből a szempontból gondoltuk a következőket, és ezt szeretném röviden elmondani: mi is üdvözöltük azt, hogy az időpont '49ről '45re a kormányjavaslat alapján is megváltozik. Mi úgy gondoljuk, hogy e zt még egy évvel korábbra kellene tenni: vagy '44. december 31re vagy '45. január 1jére - az már mindegy, de egy évvel korábbra. Abban az évben, amikor megtörtént a felszabadulás, de itt voltak a szovjet csapatok, már voltak bizonyos kirekesztések, és ak kor is voltak olyanok, akik ebből kiestek. Ez nem olyan nagy kör, amely pénzügyileg felborítaná ennek a forrásigényét; ez az egyik. A másik pedig tényleg alapvetően lelkiismereti kérdés, amit kezdeményeztünk: a módosító indítványunk szerint ez a járandóság megilletné mindazon személyeket, akiket magyar állampolgárként háborús sérelem ért. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy nemcsak azok a magyar állampolgárok lennének erre jogosultak, akik most Magyarországon laknak, akiket annak idején magyar állampolgárkén t háborús sérelem ért. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenlegi Szlovákia, Románia vagy Jugoszlávia területén élő olyan emberek is hozzájuthatnának ehhez a pénzhez, akik tényleg nagyon szerencsétlen sorsban töltötték el az éveiket a háborús sérelem ó ta, és nagy szegénységben élnek. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt kizárólag a hadirokkantakra és a hadiözvegyekre gondolunk - nem a hadiárvákra, amely esetleg egy szélesebb kör lehet. Úgy gondoljuk, hogy olyan hadirokkant és hadiözvegy, aki magyar és a hat árainkon kívül él, semmiképpen nem egy nagy létszámú sokaság. Az én birtokomban vannak ilyen levelek; tényleg nagyon megrázó és megható, amikor egy szegény hadiözvegy, akinek még pár éve lehet hátra az életéből - vagy ki tudja, talán még annyi sem , számí t arra, hogy a magyar államtól most végre valamiféle ilyen elégtételt kap, ami pénzben nem fejezhető ki. Ez egy gesztus lenne, hogy mégis gondolt rá a magyar állam, hiszen annak idején magyar állampolgárként volt esetleg maga hadirokkant, vagy pedig egy hő si halált halt személy özvegye. Tehát ezt a kiterjesztést erkölcsi okokból vezettük elő. Nagyon kérjük a honvédelmi kormányzatot, hogy fontolja meg, hátha mégis lehetséges lenne ennek az ilyen kiterjesztése. A bizottsági munkák alapján úgy látjuk, hogy a k ormány ezt a javaslatunkat nem fogja támogatni. Tehát kérjük, hogy ezt fontolja meg. Véleményünk szerint nem sok emberről van szó. Még egyszer hangsúlyozom, hogy hadirokkantakról és hadiözvegyekről lenne szó, és nem hadiárvákról. Tehát egy viszonylag szűk körben tudnánk ezt a gesztust gyakorolni. A másik kérdés - amely szintén a 3. §t érinti - ezen juttatások mértéke. A javaslatunkban egy emelést hajtottunk végre, kizárólag azért, mert a korábban megállapított összegek fölött ilyen értelemben eljárt az idő ; infláció volt. Voltak, akik amiatt nem jutottak ehhez az összeghez, mert nem volt rá költségvetési fedezet, tehát a parlament is kicsit görgette maga előtt ezt az ügyet. Végül is akik megkapták, azok megkapták. A mi javaslatunk szerint ezt most nem igény elhetnék újra. Aki nem kapta meg, aki költségvetési okokból szenvedett sérelmet - a halasztás miatt - a kifizetésnél, az most már egy bizonyos emelt összeggel kapja meg. Ez lenne a második gond, amit elővezetek. A harmadik pedig - ami már elhangzott, de én is csatlakozom ehhez a kérdéshez - az igazolás kérdése. Úgy gondoltuk: mindenképpen méltánytalan lenne, ha ilyen módon kirekesztődnének a hadirokkantak, a hadiárvák, a hadiözvegyek azért, mert otthon nem találják meg ezt a bizonyos papírt, amellyel igazol ni tudnák, hogy annak idején megvonták tőlük a járandóságot. Ha ilyen emberek kirekesztődnek, akkor ezt nagyon súlyos sérelemként tudnánk felfogni. Ezért azt javasoljuk, hogy ha bármilyen módon igazolni tudja... - gondolunk akár egy levélre, akár valamilye n tanúsításra vagy valami ilyesmire; de örömmel üdvözöljük Jauernik István javaslatát is, mely szerint a saját nyilatkozata is elég lenne. Úgy gondolom - rögtön reagálva erre , hogy ez mindenképpen megoldaná a dolgot, hiszen az eljáró hatóságok előtt is e gyszerűbb lenne az eljárás: ha ezt a nyilatkozatot valaki aláírja büntetőjogi
