Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 4 (250. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - Az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár működéséről szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1117 megfogalmazta a felelősök körét, világosan tagolja az egyes szereplők felelősségét. Az előterjesztő bizottság ezeket a módosításokat is támogatni tud ja. Ugyanakkor nem tudtuk támogatni azt a módosító indítványt, miszerint a kormány '96. decemberétől megváltoztatta addigi magatartását, és élt felügyeleti jogkörével, ezt nem tudta támogatni a bizottság, miután a jelentésünket december elején leadtuk - te hát az utána történtekre nem terjeszkedhettünk ki. Szerencsére a szociális bizottság módosító javaslata ezt is korrigálta, abból kimaradt ez az utólagos - hogy is mondjam - mentegombszidolozási kísérlet, úgyhogy ebben is tudja támogatni az előterjesztő az elénk kerülő anyagot. Egyetlenegy vitás pont volt, ahol nem egyhangúlag, hanem 5:1 arányban foglalt állást a bizottságunk: abban a kérdésben, hogy amikor előírjuk, javasoljuk a kormánynak a teendőket, miszerint a társadalombiztosítási önkormányzatok státu sáról, közjogi, államjogi helyzetéről terjesszen be módosító indítványt, ezzel kapcsolatban a módosító javaslat úgy fogalmazott, hogy ne erről, mindössze az önkormányzati igazgatási törvény módosításáról terjesszenek be a kormány igen tisztelt képviselői - ami gondolom, a Népjóléti Minisztérium - módosító javaslatot. (18.10) Ez olyan szűkítését jelentené a témának, amely megint azt jelenti, mint az elmúlt néhány hónap hasonló javaslatainál, hogy anélkül döntünk egy részkérdésben, hogy az egészet át tudnók t ekinteni. Ezért itt fenntartaná az előterjesztő bizottság eredeti álláspontját, amely ezt a szűkítést nem támogatja, helyette valóban az egész önkormányzati helyzet áttekintésére tenne javaslatot a kormánynak, lehetővé téve, hogy a parlament erről a nyilvá nosság előtt folytasson vitát. Sajnálatos módon - a Házszabálynak teljesen megfelelően ugyan, de - a szavazási útmutató - miután nem az előterjesztő véleménye szerint csoportosítja az indítványokat - egy csomagban tartalmazza az ajánlás 2., 4. és 7. pontja it, amiből a 2est és a 4est támogatja az előterjesztő bizottság; a 7.et, az előbb említettet viszont nem támogatja. Ezért végezetül tisztelettel azt kérem a levezető elnöktől ügyrendi indítványként: annak érdekében, hogy megnyilvánuljon a különbség, hog y mit támogat az előterjesztő és mit nem - noha a döntés joga továbbra is a tisztelt Házé marad , külön szavazhassunk a 2., 4. kormány által támogatott és a 7. kormány által támogatott, de az előzőekkel ellentétben az előterjesztő bizottság által nem támo gatott javaslatról. Köszönöm, és kívánom a tisztelt Háznak, hogy hasonlóan együttműködve tudjon a jövőben is hasonló szakmai kérdésekben dönteni. Köszönöm, elnök asszony. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen dr. Kis Gyula zárszavát, és nem lát om akadályát annak, hogy külön szavazzunk az ajánlás 2., 4. és külön a 7. pontjáról. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a T/3648/7. számú ajánlás 1. és 3. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyű lés. A kormány előzetesen tájékoztatta a frakciókat, hogy a T/3648/7. számú ajánlás 2., 4. és 7. pontjait egyaránt támogatja. Először az ajánlás 2. és 4., kormány által támogatott pontjáról szavazunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a m ódosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 285 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a kormány által támogatott 7. pontot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 164 igen szavazattal, 122 nem szavazattal és 6 tartózkodás mellett elfogadta.