Országgyűlési napló - 1996. évi téli rendkívüli ülésszak
1996. december 19 (240. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - CSÓTI GYÖRGY (MDF):
211 Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben az évben ünnepeltük honfoglalásunk 1 100. évfordulóját, így az év vége felé közeledve nem egyszerűen egy évtől, hanem a millecentenáriumtól is búcsúzunk. Kiemelkedő év volt ez hazánk balsorssal teljes újkori történelmében, mely alkalmat adott nemzeti tudatunk, jövőbe vetett bizalmunk megerősí tésére. Értékeljük mind az országos, mind a helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek által rendezett ünnepségeket, nem becsüljük le ezek jelentőségét, de most, az év végén mégis meg kell állapítanunk, a magyar nép nem tudta jelenlegi helyzetében igazán méltón, kellő lelkesedéssel ezt az évfordulót megünnepelni. Az ezeréves évforduló, a millenium sokkal több tárgyi emléket hagyott, bizonyára sokat segített volna ebben – a sajnálatos módon elmaradt – világkiállítás. Ennél azonban jóval nagyobb bajnak érez zük a magyar nemzeti tudat vérző állapotát, a nagy célokért való összefogni tudás hiányát, hagyományaink éltető erejének ki nem használását, erkölcsi értékekbe, jövőnkbe vetett hitünk megrendülését, melyek miatt nem tudtuk igazán ünnepi köntösünket felvenn i. A szabadság és függetlenség történelmünkben szinte páratlan beköszöntésével a lakosság egyre nagyobb részén uralkodik el a szegénység, s egyre apad a szellemi forrás, az éltető eszme, mely ennek az országnak a népét a történelem sokkal nehezebb korszaka in, helyzetein átsegítette. A millecentenárium alkalom volt arra is, hogy jobban átérezzük annak a még létező szellemi hazának a valóságát, mely a határoktól függetlenül összeköti az egyetemes magyarságot. Sajnos az ő sorsuk a keleteurópai diktatúrák össz eomlása után még sanyarúbban alakult. Mégis létrejött a magyarmagyar csúcstalálkozó, s mintha ők még mindig nagyobb hitet és összetartást sugároznának. Ennek az ünnepi évnek a végén gondolatban velük együtt is ki kell fejeznünk hitünket a nemzet lappangó erejében, értékeiben. Az új honfoglalás mégiscsak megvalósuló szükségében a demokrácia, a jogállam, a szociális piacgazdaság keretei között. Most, karácsony előtt szóvá kell tennünk egy országos méretű szolidaritás szükségességét is, hiszen igen sok család nem tudja ebben az évben méltón megülni a szeretet ünnepét. A jogi környezet nem tette lehetővé, hogy a nyugdíjasok előleget kapjanak, s még a jogszabályok szerint rászorulónak minősített körben is sokan nem kapták meg a családi pótlékot. Tisztelt Ház! Új évfordulók, ünnepek is következnek. A kereszténység kettőezer éves ünnepe nálunk majd a keresztény magyar államalapítás 1000. évfordulóját jelenti. Mi úgy gondoljuk, össze kell fognunk hagyományaink megbecsülésével, értékeink alapján, hogy az új évezred k apujában majd valóban fel tudjuk venni ünnepi köntösünket. Köszönöm figyelmüket, és hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kérem a frakcióvezetőket és helyetteseket, hogy most szíveskedjenek kézzel jelezni, ha hozzá kívánnak szólni, mert valami zavar van a technikában. Most éppen a monitoron sok név szerepel, akik nem jelentkeztek. Kérem, szíveskedjenek jelezni, hogy kíváne valaki kétperces észrevételt tenni. Igen. Megadom a szót kétperces észrevételre Csóti György frakcióvezetőhelyettes úrnak. (11.20) CSÓTI GYÖRGY (MDF) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Honfoglalásunk 1100. évfordulója a szociálliberális kormányzat csúfos kudarca. (Jobb oldalról közbeszólás: Így van! A kormánypárti padsorokban felzúdulás.) Korm ányzati tényezők többek között érdektelenségre hivatkoznak. Ezt tette Demszky Gábor főpolgármester is, amikor minimálisra csökkentette az augusztusi központi ünnepségek rendezvénysorozatát, jelentősen hozzájárulva ezzel a millecentenárium teljes elsikkaszt ásához. (Jobb oldalról közbeszólás: Így igaz!) A Magyar Demokrata Fórum nevében azonban felteszem a kérdést önöknek, tisztelt képviselőtársaim, és önöknek, kedves honfitársaim, a tv képernyője előtt és a rádiókészülékek előtt,