Országgyűlési napló - 1996. évi téli rendkívüli ülésszak
1996. december 17 (239. szám) - Pokorni Zoltán (Fidesz) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "A történelemtanítás" tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
125 Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A tört énelemtanítás a történelemtanárokat képviselő szakmai szervezetek, illetve egyletek, úgy látszik, örök gondot okoznak a Művelődési Minisztériumnak, nemcsak az érettségi koncepcióval kapcsolatban, hanem most a nemzeti alaptanterv bevezetésével kapcsolatban is. Szinte nincs olyan hét, hogy ne üléseznének, ne nyilatkoznának a NAT bevezetésének problémáiról. A történelemtanítás persze csak egy tünet, ha úgy tetszik, csepp a tengerben, még ha kinekkinek szíve szerint nagyon fontos dologról is van szó, de csak a z egyik tárgy a többi között. De a történelemtanárok vetették föl talán a legszemléletesebben azokat a problémákat, amiket a törvényben előírt, az önök által beterjesztett javaslat szerint a NAT bevezetése okoz. Az egyik ilyen gond, hogy mikor lép életbe é s milyen módszerek alapján, milyen rendszerben a nemzeti alaptanterv. Őket kell idézzem, amikor azt mondom, hogy szakmai érvek nem szólnak amellett, hogy egyszerre, az első és a hetedik évfolyamon lépjen életbe a nemzeti alaptanterv, sokkal inkább szólnak amellett szakmai érvek, hogy csak az első évfolyamon, és így felmenő rendszerben egy harmonikus módon kerüljön bevezetésre a nemzeti alaptanterv, illetve ha ez nem megy, a kisebbik rossz, ahogyan itt megállapodtak a múlt héten vagy két héttel ezelőtt, hogy az első, illetve az ötödik évfolyamon kerüljön bevezetésre a nemzeti alaptanterv. Számos ok van még, ami amellett szól, hogy ilyen formában, ahogyan önök elképzelték, nem lehet '98 szeptemberére életbe léptetni kötelező jelleggel a nemzeti alaptantervet. A számos ok közül csak egyet említek meg befejezésül, ez pedig az, hogy nem készültek el a törvényben előírt mintatantervek, nem készültek el a törvényben előírt vizsgakövetelmények. Várom a válaszát: mit kíván tenni a tárca a nemzeti alaptanterv bevezetés e tárgyában, ha az előre tervezett ütemezés nem megvalósítható? ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. A kérdésre Szabó Zoltán államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnö k asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen a tárcának a történelemtanárok és a történelemtanárokat tömörítő egyesületek nem okoznak gondot. Nem okoz gondot a tárcának az ön kitartó próbálkozása sem, hogy a nemzeti alaptanterv bevezetésén ek ilyen vagy olyan okból elhalasztását érje el. (13.50) A tárca úgy gondolja, hogy nincs ok arra, nincs késedelem, nincs olyan ütemezési problé ma, amely miatt a nemzeti alaptanterv '98. szeptember 1jével ne volna bevezethető, és ennek megfelelőn nem lát okot arra, hogy kérje a kormányrendelet módosítását, amely szerint '98. szeptember 1jén ezt be kell vezetni. Továbbmegyek: nem látok okot erre a történelemtanárok egyesületeinek, két egyesületnek, a Történelemtanárok Egyletének, illetőleg a másik, az ön által jelzett konferenciát tartó Történelemtanári Egyesületnek a képviselői sem. Azon a december 4én, tehát a szóban forgó konferencia előtt két nappal tartott egyeztetésen, amelyen megállapodtak a történelemtanárok, illetőleg a tárca képviselői arról, hogy a törvényt, illetve a hozzákapcsolódó kormányrendelet nem kell módosítani, tehát nincs múlhatatlan szükség arra, hogy ne hetedikben, hanem ötö dikben lépjen be a nemzeti alaptanterv, hogy az átmeneti időszakban minden iskola kidolgozza a számára legmegfelelőbb tantervi variánsokat, amelyhez az OKI mintatanterveket is fog biztosítani, és hogy a NAT által nem szabályozott és az időkeret mintegy 4050 százalékát érintő óramennyiségben a helyi tantervek döntsék el, hogy mit és hogyan kell tanítani. Mi magunk is megütközéssel értesültünk arról, hogy ezt követően ugyanannak az egyesületnek ugyanaz a vezetője, aki a tárcával való tárgyaláson részt vett, a szóban forgó konferencián a nemzeti alaptantervet a történelemtanítás Trianonjának minősítette. Szeretném jelezni, hogy utóbb ezt a kijelentését két nyilvános fórumon is visszavonta.