Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 7 (207. szám) - Bejelentés önálló indítványok benyújtásáról - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DEUTSCH TAMÁS (Fidesz):
952 Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Bár ez az előterjesztés nem a Tocsik Mártaügyről szól, de úgy gondolom, hogy ha ezt az előterjesztést a tisztelt Ház elfogadná, akkor a z ilyen Tocsik Mártaféle ügyeket meg lehetne előzni. (17.00) Ugyanis a feltűnő mértékű és alaptalan vagyongyarapodásról szóló törvénnyel kapcsolatos kisgazda előterjesztés abból a tényből indul ki, hogy 1988tól egyre növekvő és nehezen elviselhető társad almi konfliktusok hátterében olyan tulajdonosi átrendeződés húzódik meg, melynek keretében az állami vagyon terhére bizonyos személyek, gazdálkodó szervezetek - csekély ellenszolgáltatáson alapuló , feltűnő mértékű gazdagodása következett be. A feltűnő mé rtékű, alaptalan vagyongyarapodás az állampolgárok, a tulajdonosok közötti tartós ellentétek alapja, mert az úgynevezett nem piaci alapú gazdagodás sérti a társadalom nagyobb részének, és ezáltal a magyar nemzetnek az érdekeit is. A tulajdonosok közötti fe ltűnő mértékű és alaptalan vagyoni különbségek megszüntetésének elsődleges feltétele a konkrét esetek feltárása. Az általam benyújtott törvényjavaslat kizárólag a feltűnő mértékű és alaptalan vagyongyarapodással foglalkozik, és a törvény 1. §a már az ilye n vagyongyarapodás feltárásának és lehetőségeinek a megteremtésével kapcsolatos vizsgálatokkal foglalkozik. Kiemelném, hogy nemcsak a magyar állampolgárokra, hanem a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező egyéni és társas vállalkozásokra is ki terjed. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a hozzászólásra kapott idő lejártát.) Befejezem, elnök úr. A törvény különböző paragrafusaiban éppen ezeket a kirívó eseteket kívánom feltárni, ezért kérem képviselőtársaimat, támogassák ezt a törvényjavasla tot. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A szociális bizottság, sürgős tárgyalást kérve, önálló indítványt nyújtott be az egyéb karitatív szervezetek és szolgálatok támogatására szolgáló költségvetési keret elosztásár ól, H/3208as számon. Megkérdezem a szociális bizottság jelen lévő tagjait, kívánjáke indokolni. (Nem.) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Deutsch Tamás képviselőtársunk, Fidesz, önálló indítványt nyújtott be a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény módos ításáról , T/3210es számon. Megadom a szót Deutsch Tamás képviselő úrnak, indítványának indokolására. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lassan a parlamenti munka állandó eposzjelzőjévé válik a Tocsikügy kifejezé s. A most általam indokolt törvénymódosító javaslat szoros összefüggésben van ezzel a botrányos esettel. Tudniillik külső szakértő ilyen zavaros körülmények között történő alkalmazására nem nyílt volna mód az ÁPV Rt.nél akkor, hogyha az ÁPV Rt. olyan szer vezetként működött volna a magyar jogrendszerben, amelyre vonatkozik a közbeszerzésekről szóló törvény. Sajnos a törvény tavalyi elfogadásakor, több módosító javaslat ellenére, úgy döntött a parlament többsége, hogy nem kell az ÁPV Rt.t a közbeszerzési tö rvény hatálya alá vonni. Annak ellenére nem, hogy nyilvánvaló, hogy az ÁPV Rt. árubeszerzései, építési beruházásai és az általuk történő szolgáltatás megrendelése alapvetően jellegében semmiben nem különbözik más költségvetési szervek hasonló tevékenységét ől. Ez olyannyira igaz, hogy az ÁPV Rt. egy korábbi elődje költségvetési szervi, szervezeti formában működött. Ez volt az Állami Vagyonügynökség. Így tehát, a benyújtott önálló képviselői indítvány a tekintetben kívánja módosítani a közbeszerzésekről szóló törvényt, hogy az ÁPV Rt. ezen tevékenységei tartozzanak a közbeszerzési törvény hatálya alá, ellenőrizhető, átlátható legyen az ÁPV Rt. tevékenysége e tekintetben. Ez természetesen nem bénítja meg az ÁPV Rt.nek a fő tevékenységi köreibe tartozó privatiz ációs