Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 7 (207. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
941 külpolitika hivatalosan, valamennyi parlamenti párt által támogatott egyik fő irányát, Magyarország csatlakozását az euroatlanti közösséghe z. Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a közelmúltban egy nyilvános beszédében, majd ezt követően egy televíziós interjúban is kijelentette, hogy Magyarország nem mondhat le a trianoni békeszerződésben elvesztett területeiről. Nyilatkozata s zerint Magyarország számára Erdély nélkül nem lehetséges a csatlakozás az Európai Unióhoz. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben pártja kormányra kerül, felülvizsgálják Magyarországnak a szomszédos országokkal kötött alapszerződéseit. Tisztelt Ház! A legutób bi napokban sorra került külföldi tárgyalásaink során személyesen tapasztaltam, hogy számunkra fontos partnerországok vezető politikusai megütközéssel fogadták, és területi revíziós szándékokról árulkodónak minősítették az ilyen és ehhez hasonló kijelentés eket. Az ellenzék a kormányt időről időre azzal vádolja, hogy felrúgta a külpolitikai konszenzust. Én most a kormány nevében az Országgyűlés, a magyar választók és a külföldi partnerek előtt kijelentem, hogy ilyen elfogadhatatlan, Magyarország nemzetközi m egítélésének, integrációs esélyeinek károkat okozó állásponttal számunkra elképzelhetetlen a konszenzus. (16.10) Az ellenzéki frakciók reagálásukban nyilván elmondják majd ismert bírálataikat a kormány külpolitikájáról, és ez így van rendjén. De tekintette l arra, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke saját pártját "a kormányt leváltani készülő és hivatott ellenzéki összefogás centrumának" nyilvánította, elengedhetetlennek tartom, hogy az ellenzéki pártok a hazai választók és Magyarország nemzetközi part nerei számára is egyértelművé tegyék viszonyukat az említett nézetekhez. Ezért felkérem az ellenzéki pártokat, hogy ezt a kérdést reagálásukban ne kerüljék meg. (Szabó Zoltán közbeszól: Meg fogják.) Feltételezésem szerint ezt elvárják tőlük a konzervatív, a kereszténydemokrata és a liberális pártokat tömörítő azon nemzetközi szervezetek is, amelyeknek munkájában részt vesznek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Surján Lá szló frakcióvezetőhelyettes úrnak, KDNP, kétperces reagálásra. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy egy kétperces időkeret nem elég egy bonyolult problémakör sokoldalú megközelítésére, én mindenesetre szív esen megküldöm miniszterelnök úrnak pártunk összes hivatalos állásfoglalását, amely az említett kérdésekkel foglalkozik, és amely nagyon világosan körvonalazza, hogy mi az a politika, amit ezen a téren követni kell. Számos olyan nyilatkozattal találkoztam az elmúlt időszakban kormányzati oldalról is, sőt támadhatatlan személy oldaláról is, amely nagyon félreértelmezhető ugyanezen területen - némileg más irányba talán. Nem tettük őket szóvá. Ami pedig a kereszténydemokrata nemzetközi szervezetek reagálását i lleti, most, délelőtt érkeztem vissza az Európai Kereszténydemokrata Unió vezetőségi üléséről és ezzel együtt kongresszusáról. Ezen az ülésen pártomat, pártom elnökét semmiféle kritika nem érte. Részletesen taglaltuk viszont azt a problémát - külföldi orsz ágok fölvetésében , hogy a nemzetiségi kérdések dolgában különbséget kell tenni azon nemzetiségek sorsában, amelyeket elhibázott békék taszítottak ebbe a sorba, és más nemzetek ügyében. Ez a testület egyébként engem újabb két évre alelnökéül választott. K öszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :