Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 1 (206. szám) - A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
901 Érthető módon ők egy kötelező, szinte automatizmust jelentő finanszírozást látnának a legjobbnak, és a maguk részéről működésük jellegében látják a garanciát arra, hogy azt csak a szakképzési törvényben felsorolt feladatok ellátásának mértékéig veszik igénybe, így a kö telező támogatást, a kötelezően előírt támogatást. Én ezt nem tartom kellő garanciának, a működés jellegét. Azt gondolom, hogy ebben a paragrafusban lehet kibővíteni az ő igényeiknek - szerintem jogosan - és akceptálható igényeiknek megfelelően azt a kört, amikor nekik kell támogatást nyújtani. Így tehát nemcsak a szakképző iskolai tanuló gyakorlati képzésével összefüggő feladatok ellátásához lehet nyújtani támogatást, hanem szerintem kell nyújtani támogatást ebben az esetben, és nemcsak ebben az esetben, h anem a vizsgára való felkészítéssel összefüggő feladatai ellátásával, hiszen nagyon sok - a vizsgálat megszervezését, színvonalát, illetve lefolytatását illetően , a kamarának nagyon sok feladata van és lesz. Azt gondolom, hogy óvatosan kell fogalmaznunk akkor, amikor a gyakorlati képzésről beszélünk, hiszen nagyon sok szakmában nem válik külön a gyakorlati képzés és az elméleti képzés, különösen a kvalifikált szakmák tekintetében. Így tehát én azt gondolom, hogy két kategóriát kell itt fölállítani. Az egy ik a szakképző iskolai tanulók oktatásával, gyakorlati képzésével és így tovább. Tehát ki kell bővíteni ezt a felsorolást, és ebben az esetben elő lehet írni a kamarák kötelező finanszírozását ebben a törvényben. A másik ilyen elvi kérdés, amit én nem láto k kellően rendezettnek, azt a 10. és a 11. § veti fel. Az Országos Szakképzési Tanács szerepe, illetve ezen belül a minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium és a munkaügyi központok szerepe. A 10. és 11. §ban szereplő megfogalmazás egyoldalú, elbillen ez a szabályozás, márpedig a tárca és a munkaügyi központok oldalára billen el. Az az igény - amit, gondolom, minden képviselőtársunk megkapott a gazdasági kamarák részéről , hogy gyakorlatilag a gazdasági kamarának, illetve a területi kamaráknak vétójoga legy en, ellenjegyzési joga legyen a 11. §ban, én azt egy másik, túlzott igénynek tartom. Az a ló másik oldala. A kettő között van - feltehetően - valahol az igazság, és ez nem szakmai kérdés, nem szabályozástechnikai kérdés, hanem egy politikai megállapodás - ha úgy tetszik - alku. Ki kapja itt az alapvető döntési pozíciókat? A tárca vagy a kamara, illetve hogyan osszák meg ezt egymás között? Ezt az alkut a parlamentnek nincs módja lefolytatni, egy ellenzéki pártnak még kevésbé. Azt gondolom, hogy ennek a tárg yalássorozatnak az egyedüli generálója a kormányzat lehet, épp a törvénybenyújtó munkaügyi tárca, én úgy látom, hogy ezt vagy nem folytatták le kellő részletességig, vagy pedig idő előtt abbahagyták, és nem született megnyugtató - minden fél számára megnyu gtató - megoldás. Hiszen mind a munkavállalói szervezetek, mind a munkaadói szervezetek, mind a kamarák ezekkel a pontokkal - véleményünk szerint - jogos kifogásokat - nem szakmai, hanem ágazatpolitikai kifogásokat - tudnak megfogalmazni. Különösen igaz ez a 10. § (5) bekezdésére, ahol a szakképzési bizottság tagjait eleve a megyei munkaügyi tanács javaslatára a munkaügyi központ igazgatója kéri fel, illetve jelöli meg. Én ezt nem tartom elfogadhatónak. Azt gondolom, hogy ehhez semmi köze ennek az igazgatón ak. A szakképzési bizottság tagjainak alapvetően három körből kéne összetevődni: a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetekből, a szakképző iskolákat fenntartó önkormányzatok delegáltjaiból, illetve a területi gazdasági kamarák delegáltjaibó l. Ez a három olyan kör, amelyik a legitimitását adja ezeknek a bizottságoknak, ők kell hogy megbízzák ezeket a testületeket. A törvényben arról kell rendelkezni, hogy ez a delegálás mennyi ideig tart. Javasolt itt a törvényben amúgy is használt hároméves időtartam alkalmazása. Én ezt tartom a törvény legnagyobb gondjának. Hangsúlyozom még egyszer: ez nem szakmai kérdés, hanem inkább egy szakmapolitikai vagy ágazatpolitikai dilemma, ami nem dőlt el a szereplők valamennyijének a megnyugvását szolgáló módon. Végezetül egy utolsó megjegyzés. Mint azt hallom, Orosz István képviselőtársam már a felsőfokú szakképzéssel kapcsolatban megfogalmazta azt a dilemmát, hogy hogyan lehet majd
