Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 1 (206. szám) - Bogárdi Zoltán (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Mégis száz forint lesz a kenyér ára?" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - HORN GYULA miniszterelnök: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - HORN GYULA miniszterelnök:
832 ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Miniszterelnök urat ill eti a szó. HORN GYULA miniszterelnök : Nem nekem szólt. Akkor másnak se szóljon. Elnök úr, folytatom, jó? Képviselő Úr! Ön ugyanúgy tudja, mint én, legalábbis feltételezem, hogy tudja, hogy sem a kenyér, sem a liszt nem hatósági áru, szabadáras termék. Hát ennyit bizonyára tud. Szabadáras termék, és nem a kormány dönti el, hogy hogyan alakuljon ennek a terméknek az ára. Ez az egyik dolog. A másik: ugyanakkor azt is kell hogy tudja, hiszen itt hangzott el tájékoztatás, a magyar Országgyűlésben, hogy a kormány indokolatlannak tartotta azt az áremelési hullámot és szándékot, amelyet a kenyérrel, liszttel kapcsolatban tavasszal, nyáron egyesek elhatároztak. És azt mondtuk, hogy minden rendelkezésre álló eszközt - már ami a kormány rendelkezésére áll - alkalmazunk ennek a hullámnak a megfékezésére. És beszámolt itt a kormány képviselője arról, hogy milyen intézkedések történtek, amelyeknek meglett az eredménye, mert nem emelkedett tovább - vagy nagyon mérsékelt módon - a kenyérnek az ára. Intervenciós eszközökkel a jövőben is fogunk élni, hangsúlyozom, olyanokkal, amelyek a kormány rendelkezésére állnak. A harmadik elem, amit alá szeretnék húzni, a következő. Számomra nem az a döntő, hogy '96 végén 90 vagy 100 vagy 120 forint lesz a kenyér ára, hanem az, hogy a nyug díjasok és a bérből és fizetésből élők meg tudjáke fizetni ennek a kenyérnek az árát vagy sem. Ez az alapvető fontosság. És tessék megnézni a '97es költségvetési tervezetünket majd, amely egyértelműen mutatja, hogy igenis karban akarjuk tartani a nyugdíj akat és a béreket, hogy meg tudják fizetni a magasabb árú kenyeret is. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Miniszterelnök úr nyilván helyesen értelmezte, hogy a közbeszólás nem neki szól, ezért nem tar tom indokoltnak Trombitás képviselő úr rendreutasítását. (Kiabálás, zaj a teremben.) Viszontválaszra megadom a szót a kérdést feltevő képviselő úrnak. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy látom, tényleg rég volt, amikor ön ígé rgette azt, hogy nem engedi. Én akkor is tudtam, hogy önnek nincs hatása arra, hogy engedi vagy nem engedi, ez ennyi lesz. De ön mondta, nem én. Azt viszont tudnunk kell, hogy ezek az ígéretek egy jól kitapintható forrásból származnak. Ön nyilván a balolda li választókat azokkal a hitegetésekkel próbálja baloldali választónak megtartani, ami miatt önökre szavaztak. Nyilván azért, hogy ne jöjjenek rá, hogy azok a választási ígéretek, amik elhangzottak, ugyanúgy igaztalanok, mint a kenyér árára vonatkozó, ön á ltal olyannyit emlegetett ígéretek. Ez itt a helyzet miniszterelnök úr! Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg a miniszterelnök urat. HORN GYULA miniszterelnök : Tisztelt Elnök Úr! Se nki - és jómagam se - mondottam azt, hogy márpedig nem engedjük meg, hogy a kenyér ára 100 forint fölé menjen. Ilyet nem ígérhet meg senki. Hát igen. Ez az egyik. A másik, ami a hitegetést illeti, tisztelt képviselő úr, sajnos - és én megfogadtam, hogy ha lehet, nem foglalkozom az örökséggel, a múlttal - de a kenyér árának az emelkedésében, és egyáltalán azokban az állapotokban, amelyek itt kialakultak, önöknek nincs sok erkölcsi alapjuk, hogy ezt kifogásolják. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypá rtok padsoraiból.)