Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 23 (203. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. MATYI LÁSZLÓ (SZDSZ):
525 ezt nyilván Torgyán képviselő úr majd meg fogja magyarázni. Az az "értékállandó ságok", amely megint nem tudom, hogy mennyiben más mint az "értékállóság", pontosabban nem teljesen azt jelenti. És miután Torgyán képviselő úr ezeket felváltva használta, gondolom, hogy ezt is elő kell terjeszteni majd az Akadémia nyelvtudományi bizottság ához, (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) hogy a nagyok igazi tulajdonsága az, hogy nyelvújítóként is számításba jönnek. (Derültség.) Szóval, ez még egyszer megerősítette bennem azt, amit elöljáróban már megfogalmaztam: valóban egy klasszikus van ma a magyar parlamentben. (Derültség.) (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Köszönöm. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Szintén két percben megadom a szót Torgyán József úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a vitának olyan szinten, ahogy Orosz István képviselőtársunk a kétpercesében felvetette, sok értelme nincsen, de azért fölvetette, én megszólíttattam, természetesen válaszolok rá. Kérdezte, hogy melyik az én v álasztókerületem. Ugyanaz, tisztelt Orosz István, mint Horn Gyuláé és mint minden pártelnöké, tudniillik a pártelnökök az országos lista vezetőiként az egész országot tekintik a választókerületüknek, mint ahogy én a több száz vidékjárásommal ezt bizonyítot tam is. Erre a kérdésére tehát ez a tiszteletteljes válaszom. A másik: ön felvetett olyan kérdéseket, hogy miért használom többek között az "értékállandóság" kifejezését akkor, amikor még előfordul időnként, hogy "értékállóságról" is beszé lek. Bizony kérem, ha ezek téves szóhasználatot jelentenek, akkor hadd jelezzem itt: az ön korábbi pártja vitt engem bűnbe, aki négy évtizeden keresztül használta ezt a kifejezést. Ezt a pártot most úgy hívják, hogy MSZP, korábban pedig úgy hívták, hogy MS ZMP. Fogadja el a válaszomat, igen tisztelt képviselőtársam. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szólásra következik Matyi László úr, Szabad Demokraták Szövetsége, szólásra készül Csépe Béla úr, Kereszténydemokrata Néppárt. Megadom a szót Matyi László úrnak. DR. MATYI LÁSZLÓ (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem sikerült végig elolvasni az előterjesztést, és így én megértettem, szemben Torgyán Józseffel, mert ha elolvasta volna végig, akkor talált volna a k özepén egy táblázatot, amely nagyon pontosan mutatja, hogy mi volt a rendes előirányzat, ahhoz képest mi a módosítás, és mi az adott költségvetés végleges előirányzata. Elolvasva a költségvetést azt is sikerült megértenem, hogy ez a 1,5 milliárd az M3as j elen évben történő építéséhez járul hozzá, és a következő évek építéséhez folyamatosan hozzájárul a költségvetés. Elolvasva az előterjesztést sikerült megértenem, hogy miért ugyanannyi a hiány, mint az eredeti költségvetésben. Ennek nagyon egyszerű oka van : ez a kormány meg akarja oldani a problémákat, és nem a hiány mértéktelen növelésével a következő nemzedékekre továbbtolni. Ez egy olyan kormány, amely addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Ez a hiánynak az a mértéke, amelyet a pénzügyi egyensúly fen ntartása mellett az ország finanszírozni képes, és tudomásul veszi ezt a nagyon kemény költségvetési korlátot. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon helyes gyakorlat, és azt hiszem, hogy ez egy követendő gyakorlat, bármilyen kormányzat is van hatalmon Magyarorszá gon. Áttérve a módosítás lényegére megpróbálok röviden beszélni és a lényegről beszélni, és kikerülni azt a csapdát, hogy nem olvasva az előterjesztést hosszasan mellébeszéljek. Ilyenkor ősszel a parlamentben megszokott, hogy a költségvetés módosítása vagy a pótköltségvetés napirendre kerül, és ez egy, az eddigi gyakorlattal szemben ez egy lényegesen eltérő feladat, ami most a képviselők előtt áll. Eddig arról kellett vitatkoznunk, hogy az áfa kulcsát emeljük vagy a fogyasztási adót emeljük, hogy az üzemany agár emelésére azért kerüljön sor, hogy a költségvetési hiányt valahogy be