Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 10 (236. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz):
4105 Döntés önálló indítvány tárgysorozatbavételéről ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatába veszie dr. Sepsey Tamás az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény alapján kapott kárpótlási jegy helyett életjáradék ismételt válasz tásáról szóló benyújtott önálló indítványát? Kérem az Országgyűlést, hogy szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés 101 igen szavazattal, 121 nem szavazattal, 43 tartózkodás mellett az előterjesztést nem vette tárgysorozatba. Tisztelt Országgyűlés! Kövér László képviselő úr jelezte, hogy ügyrendi kérdésben kíván felszólalni. Megadom a szót. DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mielőtt belebocsátkoznánk a tényleges hatá rozathozatalba, szeretnék a Kereszténydemokrata Néppárt, a FideszMagyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Néppárt frakciói nevében egy ügyrendi javaslatot tenni a magyarromán alapszerződés vitája és végszavazása előtt. Javasolj uk, hogy az elnök asszony hívja össze a házbizottság rendkívüli ülését az alább kifejtendő és megindoklandó ügyrendi javaslat megvitatása tárgyában. A négy ellenzéki frakció javasolja a magyarromán alapszerződés vitájának elnapolását arra az időtartamra, amíg a tisztelt Ház napirendjére tűzi, tárgysorozatba veszi és elfogadja azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyet az SZDSZen kívül valamennyi parlamenti párt frakciója egyegy képviselő nevével jegyzett, és amelyet H/3074es számon terjesztette k a tisztelt Ház elé, és amelynek elfogadását eddig a kormánytöbbség megakadályozta. Indoklásunk a következő. Az alapszerződésről szóló kétszeri parlamenti vita tanulságait és az ebben elhangzott kormánypárti érveket is megfontolva, fenntartva ugyanakkor m inden kritikai megjegyzésünket a kormány kisebbségpolitikájával és a magyarromán alapszerződés konkrét szövegével kapcsolatban úgy látjuk, van esélye egy olyan kompromisszumra, amelynek eredményeként a négy ellenzéki párt hajlandó arra a gesztusra, hogy e gy rosszkor, rosszul, rossz partnerrel megkötött alapszerződés végszavazásakor képviselői az igen gombot nyomják meg. (Beszólások a bal oldalról.) Ezért cserébe annyit kérünk, hogy a kormánytöbbség emelje országgyűlési határozat formájában jogforrási rangr a az 1996. július 4én és 5én zajlott magyarmagyar csúcstalálkozó záródokumentumát, amelyet akkor a magyar kormánykoalíció nevében Molnár Gyula MSZPs képviselő, Eörsi Mátyás a külügyi bizottság SZDSZes elnöke, Lábodi László címzetes államtitkár, Tabajd i Csaba politikai államtitkár és Kovács László külügyminiszter urak is elláttak kézjegyükkel. Fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy a magyarromán alapszerződés szövege rossz, és a román belpolitika kedvezőnek tekinthető fordulata csupán arra teremt esélyt , hogy egy alapvetően rossz szerződés az éppen az aktuális román kormány jóhiszeműen értelmezzen. Ugyanakkor úgy látjuk, meg kell ragadnunk azt a halvány lehetőséget, hogy összhangban a kormány részéről elhangzott óhajokkal, a közös jövő, közös nemzeti fel adatainak megoldása érdekében megkíséreljük újra teremteni a nemzeti külpolitikai konszenzust. Kiváló kiindulási lehetőséget teremtene erre a magyarmagyar csúcstalálkozó zárónyilatkozatának az elfogadása. Annál is inkább, hiszen ahogy az a vitában kiderül t, az ellenzéknek nem csupán a magyarromán alapszerződés szövegével és megkötésének körülményeivel, hanem azzal az eljárásmóddal is súlyos fenntartásai vannak, ahogy a magyar kormány a határon túli magyar legitim szervezeteket az őket alapvetően érintő ké rdésekben kezeli.