Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
3898 Ugyanakkor abból szeretnék kiindulni, hogy minden, a tudományról szóló hivatalos beszámolót, előterjesztést fenyeget az a veszély, nemcsak a rendszerváltás előtt fenyegetett az a veszély, han em a rendszerváltás után is fenyeget az a veszély, hogy nem csak és nem is annyira a tudományról, mint inkább a tudományhivatalról, a tudománybürokráciáról, a tudományos hivatalosságról beszél. Ennek a veszélynek meg kell próbálni ellenállni, de azért nagy on fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy ez a két dolog nem ugyanaz. Magyarországon is, mint ahogy sokfelé a világon, különbséget kell tudnunk tenni a tudomány és a szervezet, a hivatalosan elismert, a hivatalos tudományos intézményekben tevékenykedő tudomány között. Hiszen, hogy csak a saját szakmámról beszéljek, a magyar közgazdaságtudomány legjelentősebb, ha úgy tetszik, legeredetibb képviselői közül ketten is, a nagyon jól ismert, nagyon sokak által ismert Liska Tibor és a legeredetibb magyar közga zdászok közé tartozó Jánossy Ferenc egész munkásságukban távol tartották magukat a hivatalos magyar tudományos élettől. (12.50) Nem dolgoztak hivatalos kutatóhelyen, nem vettek részt a tudományos minősítésben, nem voltak tagjai tudományos testületeknek, de a teljesítményük a magyar tudomány számára sokkal jelentősebb volt, mint sok mindenkié, aki akadémikus volt, aki osztályelnök volt, aki hasonló pozicíókat töltött be. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy az akadémikusok között nem voltak és nincsenek has onlóképpen jelentős, eredeti kutatók, de azért vegyük észre, hogy ami a tudomány – hogy úgy mondjam, ha szabad az angol kifejezést használnom – establishmentje Magyarországon, az nem feltétlenül azonos a tudománnyal. Ez a magyar tudományos szerveződés ugy anis, a magyar tudomány intézményrendszere még ma is sok tekintetben annak a szovjet modellnek az öröksége, amit Magyarország átvett a második világháború után, és aminek két sajátossága volt. Szó esett itt ma már erről más tekintetben. Az egyik a tudományos életnek egy átfogó, hivatalos ellenőrzöttsége. Ez egy negatív sajátossága volt ennek a szovjet modellnek, és mi átvettük ezt is. De volt egy, a tudomány számára nagyon kényelmes sajátossága ennek a szovjet modellnek. Nevezetesen az, h ogy a hivatalosan elfogadott tudomány privilegizált helyzetet élvezett a Szovjetunióban is, és egy privilegizált helyzetet élvezett egzisztenciális szempontból Magyarországon is. A tudományos kutatók meg a felsőoktatásban dolgozók valamilyen módon a nómenk latúra részei voltak abban az értelemben is, hogy tudományos állásba csak megfelelő jóváhagyással kerülhetett valaki, és ez bizony majdnem végig így volt a magyar puha szocializmusban is, tudjuk ezt jól. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy Magyarországon az ellenőrzöttség lazább volt, és egyre lazább volt a '60as, '70es, '80as években. Az is kétségtelen, hogy a tudománynak, a társadalomtudománynak mindenekelőtt Magyarországon – megint hadd tegyem hozzá, nemcsak Magyarországon, a Szovjetunióban is, Lengyelo rszágban is, más, egykori szocialista országokban – volt egyfajta kvázi politikai, kvázi közéleti jellege. A tudományos műhelyek, tudományos intézmények egy olyan társadalomban, ahol szabad politika nem volt, betöltöttek egy ahhoz hasonló, szinte politikai funkciót, mint amilyet a magyar történelemben korábban az irodalom töltött be. Azért tartom fontosnak, hogy ezt megemlítsük, mert az az új helyzet, ami a magyar tudomány, mindenekelőtt a magyar társadalomtudomány számára a rendszerváltás nyomán kialakult, kettős következménnyel járt a magyar tudományra nézve. Egyfelől a magyar tudomány megszabadult azoktól a kötöttségektől – és ezt egyértelműen kimondhatjuk: megszabadult azoktól a kötöttségektől – , amelyek a szocializmus évtizedeiben jellemezték a helyzeté t. Teljessé vált a kutatás – és tegyük hozzá: a publikálás – szabadsága. Semmi sem korlátozza a magyar kutatókat a saját eszükön és tűrőképességükön kívül, hogy azt találják ki, azt kutassák, azt és úgy tegyék közzé, amire képesek, de ugyanakkor elveszti, elvesztette a magyar társadalomtudomány, általában a magyar tudomány ezt a kvázi politikai funkcióját, mert kialakult a valódi politika, kialakultak a valódi, szabad közéleti intézmények, és azoknak a tudományos műhelyeknek – gondoljunk csak a Közgazdaságt udományi