Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - FEKETE GYÖRGY (KDNP):
3874 Tisztelt Képviselőtársaim! Bevezetésképpen talán elegendő ennyi, hogy föltehessük a kérdést: vajon a Magyar Tudományos Akadémia milyen mértékben és mélységben vállalkozhat sikerre arra – ahogy az országgyűlési határozat is fogalmaz – , hogy a magyar tudomány és felsőoktatás, kutatás és fejlesztés, alap- és alkalmazott kutatás, technológi atranszfer egészét összefoglalja, s egységes elképzelésrendszert állítson elénk? Nyilván adódik a válasz, átmeneti helyzetben átmeneti válaszok adhatók, különösképpen, amikor olyan feltételektől függ sok minden, mint amit általában gazdaságnak nevezünk. Ga zdaságpolitika és tudománypolitika itt elválaszthatatlan egymástól. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság kormányának megkérdőjelezhetetlen felelőssége, hogy átfogóan kezelje a hazai tudományt, ami alatt természetesen nem azt értem, hogy átfogóan irá nyítsa, hanem éppenséggel az ellenkezőjét. És azt sem értem ez alatt, hogy ne finanszírozza a tudományt, hiszen átfogóan finanszíroznia kell a tudományt. S éppen ezért lényeges az is, hogy a magyar Országgyűlés a megfelelő nyilvánosságot biztosítva őrködjö n a tudomány egysége és autonómiája fölött. Az tehát mindenképpen üdvözlendő, hogy az Országgyűlés most határozatban fejezi ki ebbéli szándékait. Arra azonban ügyelni kell, hogy – lassan eltávolodván a közvetlen kormánybefolyástól – nehogy a tudomány és Ak adémia lassan becsússzék a parlament alá. A kormány, parlament és Akadémia viszonyát tehát még tovább kell finomítani. A feladatok még előttünk állnak. Erre hívta föl a figyelmet az Akadémia elnökének beszámolója, az országgyűlési határozati javaslat, mely et a szabaddemokraták támogatni fognak. És nem fognak hozzá módosító indítványokat beterjeszteni, ez nem is lehetséges. De kérdezem én: vajon a következő bekezdéshez milyen módosító indítványokat lehetne beterjeszteni? Felolvasok az Akadémia jelentéséből: "A magyar biotechnológiai kutatás több területen is nemzetközi elismertségnek örvend. Eredményei között említhetők: a nitrogénkötés terén elért eredmények, a Bacilus licheniformisszal kapott fermentációs és szabadalmaztatott eredmények, a gyomirtószernek é s vírusoknak ellenálló növények előállítása, a kukorica protoplasztregenerációs és transzformációs rendszer kidolgozása, a Délibáb DHZ búzafajta, a biotechnológiai úton előállított Dáma rizsfajta." Nos, kérdezem én, ehhez lehete bármiféle módosító indítv ányt beterjeszteni? Még olvasni is nehéz! Úgy gondolom, hogy ez a tudósok dolga, az ilyen jelentésnek az elkészítése a tudósok dolga. Még egyszer hangsúlyoznám, a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni fogja a jelentés elfogadását, támogatni fogja az orszá ggyűlési határozati javaslat elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (10.40) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szólásra következik Fekete György úr, Kereszténydemokrata Néppárt, szólásra készül Orosz István ú r, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót Fekete György úrnak. FEKETE GYÖRGY (KDNP) : Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták üdvözlik a tudomány helyzetéről szóló beszámolásnak az alkalmát, és azt a tényt, hogy egy olyan kormányzási időszakban, amikor enyhén szólva is nem vagyunk elkényeztetve a törvényesség következetes betartása dolgában, az Akadémia eleget tesz a '94ben hozott és rávonatkozó előírásoknak. Mi ezért ma a jelentéssel kívánunk fogl alkozni. Ezúton is köszönjük az Akadémia elnökének és munkatársainak a frakcióbéli látogatást, az ott kialakult kezdeti párbeszéd hasznossága iránt azóta sincsenek kétségeink. A kereszténydemokratáknak a tudományhoz való viszonyát és a nemzet életé ben játszott szerepét Széchenyi István Hitelbeli megállapítása fedi legpontosabban, mely szerint: "A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, amely azokat józano n használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agynál nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje."