Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 3 (233. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HEGYI GYULA (MSZP):
3799 Itt azonban az a probléma tisztelt képviselőtársaim, hogy azt a faj ta egyházfinanszírozást, melyet programunkban fontosnak tartottunk és amelyről oly sokat beszéltünk, azt nem alkottuk meg, helyette viszont valami egészen mást szeretnénk rászabadítani az egyházakra, egy olyan modellt, amelyben ahogy tegnap hallottuk pozi tív említéssel – noha én egyáltalán nem tartanám pozitív dolognak – , mintha bélyeggyűjtőkkel együtt kellene versenyezniük ugyanazért a támogatási forrásért. Amennyiben ezt nem mondta senki, akkor képletes beszédnek kérem érteni. Úgy gondolom, tisztelt képv iselőtársaim, azon kívül, hogy ez az idézet jelzi, hogy alapvetően mit szeretett volna a kormányprogramban a két párt, eleve bizarrnak tartom vagy legalábbis a Szocialista Párt eposzával ellentétesnek tartom, hogy valamelyik társadalmi szervezetre, intézmé nyre vonatkozó törvényt úgy hozzunk meg, hogy nem kérjük ki a véleményét, vagy amennyiben kikérjük a véleményét, és az ellentétes vele, akkor csak azért is, a parlamenti erőfölényünkkel élve végigverjük Külön kell választani, tisztelt képviselőtársaim, két dolgot. Az egyházak anyagi igényekkel lépnek föl a kormányzattal szemben, és a kormányzat nincs abban a helyzetben, hogy ezt az anyagi igényt teljesítse, akkor bátran és önérzettel nemet kell mondani. Meg kell mondani, hogy az ország jelenlegi helyzetében , az adófizetők jelenlegi terhelése mellett ennyire futja és többre nem futja. Egészen más dolog, azonban amikor az egyházak azt kérik, hogy ne vonják bele őket egy bonyolult, egyenlőre átláthatatlan finanszírozási rendszerbe. Nem kérnek ebből pluszpénzt, lemondanak arról a néhány 10 millió vagy 20 millió forintról, ám de mi szánt szándékkal, kényszerrel, valami aufklérista dühtől vezérelve csak azért is, mégis rávesszük őket a listára, mert mi úgy gondoljuk, hogy sokkal jobban tudjuk, hogy mi kell az egyhá zaknak, mint ők maguk. Én azt gondolom, hogy ez az a fajta gondolkodásmód, amelyik teljesen ellentétes azzal, ami a kormányprogramban megfogalmazódott. Teljesen ellentétes azzal, amit legjobb reményeim szerint gondolunk demokráciáról, társadalmi párbeszédr ől. Természetesen arra is utalni kell – tegnap már szó esett róla – , hogy a Szentszék – másutt úgy említik, hogy a Vatikán – és a Magyar Köztársaság között tárgyalások folynak az egyház, a katolikus egyház finanszírozásáról. Azt gondolom, hogy ezek a tárg yalások megkezdődtek és még nem zárultak le, akkor igen méltatlan és udvariatlan dolog lenne, hogyha az Országgyűlés nem venné figyelembe a katolikus egyháznak azt a kívánságát, hogy amíg a tárgyalások nem fejeződnek be, addig ne szülessék meg ez a törvény . Nem a Hornkormány lenne az első magyar kormány, amelyik megállapodik a Szentszékkel a magyar katolikus egyház státuszát és anyagi finanszírozását illetően az előző kormányok idején is megtörtént. A távoli lehetőséget is hasonló megállapodással szabályoz ta már egy demokratikus magyar kormány és gondolhatunk akármit az 1989 előtt létező magyar rendszerről, az bizonyos az 1964es részleges megállapodás a Szentszék és az akkori Magyar Népköztársaság között mindenképpen a szellemi diktatúrán, a vasfüggönyön e gy kis rést kinyitott. És azok a hívők, akik akkor nagyonnagyon szerény kis lépéseknek örültek, bizonyosan nem bánták azt, hogy legalább valami szerény előrelépés történhetett a vallásszabadság terén. Természetesen nemzetközileg is igen kínos hatása lenne annak, hogyha egy kellően meg nem fontolt országgyűlési döntés miatt a Szentszék és a Magyar Köztársaság közti tárgyalások bizalomhiány miatt kimúlnának vagy felfüggesztésre kerülnének. Azért szeretném kérni azokat a képviselőket, akik felelősen gondolkod nak és szívükön viselik ennek a törvényjavaslatnak a sorsát, hogy ne tegyék tönkre ezt a törvényt azért, mert mindenáron bele vesznek egy olyan módosító indítványt az egyházakkal kapcsolatban, amelyeket az egyházak elutasítanak, amellyel kapcsolatban komol y aggályokat lehet felvetni, és amelynek semmi köze sincs a civil szervezetek támogatásához, amelyet nyilván nemes célként kitűz ez a törvényjavaslat. A Magyar Szocialista Pártot vádolták már azzal, hogy ateista párt meg egyházüldöző párt. Ebben a vitában furcsa mód – vagy nem furcsa mód – , ebben a vitában az ellenkezőjét is hallottuk, hogy kritika nélkül teljesítjük a katolikus egyház összes kívánságát. Amíg mind a két felől ilyen
