Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 17 (201. szám) - A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló, 1990. évi XXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
365 (17.10) Így új pecsétek csináltatásával, új cégtábla kihelyezésével gondolja megoldani a minisztériumok ellehetetlenült helyzetét, holott a megoldás nyilvánvalóan az, amelyet a Független Kisgazdapárt oly régóta javasol, hogy egyszer végre m eg kellene szervezni a minisztériumokat, egyszer végre meg kellene szervezni az egész államigazgatást, nem pedig újra és újra átszervezni, mert az csak kiadáshoz, káoszhoz vezet. Emlékeztetném önöket arra, hogy a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztéri umával kapcsolatban milyen szomorú tapasztalatokat nyerhetett a Ház, hol az egybevonás, hol a szétválasztás kérdése merült fel. Ez mind arra utal, hogy a kormánynak nincs és nem is volt semmiféle elfogadott gazdasági koncepciója, mert ha lett volna, akkor nyomban felállíthatta volna azt a formációt, amelynek keretein belül működni tudott volna. Ezért a Független Kisgazdapárt, hogy ne támogassa az ilyen kapkodó jellegű intézkedéseket, hogy a törvénysértés tényére felhívja a figyelmet, noha úgy gondolja, hogy kormányozni csak a kormány tud, és mi nem szólunk bele a kormányzati technika kérdéseibe, de tartózkodással fogja kifejezni nemtetszését. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem ké pviselőtársaimat, ki kíván szólni? Kérem, jelezzék. Két képviselőtársunk, három jelezte felszólalási szándékát. Jelentkezési sorrendben megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, MDF. DR. BALSAI ISTVÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgy űlés! A minapi felszólalásunkban már jeleztük, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, pontosabban előzményeit illetően és az elintézési módját illetően súlyos kifogásaink vannak, részben alakilag, részben pedig érdemben. Torgyán képviselőtársam nagyon helyesen mutatott rá a javaslat kevésbé izgalmas részének a kifogásolható előterjesztésére, ennek időpontjára és arra, hogy a kormány nem tudja, hogy valójában mit kezdjen a jogbiztonsággal, hiszen olyan minisztert neveztek ki, akinek a minisztériumát ille tően még nem is döntöttek önök. Továbbfolytatva ennek a jogszabálynak, ennek a nagyon rövid jogszabálynak a törvénysértő jellegét, szeretnék a 2. §sal kapcsolatban rámutatni egy látszólag apróságra. Azt tartalmazza a javaslat, hogy ahol a törvény privatiz ációért felelős tárca nélküli minisztert említ, ott ezentúl a kormány illetékes tagját kell érteni. Csakhogy, tisztelt képviselőtársaim, nemcsak törvény említ privatizációért felelős tárca nélküli minisztert, hanem egyéb jogszabály is. Természetesen gondol om, nem lehetett az a szándéka a kormánynak, hogy csak a törvény által ily módon nevesített személy megnevezése cserélődjék föl a kormány másik tagjával. Hogy mást ne mondjak, például a kormány ügyrendje, ami szintén jogszabály, és amelynek kapcsán megtudt unk egy nagyon szokatlan helyzetet, megismertünk, amelyre mindjárt ki fogok térni, szintén a privatizációért felelős tárca nélküli miniszterről beszél. Ha önök most a kormány előterjesztése kapcsán jóváhagynák ezt a beterjesztett javaslatot, akkor egy telj esen lehetetlen helyzet állna elő, hiszen a minisztériumok felsorolásával kapcsolatban itt most sebtében előterjesztett módosítás mint törvényből, a privatizációs törvényből ugyan kiiktatná a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter nevet, de példáu l a kormány ügyrendjéből nem. Ehhez képest az már igazán nem tűnik nagyon nagy mulasztásnak, hogy például Suchman miniszter úr most egy egészen sajátos, hogy azt ne mondjam, skizoid helyzetbe került, hiszen felmentették őt mint a privatizációért felelős tá rca nélküli minisztert, ugyanakkor megbízták a helyettesítésével, a saját volt funkciójának a helyettesítésével. Karinthy Frigyesnek van erről egy ismert mondása, amikor álmában macska volt és kergették egymást, két macska volt. Én úgy érzem, tisztelt Orsz ággyűlés, hogy ezek a formaságok nagyon jellemzőek a kormány jogalkotási gyakorlatára, és nem is rejtik véka alá azt a törekvést, amellyel kapcsolatban a múlt héten napirend előtt szót kértem és elmondtam, hogy önök egészen másról szavaztak 1995 júniusában ,