Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 2 (232. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
3603 rendőrséget, az MSZPSZDSZkorm ány nem a közbiztonságnak a fenntartása és a bűnözés elleni küzdelem eszközének használta, hanem politikai játszmáknak szolgáltatta ki. Erre tette csak fel a koronát a rendőrségi vezetőknek a leváltása. Ez a politikai játszma három síkon folyt. Egyrészt az MSZP és az SZDSZ között. Az MSZP vezető körei ugyanis soha nem bírták megbocsátani azt az engedményt, hogy a BM kikerült az MSZP irányítása alól. A miniszterelnök sorozatos próbálkozásai a központi nyomozóhivatal felállítására és hasonlókra a rendőrség fe letti ellenőrzésről folytatott harcnak a részei voltak. Másodszor: a kormánypártok azt sem tudták igazán soha megbocsátani a rendőrség vezetőinek, hogy a most leváltott vezetők már az előző kormánynak a bizalmát is élvezték. Harmadszor: a BMet vezető SZDS Zen belül is folyamatos volt a küzdelem arról, hogy a rendőrség határozott fellépése vagy az intellektuel rendőrség ellenes hangok legyeneke az erősebbek. A mostani leváltás tehát a kormányon belüli hatalmi harcnak a megnyilvánulása, és a Hornkormány eb ben letette a garast a pártállami és nem a jogállami rendőrség mellett. Ezt bizonyítja, hogy az MSZPSZDSZkormány ezzel az elterelő akcióval a ténylegesen fontos, a rendőrséget megerősítő intézkedések helyett az e téren uralkodó káoszt növelte csak tovább a leváltással. A rendőrség lefejezésével újabb csapást mért az amúgy is rohamosan romló magyar közbiztonságra, és most még a vezetés folytonosságának hibái is bekövetkeznek. Ugyanis újabb fél év telik el, amíg az új vezetés beletanulhat. Hozzáteszem, vált ozatlan körülmények között, hiszen a néhány nap múlva megszavazandó '97. évi költségvetésben a rendőrség helyzetének a javítása nem szerepel. Tisztelt Országgyűlés! Feltűnő az is, hogy Horn miniszterelnök és Kuncze belügyminiszter úr politikai indíttatású akciója egy nappal az után következett be, hogy az ÁPV Rt. SzokaiBernhardtTocsikügyet vizsgáló parlamenti bizottság előtt Pintér Sándor országos kapitány bejelentette, hogy politikusok, országgyűlési képviselők is érintettek az ügyben. Ezzel először jel ent meg a nyilvánosság előtt olyan hír, amelyben hivatalos személy erősítette meg azokat a sajtóhíreket és ellenzéki vélekedéseket, hogy a sikerdíjbotrányban nyakig benne vannak a kormányzó pártok, és Tocsik Márta csak statiszta ebben az ügyben. Lehet, hog y Pintérnek és társainak éppen azért kellett mennie, mert túl jól végezte a dolgát a botrány MSZPhez és SZDSZhez vezető szálainak a felderítésében. (Taps jobbról.) Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz mindenesetre fokozottan figyelni fogja a jövőben a rendőri vezetés magatartását és a kormány magatartását a vizsgálat továbbvitelében, és kíváncsiak vagyunk, hogy valóban megérkezneke a Pintér Sándor által beígért mentelmi felfüggesztési kérelmek az Országgyűléshez. Tisztelt Országgyűlés! Hosszú idő óta halljuk azokat a rendőrségi nyilatkozatokat – legutóbb a leváltott főkapitánytól is – , hogy a közbiztonság égető gondjainak túlnyomó részét meg tudná oldani a rendőrség, ha kicsivel több támogatást kaphatna az állami költségvetésből. A Fidesz képviselőcsoportja sz erint az elmúlt két esztendőben az MSZPSZDSZkormány kísérletet sem tett a bűnüldözés anyagi feltételeinek javítására. A Hornkormány által eddig előkészített két állami költségvetés nemhogy nem kezeli kiemelten a rendőrséget, hanem ellenkezőleg, bűnrésze sséget vállal az ágazat hallgatólagos lepusztításában. Az anyagi ellehetetlenülés előtt a magánszférákat kiszolgáló technikába hajszolták bele a kapitányságokat olyan tevékenység és alapítványok formájában, amely egy jogállamban összeférhetetlen és elfogad hatatlan. Tisztelt Országgyűlés! A belső bajok orvoslása helyett a kormány ismételten bűnbakokat nevezett meg, és félrevezető látszatintézkedéseket tett. A Fidesz szerint az állam feladata az, hogy a köz biztonságát, a félelem mentes életet a polgárok szám ára garantálja. Ma Magyarországon azonban a becsületes embereknek kell meghúzódniuk, és a bűnözők tartják félelemben a polgárokat. (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) Eközben az ország vezetői, mint a belügyminiszter