Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 27 (231. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
3545 alkománykoncepció nagyon komoly előrelépést és nagyon (Elnök pohárkocogtatással jelzi az idő leteltét.) lényeges változást jelent a meglévőhöz és a hatályoshoz képest. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Természetesen n em kívánom befolyásolni a vitát, de szabad legyen azt megjegyeznem, hogy az alkotmányelőkészítő bizottság meg fogja vitatni a honvédelmi bizottság módosító indítványát is, és azt hiszem, majd ott érdemes lefolytatni a vitát. Megadom a szót kétperces hozzá szólásra Bihari Mihály képviselő úrnak, MSZP. DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is fontosnak tartom, hogy azokra a nagyon súlyos vádakra, amiket Mécs Imre itt mondott – és életemben azt hiszem, először vitázom v ele, bár nagyon sokféle fórumon találkoztunk meg működtünk együtt – , azokra itt kell reagálni. Nevezetesen, az hangzott el, hogy diktatorikus az előkészítés módja. Ahogy Trombitás Zoltán is utalt rá, vagy Salamon László, több mint 80 százaléka fogadta el e zt a házszabálymódosítást, amely az alkotmányelőkészítésre vonatkozó speciális szabályokat tartalmazza. Erre azt mondani, hogy az ez alapján való munka diktatorikus, én azt gondolom, hogy ez meggondolatlan kijelentés volt. Azonkívül a honvédelmi bizottsá g tagjainak, illetve nemcsak a honvédelmi bizottság tagjainak az idevonatkozó javaslatai mind bekerültek és vita tárgyát képezték tavasszal az általános vitában, és természetesen, ahogy Salamon László is utalt rá, az alkotmányelőkészítő bizottságban is mi ndegyiket megtárgyaltuk. Az egy más dolog, hogy különböző kifogásaink voltak. Nekem a legfontosabb kifogásom nem is tartalmi volt, hanem az, hogy olyan részletességűek voltak azok az észrevételek, hogy teljesen felborult volna az alkotmány szerkezete vagy belső aránya. Legalább az alkotmány 40 százaléka nem szólt volna másról, mint a közrend védelméről és ehhez hasonlókról. Tehát egy csomó olyan javaslat született, amelyek normaszövegek voltak, nem koncepciók, és túl részletesek voltak, és nem alkotmányba, hanem honvédelmi törvénybe, illetve más törvénybe valók lennének vagy lettek volna. Azt illetően pedig, hogy milyen módja van, hogy kicsiny érdekérvényesítő képességét – Mécs Imre használta ezt a kifejezést – növelje a honvédelmi bizottság, egyetlenegy mód ja van: érveivel. Jobban alá kell támasztani, jobban meg kell győzni másokat arról, hogy azok mind először is kellenek az alkotmányba, másodszor pedig, hogy úgy kellenek az alkotmányba, ahogy a bizottság ezt előterjesztette. És még most is megteheti a bizo ttság, hogy előterjessze javaslatait. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) Köszönöm szépen. (14.50) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Szigethy István, kétperces? Akkor megadom a szót Szigethy István képviselő úrnak, SZDSZ. DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit rossz szájízzel hallottam, amit most Mécs Imre mondott, hiszen a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportján belül mindenki tudta, hogy a munkacsoporthoz kik tartoznak, nagyon sokan konzultáltak velünk, és semmiféle konfliktus ebből nem adódott. Ami a Mécs Imre felszólalásában elhangzottakat illeti, elsősorban annak örülök, hogy előterjesztették a módosító indítványaikat, hiszen – ugye – ezeket meg lehet tárgyalni. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt semmiféle szamizdatr ól nincs szó, hiszen az alkotmányelőkészítő bizottság nagyon sok módosító javaslatot tárgyalt meg, és ebből több mint 100at támogatott is. Ezeknek nagyon nagy része képviselői indítvány volt, amelyekről így tudtunk dönteni. Én azt hiszem, hogy az alkotmá nyelőkészítésnek a folyamata szempontjából az az egészséges, hogyha ez az együttműködés a továbbiakban is működik. Ami pedig az érdemi részt illeti, csak egy mondatot szeretnék mondani.