Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 17 (201. szám) - Czoma Kálmán (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Nagy a feszültség és bizonytalanság a földtulajdon terén" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - CZOMA KÁLMÁN (FKGP):
350 Úgyhogy nem fogadom el az államtitkár asszony válaszát. Biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek ezen elhangzott párbeszéd alapján vagy után meg fogják tenni azokat a lépéseket, amelyet ön is mondott, hogy egy évig ezt lehet korrigálni. Mert egy bátorítás kell nekik, hogy ilyen intézkedések semmiképpen ne történjenek a közeljövőben. Köszönöm szépen, nem fogadom el a választ. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Képviselő úr jelezte, h ogy a választ nem fogadja el, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár asszony válaszát? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 170 igen szavazattal, 59 ellenében, 5 tartóz kodással elfogadta. Czoma Kálmán (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Nagy a feszültség és bizonytalanság a földtulajdon terén" címmel ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Dr. Homoki János úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, a mai ülésen több interpellációt nem kíván elmondani (Moraj, derültség a kormánypárti padsorokban.) , ezért a soron következő interpelláló képviselő Czoma Kálmán úr, a Független Kisgazdapárt képviselője. A földművelésügyi miniszterhez nyújtott be interpellációt "Nagy a feszültség és bizonytalanság a földtulajdon terén" címmel. Megadom a szót Czoma Kálmán képviselő úrnak. CZOMA KÁLMÁN (FKGP) : Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor szűkebb hazámban Z ala megyében tartózkodom, szinte mindennap jönnek hozzám panaszosok földtulajdonügyben. Én magam is interpelláltam már, de több képviselőtársam is hangoztatta a mezőgazdaságnak ezt a súlyos problémáját. Különösen a részaránytulajdonosok helyzete elfogadha tatlan. Több mint 3 éve léteznek a földkiadó bizottságok, amelyeknek mandátuma június 30án lejárt, de december 31ig folytathatják munkájukat. Sajnos, ez a néhány hónap már kevés a problémák megoldására. Zalában 20 200 tulajdonosnak jegyezték be földrészé t az ingatlannyilvántartásba. Ez 50 százaléka sincs annak, ahányan a jogvesztő határidőig visszakérték jogos tulajdonukat. Az összes részaránytulajdonosnak pedig még a 30 százalékát sem jelenti. Tudomásom szerint az országos átlag sem jobb ennél, ezért u ralkodik óriási bizonytalanság a földtulajdon terén. Hogy itt tartunk, annak több oka van. Először: már a földkiadó bizottságok alakulásánál arra törekedtek bizonyos személyek, hogy olyan emberek kerüljenek többségben a bizottságokba, akik az ő érdekeit se gítik. Másodszor: a bizottságok nem kaptak megfelelő anyagi és erkölcsi támogatásokat munkájukhoz. Harmadszor: a jogvesztő határidő is rövid volt, utána pedig nem volt már lehetőség a kérelmek benyújtására. Negyedszer: a kérelmek beadásától elriasztották a tulajdonosokat a magas kimérési díjjal, az idős embereket azzal, hogy elvesztik a nyugdíjukat, ha kiveszik földjüket a tszből. Ötödször: sokan nem tudtak hozzájutni valós aranykoronájukhoz, mert a földhivatalok és a tszek hiányos adatokat szolgáltattak. Hiába bizonyította a tulajdonos, hogy neki mennyi volt, csak azt fogadták el, ami a földhivatalnál vagy a tsznél hibásan volt feltüntetve. Hatodszor: a határozatokat a tszek reális ok nélkül megfellebbezték, hogy húzzák az időt. Összegezve: az előző kor mány bűne, hogy nem történt meg a Független Kisgazdapárt programjában szereplő 1947es földtulajdoni viszonyok visszaállítása, a reprivatizáció. A jelenlegi kormány (Szórványos taps az FKGP padsoraiban.) pedig többszöri kérésünkre sem változtatott a