Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 26 (230. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
3333 Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi magunk is aggodalommal, és talán azt is mondhat nám, viszolygással követjük figyelemmel azt, ami Fehéroroszországban az elmúlt hónapokban történik. Ugyanakkor nem gondolom azt, hogy ebből a kérdésből belpolitikai ügyet kellene csinálni. Ha már azonban a Fidesz szónoka belpolitikai vonatkozásokra hívja f el a figyelmünket, akkor szeretnék arra emlékeztetni, hogy a magyar közéletben is megjelent már az a gondolat, hogy az átmenet nehéz körülményei között talán ezt a miniszterelnöki rendszert egy erős elnöki rendszerré kellene átalakítani. Megjelent az a gon dolat, hogy Alkotmánybíróságra talán nincs is szükség, és ezt a gondolatot olyan valaki, egy olyan jogász vetette fel a magyar közéletben, akit alkotmánybírónak is javasolt egy politikai párt, nevezetesen az a Fidesz, amely ezt a kérdést itt most fölvetett e. De ami ennél is fontosabb, akkor, amikor más országokban az alkotmányosság valóban veszélyben forog, akkor minden korábbinál fontosabb az, hogy Magyarországon megerősítsük azt az alkotmányos struktúrát, ami itt a kerekasztaltárgyalásokon 198990ben ki alakult. Minden korábbinál fontosabb az, hogy az előkészületben álló új alkotmány, amely mellett kialakult egy sokpárti konszenzus az előkészítő tárgyalásokon, ez az Országgyűlés szavazással erősítse meg először az alkotmány koncepcióját, és aztán úgy, aho gy az alkotmányelőkészítő bizottság ebben megállapodott, az alkotmány normaszövegét is. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Gyimóthy Géza frakcióvezetőhelyett es úrnak, Független Kisgazdapárt. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt jogosnak tartja a Németh Zsolt képviselő úr által felvetett gondolatokat, hisz Fehéroroszországban a demokratikus erők ellen táma dás indult, és a régió biztonságát veszélyeztetik az ott zajló folyamatok. A Független Kisgazdapárt szolidaritást vállal az ottani demokratikus erők mellett, és ezért visszautasítja azt a megközelítést, amit az előttem elmondott képviselő úr próbálja rögtö n belpolitikai üggyé fölhozni azt, amit a Fidesz képviselője itt elmondott. Természetesen inkább azt érezzük, hogy sokszor pártpolitikai szempontok uralják a külpolitikai kormányzatnak a döntéseit, talán néha ilyen internacionalista segítségnyújtásként ért ékelhetjük azt a megoldást, hogy amikor Horn Gyula miniszterelnök úr azzal érvelt, hogy majd megvárja a fehérorosz népszavazás eredményét, és utána nyilatkozik, érdekes módon a magyarromán alapszerződésnél ugyanezt nem tette meg, hanem rögtön, még a román iai választások előtt aláírta az alapszerződést. Sajnos a politikában következetesnek kellene lenni, a külpolitikában is, és ezt nem tapasztaljuk a nagy szakértő szociálliberális kormányzatnál. (Taps az ellenzéki pártok soraiban) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Lamperth Mónika frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Szocialista Párt. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az az aggodalom, amelyet képviselőtársam napirend elő tti hozzászólásában megfogalmazott, azt gondolom, hogy jogos. Ismerve azokat a folyamatokat, amelyek Belorussziában zajlanak, bennünket is aggodalommal tölt el, és azt gondolom, hogy párttól, párthoz tartozáshoz függetlenül valamennyi magyar politikai erőn ek fontos az, hogy demokratikus folyamat történjen ebben az országban is, és hogy az a hatalomkoncentráció, amelyre valóban Lukasenko törekszik, ne jöhessen létre.