Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 25 (229. szám) - A Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és létszámáról szóló 88/1995. (VII.6.) országgyűlési határozat módosításításáról szóló országgyűlés határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz):
3275 hadseregnél nem nagyon tartok ildomo snak. Azon kívül ezeknél a kisebb átszervezések is nagy költségekkel járó, de semmi eredményt nem hozó, teljesen jellegtelen és teljesen eredménytelen átszervezésekkel a világon semmire nem megyünk, csak a pénzt költjük, csak bizonytalanná tesszük a hivatá sos állománynak a helyzetét, ugyanakkor amit már nagyon régen javasol a Független Kisgazdapárt, egy igazi hadseregreformot, amely például, csak egy példát mondok, hogy a határőrséget, a zöld ÁVOt, amelyet 1945ben találtak ki, már régen meg kellene szünte tni, azt már régen be kellene a hadseregbe tagolni, és csak a határrendészeti feladatok maradnának a Belügyminisztériumnál. Miért kell fenntartani hatalmas költségekkel egy határőrséget, amikor végeredményben a honvédségnek az a kötelessége, hogy a hazáját védje, márpedig a hazát általában a határokon szokták védeni. Elég régi felépítése a seregnek az, hogy a határvadászó ezredek, századok s a többi azok a honvédséghez tartoznak, most azonban '45 óta ez egy sztálinista módon ávósokká tették, zöld ávósokká, megbízhatóbbakká tették, mert különböző dolgok voltak, amelyre megint nem akarok hosszasan kitérni. Ennek már meg kellene szűnni. Kevés költségvetésből sokkal gazdaságosabb lenne, hogyha értelmes célokra fordítanánk a pénzeket, nem pedig fenntartani két pá rhuzamos kútfejet, ahol hatalmas mennyiségben vannak lakkcipős tisztek, itt is, ott is, amott is, és ugyanakkor a csapatnál pedig jelentős problémák vannak, villanyszámlaproblémák meg élelmezés meg ellátásokkal kapcsolatos problémák is vannak. Éppen ezért , mivel ezek így néznek ki, és mi nem értünk egyet a drasztikus létszámcsökkentéssel sem, mert hiszem, a technika nem fejlődik hozzá, és védettlenné lesz az ország, ez a mi alapálláspontunk. Nem értünk egyet az együttkezelésével a tiszt, tiszthelyettes és zászlósi részeknek, mivel tudjuk, hogy a zászlósok gyakorlatilag abszolút képzetlen és katonailag nem sokat jelentő, tiszteletre méltó hölgyek, akik nagyon jó titkárnők, gépírónők voltak, és azokat most átminősítettük, és különböző rendfokozatokat adtak ne kik annak következtében, hogy javítsák a tiszt és a tiszthelyettesi állomány közti különbséget. Általában az európai hadseregeknél a szokásos arány az 1:3hoz körülbelül, hogy egy tiszthez három tiszthelyettes tartozna, tehát ez az arány a jó. Itt több a t iszt jelen pillanatban, mint a tiszthelyettes, még így megfejelve is, hogy bizonyos nem katonai és katonai képzettséggel rendelkező polgári alkalmazottakat öltöztettek be és adtak rendfokozatot nekik. Ez megint emlékeztet engem a nagy Vörös Hadseregre, ame lyik '45ben, amikor bevonult, mindenki tiszt volt, a rajparancsnok tiszt volt, a rajparancsnokhelyettes is tiszt volt. E felé tendál ez a honvédség, ez ellen a Kisgazdapárt tiltakozik, a honvédség morális és anyagi tönkretételét nem helyesli, sőt kimondo ttan károsnak tartja, nem akarok erősebb kifejezést használni, és természetesen mint az eddigi ilyen jellegű törvényeket elutasított, ezt a törvénytervezetet sem kívánja és nem fogja támogatni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padso raiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Gyuricza Béla képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologban szeretném megindokolni – talán valamivel részletesebben – azt az alapvető három gondolatot, amelyet az ellenzéki vagy kisebbségi javaslatnál elmondtam. Annál is inkább szükségesnek tartom, hogy most szót váltsunk erről, mert a honvédelmi bizottság, a határozat szellemében 1996 m ájusában meghallgatta a tárca vezetését, és a tárca vezetése ekkor arra az álláspontra jutott, hogy több dolog változása következtében és a kívánt eredmények eléréséhez nem tudta a költségvetés az akkori erőforrásokat, amelyet '95 júniusában gondoltak, biz tosítani, ezért hadd használjam azt a szót, amelyet a miniszter úr is több alkalommal használt, bizonyos értelmű korrekciókat végre kell majd hajtani a 88as határozatban.