Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 25 (229. szám) - Bejelentés mentelmi ügyben - Az ülés napirendjének elfogadása - A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZABÓ IMRE, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZIGETI GYÖRGY (SZDSZ):
3252 szóló jogintézmény. Ez nem új jogintézmény, 1969 májusától létezik, ennek ker etébe lett illesztve az aktív korú nem foglalkoztatottak, munkanélküliek támogatása. Ez azon túl, hogy ennek a csoportnak megoldja a megélhetését, biztosítja az anyagiakat, ha szűk mértékben is vagy csekély mértékben, ugyanakkor a rendszeres szociális segé ly korábbi két csoportját törvényi szintre emeli, az eddigi miniszteri rendelet helyett törvény rendelkezik az ellátásokról. Ezek: az időskorúak ellátása, ezt már ismeretes, hogy '93ban, a törvény meghozatalakor különféle változatokban szerettük volna a t örvényben viszontlátni, egyszer úgy, hogy állampolgári jogon 70 év fölöttiek kapják meg ezt a támogatást, majd a stabilizációs ügyek kapcsán eljutottunk arra az álláspontra, hogy ezt is rászorultsági alapon nyújtott pénzbeli ellátásként kell meghatározni. Hasonló módon szólt a szabályozás a munkaképtelenek, tehát a munkaképességeiket 67 százalékban elveszített emberek szociális ellátásáról is. Ebbe illeszkedik bele most a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának rendszeréből kiesett csoport is. Azonos el veket határoz meg itt a törvény a támogatás feltételeként, vizsgálja a családban az egy főre jutó jövedelmet, és az illetőnek a vagyoni helyzetét. Itt is a jövedelmi korlát, a mindenkori – tehát mozgórendszerhez kötötten – a minimálnyugdíj 80 százaléka, az időskorúaknál, már munkaképteleneknél az ellátást 80 százalékban határozza meg a törvény, azonban a munkanélküliek – tehát az aktív korú foglalkoztatottak, a nem foglalkoztatottak – esetén ennek az összege 70 százalék. Így egy egységes rendszer látszik ki alakulni, amikor a munkanélkülijáradék első intézménye, tehát elsőként ez az intézmény biztosítja a munkanélküliség esetén az ellátást, majd azt pótolja a jövedelempótló támogatáshoz való jutás. Ennél akkor is úgy közöltük, most hangsúlyozzuk ismételten, hogy örülünk, hogy egy szoros együttműködés alakult ki, hogy a munkaerőpiacra visszakerülhessenek ezek az emberek. A rendszeres szociális segély esetében az együttműködésnek egy új formájával találkozunk. A törvény előírja, hogy az ebben részesülők kapcsol atot kell hogy tartsanak a családsegítő szolgálattal, illetőleg a kijelölt szociális intézménnyel. Tehát róluk nem feledkezik meg az önkormányzat, figyelemmel kíséri a sorsukat, nemcsak az évenkénti felülvizsgálatnál, hanem az esetben is, hogy különféle pr ogramokba vonja be őket a szociális helyzetüknek megfelelően, illetőleg a mentális állapotuknak megfelelően. Gondolom, ebbe a körbe illeszkedik a Szabó Imre képviselőtársam által felvetett gondolatkör is, hogy nem szakadhatnak el a munkaerőpiactól, ezeket az embereket az állandó kapcsolat az önkormányzathoz köti, és közhasznú foglalkoztatásukra vagy akár más módon megoldható a munkaerőpiacra való visszajutásuk. A másik tartalmi változtatás a lakásfenntartási támogatás pontosítása, illetőleg egy új formának a hangsúlyozása. A fűtési támogatásra jogosult az, akinek a háztartásában a jövedelem egy meghatározott összeget, tehát pontosan a minimumnyugdíj kétszeresét nem haladja meg, és a fűtési támogatás a jövedelemnek a 20 százalékát vagy azt meghaladó részét el viszi. (17.00) Ez biztos, hogy ráirányítja a figyelmet, különösen az olajjal fűtőkre, illetőleg az egyéb drága fűtési módot alkalmazókra, akik kényszerűségből továbbra is ezt kell hogy igénybe vegyék. A magunk részéről az önkormányzati szabályozás mellett elképzelhetőnek tartjuk egy normatív meghatározását is a feltételeknek, hasonló módon, mint ahogy ez a közgyógyellátás esetében áprilisban történt. Úgy tűnik, a csekélyke tapasztalat azt mutatja, hogy ez a normatív szinten megállapított támogatás beváltja a hozzá fűzött reményeket, és érdemes gondolkodni azon, hogy a fűtési támogatásnál is hasonló módszert alkalmazzunk. Képviselőcsoportunk, munkacsoportunk gondolkodik azon, hogy ehhez a szakaszhoz módosító csomagot nyújt be.