Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 10 (198. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP):
32 és ez nem vitatható , ha viszont téves következtetésre jutott, azt lehet v itatni ugyan, de kinek bizonyítsa ilyenkor az ellenőrzött az igazát? Ha a törvényjavaslatnak ez a megfogalmazása így marad, félő, hogy akkor valóban futószalagon lehet a szabálytalanságokat gyártani. A munkaügyi ellenőrzés tényleges tartalma jóval kevésbé kibontott, mint ahogyan az szükséges lenne. Azzal természetszerűleg egyet lehet érteni, hogy az állami ellenőrzés csak a törvénybe, jogszabályba foglalt kötelezettségek betartására irányulhat, de például kevésbé világos, hogy melyek azok az esetek, amelyek nél a vizsgálat, illetve az ellenőrzés bejelentéssel történik a felsoroláson túlmenően. Annak ellenére, hogy az általános indoklás 3. pontjában a tervezet kidolgozója leszögezi, idézem: "A törvény célja, hogy a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban me gállapított kötelességek megtartása állami ellenőrzésének tárgyát, személyi és szervezeti kereteit, az eljárás rendjét, valamint a kötelességek megszegésének jogkövetkezményeit meghatározza." A bejelentés mibenléte, az eljárás rendje egyáltalán nem derül k i. Tisztázatlan, hogy a bejelentésre az érdekképviseleti szervek vagy bármely munkavállaló jogosulte? A bejelentést hol kell megtenni? S valóban, a felügyelőség minden bejelentést ellenőrize? Hogy a kérdés nem akadémikus, erre csak egy példa. A munka tör vénykönyve 5. § (1) bekezdésében tiltja a munkaviszonnyal kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést az életkortól függően is. Ezen az alapon az álláshirdetők jelentős része ellen eljárást lehetne kezdeményezni, a hirdetésekben ugyanis az életkor kikötése töb bnyire nincs összefüggésben a munka jellegével. Az ellenőrzés rendszerének nem megfelelő átgondoltságát tükrözi a felügyelők tevékenységét taglaló törvényjavaslat 6. §a. A hazai gyakorlatban sem megszokott az, hogy a szabálysértés tényének feltárója egybe n a szabálysértési eljárás lefolytatója is. Ez a megoldás ugyanis - azon túlmenően, hogy visszaélési lehetőségeket is magában foglal , eleve kizárja a rendszeren belül a kontroll, az esetleges tévedések kiküszöbölésének módját. Ez az ötlet a szabálysértés i eljárás lefolytatására való feljogosítás, amellett, hogy a munkaügyi bírságra a felügyelő javaslatot tehet, szemmel láthatóan magát a törvénytervezet kidolgozóit is megzavarta. Így keveredhetett a következő ellentmondásba. A javaslat 7. § (6) bekezdése a lapján a felügyelő munkaügyi bírság kiszabására irányuló javaslata mellett szabálysértési eljárást is lefolytathat. A 7. § (7) bekezdésében viszont rögzítik, hogy egy ellenőrzés során ugyanazon jogszabályi rendelkezés megsértésekor a munkaügyi felügyelő sz abálysértési eljárást nem folytathat, ha munkaügyi bírság kiszabására tett javaslatot, és ennek alapján bírság kiszabására került sor. A keveredés teljes. A felügyelő által tett javaslat csak később kerül elbírálásra, illetve a bírság kiszabásra. Hogyan ke zdhet meg akkor szabálysértési eljárást? Vagy lefolytatja az eljárást, s ha mégis kiszabják a bírságot, közli, hogy az több, az eddig történtek nem érvényesek. Így lehet egy törvényt komolytalanná tenni. Külön meg kell említeni a munkaügyi bírság kérdését, amely ugyancsak elnagyolt, illetve csak a bevételre összpontosít. A javaslatnak megfelelően első alkalommal egy jogszabályi rendelkezés megsértése esetén 50 ezer forinttól 1 millió forintig, több jogszabályi rendelkezés megsértése, illetve három éven belü li ismételten kirótt bírság esetében 50 ezer forinttól 3 millió forintig terjed. Itt nem maga az összeg, annak nagysága a problematikus, mert valóban lehet olyan eset, amikor a 3 millió forintos bírság kiszabása is indokolt, hanem az a tény, hogy a jogszab álysértés mibenléte, annak fokozatai a különböző jogszabálysértések tényleges súlya teljesen tisztázatlan. A tisztázatlanságon nem segítenek a 7. § (4) bekezdésében megfogalmazott, a bírság megállapításához nyújtott szempontok, amelyek ugyancsak túl általá nosak. Nem magyarázza ezt az sem, hogy hasonló módon szabták meg a törvényben is a munkavédelemről szóló bírságot. Ott ugyanis, ahol emberek életéről, egészségéről van szó, indokolt a legmagasabb összegű büntetés, amit mérlegelés alapján lehet alacsonyabb szinten megszabni. Itt azonban fordított a helyzet. Teljesen valószínűtlennek tartom a törvényjavaslathoz csatolt számítás azon megállapítását, hogy minden tizedik munkavállalónál olyan
