Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 19 (227. szám)
2970 igazából talán emiatt sem sikerült olyan áttörő eredményt elérnünk, amire a magyar társadalom is régóta vár. Én úgy gondolom, hogy – visszatérve a módosító javaslatokra, hogy azt több képviselőtársam adta be, illetve ellenzéki oldalról is beadtak hasonl ó értelműeket , talán mint gyakorló orvos annyit mondhatnék, hogy nem az a lényeges, hogy ki gyógyítja meg a beteget, hanem hogy a beteg meggyógyuljon. Tehát módosító javaslatommal kapcsolatban is úgy vélem, hogy majdnem mindegy, hogy melyikünk módosító j avaslatát támogatná a parlament és támogatnák képviselőtársaim. Mindenesetre nagy tisztelettel kérek mindenkit, aki ebben a teremben jelen van, és azt hiszem, hogy nem kell túl meggyőző képesség, hogy a jelen lévő pár képviselőtársamat meggyőzzem ezzel kap csolatosan – vagyunk vagy öten körülbelül. De talán nem volt teljesen fölösleges a felszólalás, mert a jegyzőkönyvön keresztül talán azok is egypáran elolvassák, akik most nincsenek itt; és amikor majd a szavazásra kerül a sor, esetleg több "igen" szavazat ra számíthatok, illetve számíthatunk mindannyian képviselőtársaimmal együtt, akik ezt beadták, mint akik most itt, a teremben helyet foglalnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártiak oldalán.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyű lés! Mivel további felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát lezárom. Soron következik az első vitaszakasz az ajánlás 5. és 6. pontja szerint. Megkérdezem, kíváne valaki szólni a vita e szakaszában? Mivel felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszá t lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés valamennyi módosító javaslattal érintett részét illetően a részletes vita lezárásra került. A törvényjavaslat részletes vitáját lezárom. Megkérdezem Akar László államtitkár urat, most vagy a határozathozat alt megelőzően kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra? (Akar László: A határozathozatalt megelőzően.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról jövő heti ülésünkön határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlé s! Bejelentem, hogy a számvitelről szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés részletes vitára bocsátása határozatképtelenség miatt a mai napon nem történt meg. Ezért erre holnap délután a határozathozatalok során kerül sor. Ezt követően az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitájának lezárása után, holnapi napon kerül sor az előterjesztés részletes vitájára. Az ülésnap bezárása ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat bere kesztem, holnap reggel 8 óra 30 perckor folytatjuk munkánkat. (Az ülésnap 19 óra 06 perckor ért véget.) 1996. november 19 (227. szám) 1996. november 19én, kedden délelőtt 8.30 órakor 227. szám Az 19941998as országgyűlési ciklus