Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 13 (225. szám) - Az ülésnap megnyitása - A társadalombiztosítás helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
2866 területén jelentkező hiányosságok: az ápolási otthonok és a házi ápolás hiánya, a járóbetegellátás technikai hiányossága, az alapellátás adminisztratív szintre történő csökkentés e. Ha tehát ezt a roppant drága kompenzálást meg akarjuk szüntetni, akkor előbb a más területek hiányosságait kellene orvosolni, hiszen különben pusztán az ágyszámcsökkentéssel, kórházak bezárásával, osztályok bezárásával emberek maradnak ellátatlanul szer te az országban. Ráadásul a racionalizálással, ha van is nyomós szakmai indoka, pénzbe kerül. Ezt most már tudjuk: sok pénzbe és időbe. De ez a miniszter úr számára nem jelentett problémát. Hogy hogyan lehet három klinikát egy működő kórházzal három hónap alatt fuzionáltatni pénz nélkül, minden fennakadás nélkül, ez nem probléma. Hogy a racionálisabb helyre költöztetett szakrendelőt a szülők a gyermekekkel vigalmi negyeden keresztül tudják megközelíteni, nem probléma. A Trefort utcai szakrendelő bezárásáról beszélek. Hogy azoknak, akiknek eddig a városi kórházukban egy egyszerű vizsgálat néhány óra alatt elérhető volt, jövőre egy egész napjukba kerül ugyanez, ez sem probléma. Végül is, úgy látszik, hogy az előre látható kórházcsődök bekövetkezése késztette a miniszter urat arra, hogy szembenézzen tevékenysége eredményével. Hát ennyi az egészségügy története dióhéjban, a rendszerváltozástól napjainkig. Visszaállamosításának puccsszerű kísérlete - igen helyesen - a napokban megbukott. Nézzük tehát a nyugdíjrend szer kérdéseit. Találóan állapította meg a Világbank 1989ben, hogy a magyar nyugdíjrendszer túl sok embernek túl korán túl kevés pénzt oszt. 1990ben a nyugdíjrendszer belső igazságtalanságait még az jellemezte, hogy a korábbi időpontokban megállapított n yugdíjak jelentősen veszítettek vásárlóerejükből az idők folyamán, valamint hogy a nyugdíj nagysága vajmi kevés összefüggést mutatott a ledolgozott évek számával és az átlagkeresettel. Az elmúlt évek során annyi változott csupán, hogy a meglévő problémák m ellé egy újabb csapódott. Az újonnan nyugdíjba menők rendre az átlagos nyugdíjszint alatti nyugdíjjal kerülnek be a rendszerbe, azaz évről évre a legszegényebb nyugdíjasok újratermelése történik. A jelenség magyarázata viszonylag egyszerű. Míg a nyugdíjeme lés kérdése rendszeresen politikai csatározások középpontjában volt, addig a nyugdíj megállapítása sokkal kevésbé. Hála ugyanis az ominózus '75. évi II. törvénynek, amely most már minden pontjában ellentmond a jogalkotási törvény azon rendelkezésének, hogy a jogszabályokat a magyar nyelv szabályai szerint érthetően és világosan kell megfogalmazni, a nyugdíjmegállapítás szabályai távol állnak a közérthetőségtől. Éppen ezért a kiadások visszafogására a legkevésbé konfliktusmentes útnak az kínálkozott, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak értékét leértékelték és leértékelik még ma is. Így sajnos az a makrogazdasági probléma sem oldódott meg, hogy az elviselhetetlen járulékmérték mellett is csak szegényellátás szintű nyugdíjakra futja, hiszen a járulékelkerül és nemzeti sporttá fokozódott. Mellesleg megjegyzem, hogy mindkét ágazatra jellemző, hogy a strukturális problémák megoldása nem javít érdemben egyik ágazat helyzetén sem. Az ellátások alacsony színvonalán igazából csak a gazdasági fellendülés fog eredmény t hozni, és az igazi megoldást ez fogja jelenteni. Igen érdekes volt a kormány reakciója a kihívásra. Első lépésként frontális támadást indított a gyermekes családok ellen, amely egyébként bármely nyugdíjrendszer hosszú távú biztonságának az alapja. A jele nlegi válság legfőbb oka az, valóban, hogy míg a nyugdíjasok száma növekszik, addig a születésszám egyre csökken, drasztikusan. Igaz, hogy rövid távon a születésszám nemhogy enyhítene az államháztartás terhein, hanem még fokozná is, ám hogyha a XXI. század ban is szeretnénk működő nyugdíjrendszert, akkor a gyermekvállalás elősegítése és támogatása elengedhetetlenül fontos feladat. Második lépésként úgy döntött a kormány, hogy a ketyegő nyugdíjbombát, ha már hatástalanítani nem tudja, akkor legalább valahogy húzzon hasznot belőle. Így hát kitalálta azt a nyugdíjreformot, amit legjobban csak "a XXI. századi békekölcsön" jelzővel lehet leírni. Miről is van szó valójában? A kormány ugyanis úgy gondolta, hogy ha már a generációk között aránytalanság van, ami veszé lyezteti a felosztókirovó nyugdíjrendszert, a tőkefedezeti rendszer
