Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 12 (224. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2722 DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a s zót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ismét egy olyan törvénymódosítást nyújtott be a kormány, amellyel kapcsolatban az első észrevétele a Független Kisgazdapártnak az, hogy az 1995. évi módosítása után újból a szokásos, nagyterjedelmű módosí tás az, amellyel szembe találhatja magát a Ház. További észrevételünk, hogy követve a kormány a kádáristabrezsnyevista hagyományokat, érdemi munka helyett szóvirágos változtatásokat javasol, például olyan stilisztikai változtatásokat, mint például az álla mháztartási törvény 32. § (1) bekezdésének a megváltoztatása, amely azt a kifejezést használja, hogy az Országgyűlés a költségvetési törvényben "felhatalmazza" a kormányt, ehelyett egy igen jelentős változtatásra kerül sor, a mostani módosítvány 15. § (1) bekezdése az államháztartási törvény már hivatkozott rendelkezése helyébe azt a változtatást javasolja, hogy a "hatalmazza fel" a kormányt kifejezés kerüljön. Nos, úgy gondolom, hogy ha megvizsgáljuk ezt az előterjesztést ilyen stilisztikai módosítások sze mpontjából, akkor szembeötlik, hogy ezt is egy olyan kötelezettségre terjeszti be, amely arról szól, hogy a kormány a központi költségvetésben előírt bevételeket be kell hogy szedje, és a kiadásokat teljesítenie kell. Tehát egy egyébként is kézenfekvő mego ldásra egy szórend felcserélését javasolja, ráadásul engedjék meg, hogy én úgy gondoljam, hogy a változtatás, az inkább közelebb megy a germanizmus, mint a magyarság felé. Az Áht. 49. §ával kapcsolatban is hasonló módosításokat javasol a beterjesztés 19. §a, ugyanis itt a nagyformátumú módosítás arra vonatkozik, hogy az "engedélyezi" kifejezést a "jóváhagyja" kifejezés váltaná fel. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy látni kell, hogy az egy elfogadhatatlan megközelítés, hogy a Ház rendszere sen olyan módosításokat kapjon a kormánytól, amelyek ilyen színvonalon kerülnek a Ház elé, hiszen itt egy lelkiismeretes képviselőnek elő kell vennie az alaptörvényt, elő kell vennie a módosítást, ezeket össze kell vetnie, meg kell néznie, hogy miért van s zükség erre a változtatásra, és a végén kiderül, hogy vajúdnak a hegyek, és egeret szülnek. Nos, én azt hiszem, hogy a kormánynak végre most már valóban az érdemi változtatásokkal kellene törődnie, nem pedig az ilyen látszatváltoztatá sokkal, hiszen a látszatváltoztatások óriási terhet raknak az Országgyűlésre, és ugyanakkor érdemben nem viszik előre az ország ügyét. A következő észrevétele a Független Kisgazdapártnak az államháztartási törvény módosításával kapcsolatban, hogy ez évtől működik a kincstár, jövőre kiterjed a hatóköre a közalapítványokra, a tbre, a Magyar Tudományos Akadémiára. Ennek keresztülvezetése az államháztartási törvényen kétségkívül szükségszerű, de az semmiképpen sem, hogy számos területen - anélkül, hogy tényleg esen változás lenne - az egész módosítás annyiból áll, hogy a törvényszövegbe beépítik a "kincstár" szó kifejezést. Szerintünk, és ezt már a kincstár létrehozásakor is elmondtuk, tehát körülbelül egy évvel ezelőtti felszólalásomban hivatkoztam rá, hogy ez önmagában nem államháztartási reform, hanem technikai lépés. (9.50) Nekünk pedig államháztartási reformot kellene csinálnunk, nem technikai lépést. Az ország gazdasági helyzetén egyedül és kizárólag a valódi államháztartási reform segíthetne, nem pedig a s tilisztikai változtatások tömege és ezek a technikai lépések. Súlyos hiányossága a beterjesztésnek, hogy hiányzik a feladatok meghatározása és ennek alapján az intézmények megszervezése. A kincstár felállítása e helyett történt, tehát hogy az intézményi me gszervezés megtörtént volna, és ugyanígy fog történni jövőre a tbnél. Tehát nagyon világosan szeretném leszögezni: a Független Kisgazdapárt nem a kincstár ellen van, hanem a lényeget elfedő formalizmus ellen küzd. A kincstár bevezetésén kívül a tb és a ko rmány munkamegosztása változik csupán. Sokéves kritikák után végre a kormány ezentúl