Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 7 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
2567 mélypontjukat. És így tovább, és így tovább. Tehát amikkel szembe kell néznünk, az egyszerre az, hogy ki kell alakítunk egy teljesen új kezelési rendjét a dolgoknak, egy új gondolkodásmó dot, s mindezt olyankor kell kialakítanunk, amikor az államcsőd szinte állandó fenyegetésként ott volt a hátunk mögött, és igaziból még ma se mondhatjuk el, hogy teljesen elmúlt. (9.50) Az államcsőd fenyegető rémeivel kellett kezdeni az Antallkormánynak, az államcsőd fenyegető rémével kellett kezdeni a Hornkormánynak. Ha ezeket úgy kiiktatjuk a képből, akkor nagyon méltatlanok vagyunk azokkal, akik abba a szerencsés vagy kínos helyzetbe kerültek, hogy dönteniük kell mindenféle helyzet ellenére. Mivel ugya nakkor egy rendszerváltás volt, új politikai eszmék jöttek előtérbe, menthetetlenül kialakult az a helyzet, hogy a társadalom és a politizáló csoportok jelentős része is igazából azt várták az új rendszertől, hogy valósítsa meg azt a szocializmust, amit a kommunisták nem tudtak megvalósítani. Ugyanakkor a rendszerváltás új erői egyáltalán nem a szocializmust akarták megvalósítani, hanem egy új társadalmi rendet, amelyik ugyan választ ad azon problémák egy részére, amelyre a szocializmus választ tud adni, de másképp, más elvek szerint, és nyilvánvaló mind a kettő, ha tud is, csak hosszú történelmi folyamatban, és nem azonnal. Oly mértékig áthatotta a politikai erőket ez a feszültség, hogy az emberek azt várták tőlünk, és ők is azt várták maguktól, hogy megval ósítsák a szocializmust épp a szocializmus ellenfelei, hogy ettől lehetetlen skrizoféniába kerültek, rendkívül gyerekes politikai színkép alakult ki. Most egészen közelről. Az a bizonyos konszolidációs csomag, amely kezdődött az 1994. éves pótköltségvetéss el, az úgynevezett Bokroscsomagban kapott teátrális és nagyon jól megjelenített színt. Az többékevésbé elkerülhetetlen volt, és nem azért, mint amit a különböző filozófiák hozzáfűznek. Egyszerűen azért, mert a magyar állam, miután először 1985/86ban, ut ána 1993/94ben - finoman szólva - függetlenítette magát a Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezségekkel, és megintcsak ráállt a könnyebb ellenállás irányára, hogy növelje adósságait. Olyanfajta bizalmi válság indult meg a magyar állam ellen, mint amelyik - hogy mondjam - úriembernek nem tekinthető politikusok által vezetett állam, amely elmegy mindig a könnyebb ellenállás felé, hogy egyszerűen a források rettentően megdrágultak. Tehát az újabb eladósodás csak nagyon rossz feltételekkel volt lehetséges. Abban az esetben nem filozófia kérdése, hogy valaki konszolidációt játszike, avagy nem, hanem kemény ténykérdés, hogy konszolidációt kell játszani. Mert nincs az a legoptimistább meseközgazdaságtan, amelyik olyan hozadékkal tudná ígérni a pénz felhasznál ását, amilyen terhek az újabb eladósodáson vannak. Miután ez egy kegyetlen kényszerhelyzet volt, ezért különösen bájossá tette a politikai életet, hogy közben úgy pattogtak a jelszavak, iskolák és eszmék, és harcoltak egymás ellen. Ez illik egy olyan orszá gban, ahol az összeadás nem tiszteletreméltó dolog. Végül is egy olyan kulturális betegséggel kell szembenéznünk, hogy azt a fajta gondolkodást az állam dolgairól, amelyik próbálja mérlegre tenni a számokat, milyen forrásokból, milyen adózási és járulékfiz etési hajlamból, milyen szolgáltatásokat kellett az államnak megcsinálnia, amely próbál azzal számot vetni, hogy teljesen mindegy az, hogy melyik kormány mennyire szereti az előzőt. Minden kormány jogutódja a másiknak, s minden kormánynak jót kell állnia a z előző kormány által vállalt minden kötelezettség iránt, teljesen függetlenül az eszméktől. Ebből fakadóan pénzügyi mérlegnek megfelelően kell csinálni a dolgokat. Mindig, amikor ez a szemlélet előtérbe jött a magyar politikában először 1980/81ben, aztá n 1987/88ban, aztán 1991ben egy rövid ideig, majd aztán 1994. év végétől , akkor mindig úgy merült fel a dolog, hogy iszonyú, népellenes, kegyetlen, fiskális, monetarista restrikció jön előtérbe.
