Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 5 (220. szám) - Dr. Mészáros Gyula (KDNP) - a miniszterelnökhöz - "Kiszolgáltathatja-e egy magyar bank magyar ügyfelét a külföldi konkurensének?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. MÉSZÁROS GYULA (KDNP):
2309 Én úgy gondolom, hogy nem kell ahhoz jogi végzettség vagy rosztovi diploma, hogy belássa miniszterelnök úr, hogy ha a vizsgálat alá vontat lényegében a helyén hagyják, a kkor az meg tudja akadályozni azt, hogy felderítést nyerjenek azok a kifogásolt tények, amik miatt az egész Tocsikbotrány kipattant. Legnagyobb sajnálatomra tehát én az ön magyarázkodását nem tudom elfogadni. Köszönöm a türelmet. (Taps az ellenzék padsora iban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszterelnök urat. HORN GYULA miniszterelnök : Tisztelt Képviselő Úr! Nem magyarázkodom, hanem magyarázom. A másik: ha jól tudom, az önök pártjának a képviselő je is ott ül a felügyelőbizottságban. (Moraj az ellenzék padsoraiban.) Jól tudom, képviselő úr? A Kisgazdapártnak is. Tehát joga van a döntésekbe belelátni, magyarázatot kérni (Moraj.) , felelősségre vonást kezdeményezni, minderre joga van, miként a több el lenzéki képviselőnek is joga van a felügyelőbizottságon keresztül. Tehát az ellenőrzés erről az oldalról biztosított. A másik pedig, képviselő úr. Nem fogadom el azt, hogy az állami vagyon 80 százaléka eltűnt. Ez nem igaz. Több mint 540 milliárd forint bev étel, készpénzbevétel folyt be a költségvetésbe. Ez is hozzátartozik az ön igazságához, képviselő úr, ezt is vegye figyelembe. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Dr. Mészáros Gyula (KDNP) - a miniszterelnökhöz - "Kiszolgá ltathatjae egy magyar bank magyar ügyfelét a külföldi konkurensének?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mészáros Gyula úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Kiszo lgáltathatjae egy magyar bank magyar ügyfelét a külföldi konkurensének?" címmel. Megadom a szót Mészáros Gyula képviselő úrnak. DR. MÉSZÁROS GYULA (KDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Környezetvédelmi Kft. és konzorciális társai 1997 nyarán 1,5 milliárd forint Ehitelt vettek fel a Mezőbanktól, amelyet a Helyőcsabai Cementgyár többségi tulajdonának megvásárlására fodítottak. A svájci Holderbank, amely nem bank, hanem Európa legnagyobb cementipari cége, mint vesztes pályázó minden törvényes és törvénytelen eszközt felhasznált annak érdekében, hogy a magyar fél ne tudja a tulajdonosi jogait gyakorolni. Ennek betetőzéseként ez év október 10én megvásárolta a Mezőbanktól a magyar ügyfelek adósságait, és azonnal felmondta nekik a hiteleket. A Mezőbank ezzel példátlanul etikátlan módon kiszolgáltatta saját ügyfeleit külföldi konkurensüknek és peres felüknek. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Eddig úgy gondoltuk, hogy az Ehitel a magyar befektetők tulajdonhoz jutását hiv atott segíteni, nem a külföldieket. Az említett konzorcium minden hónapban pontosan fizette a kamatokat és a részleteket, noha a tulajdonuknak a közelébe sem engedték őket. Ez a történet klasszikus iskolapéldája annak, hogyan lehet a magyar befektetőket ki semmizni a privatizációból, és hogyan lehet az építőipar egyik stratégiai ágazatát teljes egészében külföldi kézre juttatni. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön szerint megengedhetőe a magyar befektetők törvénytelen kiszorítása a magánosításból és a versenyhel yzet felszámolása? (Taps az ellenzék padsoraiban.)