Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 4 (219. szám) - Bejelentés önálló indítványok benyújtásáról - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
2217 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, akkor amikor e Ház az 1997. évi költségvetést tárgyalja, mindenképpen ismételten fel kéne hívni nemcsak a kormány, de igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét is, hogy ismét van lehetőség az 1994. évi választások előtt, főleg a kormány tagjai, élükön a kormányfővel tett ígéretei részleges betartására. Nagyon jól tudom, nemcsak ez az ígéret maradt a j elenlegi kormány részéről máig is csak az ígéret szintjén. Jelesül, hogy a kárpótlást igyekszünk a lehető legrövidebb időn belül befejezni. Igaz, rövid idő is lehet relatív éppúgy, mint például az ideiglenes, azért mégis jó volna, ha a kormány legalább a l átszatát keltené azzal, hogy egy apró lépést tesz ez irányú ígéretének realizálása érdekében is. Nem hatalmas összegről van szó indítványomban, de ami a lényeg - úgy gondolom , valóban itt az ideje, hogy a sok megkárosított polgárt, kinek vagyonát elvetté k, elkobozták, valamit enyhítsünk sérelmükön. Ők nem sikerdíjat kérnek, ők csak abból kérnek valamit vissza, ami az övék volt, és törvény is van rá. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kormány is még mindig sokkal könnyebben vesz el és von el bárkitől, mint vissz aadná azt, ami sosem volt az övé. Akkor, amikor a szövetkezetek kérik a kárpótlás folyamán őket ért károk rendezését adójóváírás formájában, úgy gondolom, az alanyi és leszármazói jogon kárpótlási jeggyel rendelkezők esetében a minimum az, hogy aki tudja é s akarja, az a kormány félrevezetésének eredményeként a megmaradt kárpótlási jegyét legalább adójában elszámolhassa névértékben, mivel az évek óta tartó infláció úgyis leértékelte már azokat. Kérem képviselőtársaim egyetértését, és indítványom támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Torgyán József képviselőtársunk, Független Kisgazdapárt, önálló indítvány nyújtott be a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosítására , T/3359es számon. Megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak önálló indítványának indokolására. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos, alapvető emberi jognak, a válaszadás jogának törvénybe iktatásáról szóló előterjesztéssel éltem önálló képviselői indítványomban. Emlékeztetném képviselőtársaimat arra, hogy a médiákban megjelent híradásokkal kapcsolatban rendkívül szűk kör az, amellyel kapcsolatban helyreigazítást lehet kérni. Ugyanakkor a ny ugati jogállamokban a kör ennél lényegesen bővebb, hiszen bármilyen véleménnyel kapcsolatban egy ellenvélemény megjelentetése hozzátartozik a személyiségi jogokhoz. Ezért akkor, amikor a válaszadás jogát a Ptk. 79. §ának (3) bekezdésével kapcsolatban kieg észítettem, akkor egy már létező jognak a továbbfejlesztése tekintetében terjesztettem elő indítványt, abban a körben, ismétlem, mely körben Nyugaton már igen bevett gyakorlatot folytatnak azzal kapcsolatban, hogy ha nem személyiségi jogot érint vagy nem r ágalmazó tényállításról van szó, hanem csupán egy olyan véleményről, amellyel kapcsolatban az érintett szeretné a saját álláspontját ismertetni, hogy ezzel kapcsolatban is a törvény erejénél fogva követelhesse a médiától a véleményének a megjelentetését. E nnek részleteit terjesztem elő a határozati javaslatomban. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi, hogy a felszólalási idő lejárt.) Kérem ezért azt támogatni. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :