Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ZSIGMOND ATTILA (MDNP):
2162 Képviselő úr, az elnök - azt hiszem, látja ; mindent megtett, hogy ön minél előbb szólásra e melkedjék, de hát képviselőtársaink ezt nem honorálták. ZSIGMOND ATTILA (MDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két napja folyik a költségvetési vita. Látszólag botrányos érdektelenség mellett. Mert ha valaki mondjuk a televízión f igyeli az Országgyűlés munkáját, bizony furcsállhatja az üres padsorokat, a néhány elhagyatott képviselőt a teremben. De mielőtt bárkinek számonkérő gondolatai támadnának, sietek tudatni mindenkivel, a kormány ismét későn nyújtotta be a költségvetést és kö zvetlen hozzátartozóit, az adó- és társadalombiztosítási törvényeket. A kötelező határidők pedig csak úgy tarthatók be, ha a plenáris ülésekkel egy időben a bizottságok is üléseznek, és a csökött képviselők, bár gyakorolják, még mindig nem tudnak egy időbe n két helyen is részt venni a munkában. Milyen kár, mert ha tudnának, nem kéne ilyen valóban érdektelen látszat mellett tárgyalni a törvények törvényét, az ország jövő évi költségvetését. Mindezt képviselőcsoportonként kiporciózva, időben korlátozva, a tis ztelt Ház nagyobb dicsőségére. A Néppárt nevében ezúton és most is tiltakozom ez ellen az egyesek által talán szakértőnek tartott módi ellen. Tisztelt Ház! Idő hiányában nincs lehetőségem, hogy citáljam a törvényjavaslatból mindazt, ami arról szól, hogy a kultúra, a művészetek szempontjából milyen szerény ez a költségvetés. Pedig mára már legalább mások példájából tudni kellene és illene is, hogy mit jelent a kultúra, a művészet, a humán erőforrás hatása a társadalomra és a gazdaságra. Annak, hogy ez így va n, én két okát látom. Az első, hogy a kultúra, a művészetek hatását és hasznát a "főkönyvelők" nem tudják egy nap múlva forintban kimutatni, távolabb pedig nem látnak. - Kérem a jegyzőkönyvet, hogy a "főkönyvelők" további használatánál mindig tegyenek idéz őjelet. A második, hogy nincs ennek a körnek kellő érdekérvényesítő ereje más tárcákhoz képest. Ennek illusztrálására mondom a következő, mint cseppben a tenger történetet. A kulturális bizottság tegnapi ülésén a Pénzügyminisztérium és a szaktárca vélemény e eltérő volt egy helyütt. Arra a kérdésemre, hogy akkor mi a kormányálláspont, a pénzügyminisztériumi tisztviselő, mintha ez magától értetődő lenne, rávágta - a Pénzügyminisztériumé. Majd két mondattal később úgy nyilatkozott, hogy ezt a konkrét kérdést e gyébként a kormány még nem tárgyalta. (13.40) No comment. Nézzük hát, a "főkönyvelői" indulat milyen pénzügyi környezetet kíván teremteni a kultúra, a művészetek, a tudományos és mindezek művelői számára! Rosszat, mert nem képes figyelembe venni, hogy a tá rsadalmi munkamegosztásban ezek sajátos, egyedi alkotói folyamatok, amelyeket nem lehet - a Pénzügyminisztérium kedvéért sem - vállalkozásba erőltetni, igen, erőltetni, mert ellenkező esetben az érintett alkotókat például komoly adóhátrányok érik. E néhány percben ezt nem fejthetem ki részletesen, így ebből a pénzügyi környezetből egy témát emelek ki: a kulturális és művészeti honoráriumok társadalombiztosítási járulékát. Az indok, hogy ki kell terjeszteni, ki kell bővíteni, mert a közteherviselés így kíván ja. Mondhatnám, de nem teszem, hogy ez demagógia, inkább azt mondom, farizeus álláspont. Egyrészt azért, mert a közteherviselés nem kizárólag azt jelenti, hogy mindenkitől kivétel nélkül mindent el kell venni, amit csak lehet. Másrészt, a közteherviselés n em öncél, mert azt is vizsgálni kell, hogy mi a közérdek. Vagyis szabade az éltető kultúrát, művészetet ellehetetleníteni? Harmadrészt, addig, amíg ebben az országban a kormányzati tehetetlenség következtében is szó sincs közteherviselésről, miféle perver zió ezt ezen a maroknyi alkotón követelni? Végül, de nem utolsó sorban az írókat, a képző- és ipar, a fotóművészeket, a zeneművészeket az '50es évek elejétől a mai napig kirekesztette magából az egyébként mindenki mást befogadó társadalombiztosítás. Tehá t nem valamiféle értelmiségi különcködés ez az alkotók részéről, hanem - még egyszer mondom - kirekesztés, egyben
