Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HEGYI GYULA (MSZP):
2157 Én két dologról szeretnék beszélni hozzászólásomban. Részint általába n arról, hogy a munkavállalók, a bérből és fizetésből élők - az úgynevezett "kisemberek" - mit kapnak vagy mit szenvednek el e költségvetéstől; másrészt pedig hozzászólásom második részében az egyházi fejezetekkel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot m egfogalmazni. Nyilvánvaló, tisztelt képviselőtársaim, hogy baloldali értelmiségi és szocialista politikusnak - legyen bármennyire is lojális a kormányhoz - fel kell tenni azt a kérdést, hogy el tudjae fogadni az 1997es költségvetést, és ha igen, akkor mi ért. Hogyan tud választói elé állni ezzel a költségvetéssel és ennek várható, kiszámítható következményeivel? Úgy érzem, hogy sok fenntartással és remélhető módosításokkal, amelyeket talán elfogad a kormány, illetve a kormánytöbbség, hiszünk és joggal hihe tünk abban, hogy ez a költségvetés alapot teremt az olyannyira várt felemelkedéshez, amely mindannyiunk kívánsága, és feltételeket teremt meg ahhoz, hogy a tartós és egészséges gazdasági növekedés elinduljon. Ilyen értelemben - ahogy ezt többen elmondták é s többen elismerték ebben a vitában - valamelyest enyhül a költségvetés szigora, valamelyest bizonyos területeken némi szerény emelkedés tapasztalható; de ugyanakkor, azt hiszem, joggal mondhatom, hogy a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a kisválla lkozók, a diákok, különösen a munkanélküliek továbbra sem számíthatnak jelentős javulásra. 1997ben ők jó esetben is csak a szintenmaradásra - mármint az 1996os szintnek a megtartására - számíthatnak. Azt joggal követelhetik meg, hogy tovább semmiképpen s e romoljon a helyzetük, és őszintén hiszem, hogy ebben a szocialista frakció támogatására mindenképpen számíthatnak. Itt a vitában meg elmúlt éves tevékenységünk során a gazdasági szigor, a költségvetési kényszer okairól sokat beszéltünk; kormánypárti és e llenzéki oldalról különböző okokat szoktak felsorolni. Én azt hiszem, hogy egyaránt megnevezhető természetesen alapvető okként az államszocialista évtizedek torz gazdaságpolitikája, amely bajaink fő forrása - ezt, azt hiszem, kár lenne letagadni , ugyanak kor úgy gondolom, hogy az előző kormányzatnak a tevékenysége sok tekintetben nem javított, hanem tovább rontott a helyzeten. De ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, a szigor okaként őszintén, nyíltan nemzetközi tendenciákat is meg kell nevezni: az európa i integrációra való felkészülés áldozatokkal jár, áldozatokkal jár azoknak az országoknak, amelyek szeretnének bekerülni az Európai Unióba, és áldozatokkal jár természetesen a nyugateurópai országok számára is. Politológiailag vagy filozófiailag mulatságo snak is lehet nevezni, de Kohl kancellár kereszténydemokrata kormánya a Német Szövetségi Köztársaságban a nyugdíjkorhatár emelése, a különböző szociális juttatások szűkítése terén ugyanolyan lépésekre kényszerül, mint a szocialistaliberális hazai koalíció , és az ottani szociáldemokraták jelentős mértékben hasonló érveléssel támadják azt a költségvetést, mint az itteni jobbközép ellenzéki pártok. Ezen persze sokat nem lehet csodálkozni, hiszen a mai világban a világgazdasági folyamatok, sokat szidott - ritk án talán dicsért - globalizációs folyamatok mellett igazából a nemzeti kormányoknak a mozgástere jelentősen beszűkült, s gazdasági csodában reménykedni lehet; gazdasági csoda teremtése vagy nem teremtése nem a miniszterek okosságán vagy butaságán múlik. Az t mindenképpen meg kell állapítani, hogy az elmúlt években, lényegében a rendszerváltozás óta, a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a kisvállalkozók, a diákok - nem precíz szóval, de talán közérthető szóval: a "kisemberek" - viselték a terhek jelent ős részét, nagyobbik részét. Különösen igaz ez a bérből és fizetésből élőkre, akikből egyre kevesebb van Magyarországon, a terheik viszont arányosan növekedtek. Kevesebb mint 4 millió munkavállaló van ma Magyarországon. Zömében ők tartják el a nyugdíjrends zert, ők tartják el az egészségügyi rendszert, az oktatást, általában az államot. Ők fizetik a személyi jövedelemadó legnagyobb részét, ők fizetik a társadalombiztosítási járulékot, ők fizetik a szolidaritási hozzájárulást, ők fizetik az államnak történő b efizetések nagyon nagy részét.
