Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - Dr. Samu János (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal korszerűsítése" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
1934 Célkitűzésünk az, hogy az átépítés eredményeké nt ezen a vonalon - de jó lenne - 120 km/óra sebességgel közlekedhessenek a vonatok. E beruházás tervezett költsége több mint 10 milliárd forint, amelynek fedezetét a hitelintézetek és az Európai Unió által támasztott feltételek teljesítése esetén, jelentő s külföldi hitellel és Pharetámogatással kívánjuk előteremteni. Ezek a feltételek nem egyszerűek. Éppen most a napokban jártak nálam az Unió, Világbank és az EBRD képviselői. Hát ezeket a pénzügyminiszter úrral együttesen most nézzük át, hogy mit tudunk b előle teljesíteni. Reméljük, hogy tudunk. Amennyiben a tárgyalások eredményesen zárulnak, a vonalkorszerűsítési munkák már 199798ban megkezdődhetnek. Addig is a MÁVval több intézkedést tervezünk ennek érdekében, a zsúfoltság csökkentése érdeké ben. Ez év szeptemberétől két pár vonattal több közlekedik naponta, és a munkába járók érdekében, csúcsidőben 34 vonatpár menetideje mérséklődött. Jelenleg Nagykátáig az elővárosi forgalomban napi 2530 vonatpár teszi lehetővé, hogy a bejárók mintegy 1 ór a alatt érjék el a fővárost. Ami a 31est illeti, 1994. óta folyamatosan végezzük a korszerűsítést. Ezen túlmenően távlati fejlesztési terveinkben szerepel egy új nyomvonalú, 4es főút megépítése, amely nagymértékben tehermentesíti majd a 4es és a 31est. Ez egyelőre távlati tervként szerepel. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel, hogy két képviselőtársunk is jelezte itt a hosszú, azonnali kérdések, interpellációk és kérdések id ejében, hogy ügyrendi ötletei támadtak, ezzel a kérdések elmondását befejeztük. Megadom a szót elsőnek Szöllősi Istvánné képviselő asszonynak, MSZP, aki ügyrendi kérdést kíván feltenni. SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tekintetbe véve, hogy a mai napon második alkalommal hangzott el egy - a pedagógusok szakszervezetével kapcsolatos - vélemény, egy alkalommal két héttel ezelőtt, a napirend előtt, sajnos nem volt szerencsém hallani, mert családi ügyeim miatt távol vo ltam, és egy pedig ma, amely a pedagógusok szakszervezetét - hát finoman szólva is - nem kellő színben, vagy kívánatos színben tünteti fel. Torgyán József képviselőtársam, frakcióvezető úr és mindenki tájékoztatására elmondom, hogy nem kell fáradozni ma má r ilyen üggyel, hiszen a pedagógusok szakszervezete nevében megtettem a rendőrségi feljelentést, melynek egy példányát elküldtem az Országos Rendőrfőkapitányságra, másik példányát elküldtem a veszprém megyei kapitánynak és a harmadik példányát pedig a főü gyész úrnak. (16.20) A Pedagógusok Szakszervezete balatonfüredi ingatlana ma is a Pedagógusok Szakszervezete tulajdona. Ezt a tulajdont ugyan jelzáloggal terhelte meg ,és ez az ügy meglehetősen szövevényes, az azonban ma már teljesen nyilvánvaló, hogy enne k az ingatlannak a megszerzésére különböző erők csalással próbáltak szert tenni. A jogcím, ami miatt a rendőrségi feljelentést megtettem, tehát csalás, csalással elkövetett egyéb bűncselekmények ismeretlen tettes ellen. Kérem, hogy ezt a tisztelt Ház olyan értelemben fogadja el és vegye tudomásul, mint akinek ezt kénytelen voltam itt elmondani, jóllehet nem tartozik a Házra. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak ügyrendi kérdést kíván felvetni Torgyán Józs ef képviselő úr, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm, Elnök úr a szót. Két ügyrendi kérdésben is kértem szót. Az egyik: elhangzott a belügyminiszter úr részéről a mai napon egy súlyos tévedés. Majd azt követően a tévedését korrigált a