Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - Dr. Gerócs József (FKGP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez, valamint a belügyminiszterhez - "Veszélyes anyagokat szállító kamionok Letenyén" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP):
1922 hogy ezeket az intézkedéseket nem egyszerre, mintegy nettó módon hajtottuk végre, az a számviteli és az államháztartási törvény e lőírásaiból következik. Tehát ha más módon hajtottuk volna végre, az jelentette volna a jogállami normák felrúgását. Köszönöm a figyelmüket. Kérem a válasz elfogadását. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megkérdezem interpelláló képviselőtársunk at, hogy elfogadjae a választ? DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) : Szeretnék először válaszolni. Miután nem fejezhettem be az előbb interpellációm elmondását, engedjék meg, hogy itt utalhassak utólag kiegészítésként rá, hogy az ismertetett eljárásból, amit én "húz d meg, ereszd meg"nek neveztem, 14 millió 501 ezer forint veszteség keletkezett, ami, tekintve a tekintendőket, azt tehát hogy olyan intézményről van szó, amely borotvaélen táncol, a szakadék szélén, a lét vagy nemlét határán küzd fennmaradásáért, csak mi nt igen érzékeny veszteség értékelhető. Tisztelt Államtitkár Úr! Az eset, amit szóvá tettem, tipikus példája annak, amikor nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Tehát azt mondhatom, hogy akárhogyan is mentegeti, államtitkár úr, az eljárást, itt zűrz avaros, kusza intézkedéssorról van szó. És ha ez egyeztethető is a jogállamiság elvével, egyáltalán nem használ a magyar felsőoktatásnak, és nem használ, kiváltképpen a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolának. És nem hiszem, hogy ezzel a válasz ával, ne vegye rossznéven, államtitkár úr, tanártársaim szívébe lopta volna magát, államtitkár úr. Tehát, én úgy gondolom, ha már ilyen hiba történt, mégis illenék önkritikát gyakorolni. Mert nem mindig és nem mindenáron kell a paroli becsületét védeni. Ez az én véleményem, ne tessék ezért megsértődni. Válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el a választ. Ezért meg kell kérdeznem a tisztelt O rszággyűlést, hogy az Országgyűlés elfogadjae a választ? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot. az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 54 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Dr. Ger ócs József (FKGP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez, valamint a belügyminiszterhez - "Veszélyes anyagokat szállító kamionok Letenyén" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Gerócs József úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez, valamint a belügyminiszterhez: "Veszélyes anyagokat szállító kamionok Letenyén" címmel. Az interpellációra Szili Katalin államtitkár asszony fog válaszolni. A k épviselő urat illeti a szó. (15.30) DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A rijekai kikötőből 9 kamiont visszairányítottak Magyarországra, mert azok veszélyes hulladékot szállí tottak. A kamionok egy része Letenyén, a másik része Barcson lépett ki. A szállítmány úticélja Kína volt. Szeptember 3án 16 órakor, külföldi rendőri kísérettel, 9 kamion visszaérkezett a letenyei határállomásra. A