Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
1860 h ozzájárultak ahhoz, hogy tavaly tavaszra az ország fizetőképessége veszélybe került, és felidéződött ennek az elmúlt éveknél sokkal - mármint az eltelt két évnél sokkal - súlyosabb életszínvonalvisszaesést jelentő minden következménye. Tisztelt Országgyűl és! Tisztában vagyunk azzal, hogy az eddigi eredmények nem adnak garanciát arra, hogy a következő két évben szükségszerűen sikeres lesz a gazdaságpolitika. A kérdés az, élve az elmúlt közel két évben szerzett lélegzetvételnyi idővel, erősödike a magyar ga zdaság alkalmazkodóképessége, felgyorsule az a változás, amely az egységnyi termékre jutó bérköltséget folyamatosan csökkenti? A fő veszélyek a következők: a pénzügyi egyensúlyi célokkal ellentétben nem, vagy csak kis részben valósultak meg a gazdaság élé nkülésével kapcsolatos elképzelések. Ezzel szoros kapcsolatban elmaradt a beruházások remélt növekedése. Az év első felében csökkentek a beruházások, és az év egészére is csupán stagnálás jelezhető előre. A benyújtott költségvetés a központi állami beruház ások lendületes bővítését ígéri, ami azért fontos, mert ez évben éppen itt, és nem a magánszférában mutatkozott nagy visszaesés. A beruházások, ezen belül is az infrastrukturális fejlesztések nagy része ma önkormányzati beruházásként valósul meg, és az önk ormányzati források csökkenése éppen ezt veszélyezteti, mert az elképzelés szerint, mint ismeretes, az önkormányzati források reálértékben számottevően csökkennének, ez pedig a gazdaság élénkülését is veszélyeztetheti. Kezdeményezzük ezért e tekintetben a költségvetés újraátgondolását, átcsoportosítható források keresését. Mivel a magyar gazdaság nagyobb része ma magánkézben van, nyilván a gazdasági növekedés alapfeltétele, hogy itt is élénküljenek a beruházások. Ehhez szükséges a gazdaságpolitika kiszámíth atósága, a privatizáció folytatása, persze a bizalmat is veszélyeztető botrányok nélkül, átlátható viszonyok mellett. Hisz ez utóbbi is a kiszámíthatóság része. Eltért az elgondolttól az idén az infláció alakulása is. Az árnövekedés lanyhulása csak lassabb an valósult meg, mint reméltük, és ezen az energiaáremelés halasztása sem változtatott. Az év második felében ugyanakkor az e téren tapasztalható fejlemények alapján úgy tűnik, csak késtek a várt pozitív folyamatok, de megkezdődtek. (10.10) Lényegében tel jesülni látszik a fizetési mérleggel és a költségvetési egyensúllyal kapcsolatos ez évi terv. Tudjuk ugyanakkor, hogy a társadalombiztosítás kirívóan nagy hiánnyal zárt, és - előrevetítve a mai elképzeléseket - érdemi változás nélkül ez a hiány csak növeks zik. Ezt lehet ellensúlyozni vagyonjuttatással, illetve annak eladásával, részben a behajtás szigorításával, és az úgynevezett nettó finanszírozás valamilyen formája is segíthet, de tény, és ezzel szembe kell néznünk, hogy ma ez a terület, vagyis a társada lombiztosítás jelenti a legtöbb bizonytalanságot az ország pénzügyi stabilitásában. A pénzügyi folyamatok bizonytalansága mellett a legsúlyosabb gond a szociális feszültségek erősödése. Az évtizedes stagnálás után bekövetkezett elkerülhetetlen megszorításo k részben alig elviselhető terheket zúdítottak jelentős társadalmi csoportokra, részben tovább gyöngítették a kiszámíthatóságot. Hiába tudjuk, hogy nincs a térségben ország, amely ennél olcsóbban, kisebb áldozatokkal megúszta volna az átalakulást, ez nem v igasztal senkit a vesztesek közül. Tudjuk, ma a legveszélyeztetettebb helyzetben a nyugdíjasok mellett az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű többgyermekes családok vannak. Az ő helyzetükön legbiztonságosabban a családi pótlék emelésével lehet javítani. Ezért az SZDSZ nem tartja jó iránynak, hogy a költségvetési kiadásokon belül jelentős mértékben tovább csökken a családi támogatás aránya. Úgy látjuk, a családosokon nem adókedvezményekkel lehet segíteni - ami éppen a leginkább rászorulókat éri el talán a legke vésbé , hanem a családi pótlék jelentősebb emelésével. Ez ügyben is javaslatokat terjesztünk elő. Tisztelt Ház! A költségvetés nem pusztán pénzügyi tervezet, hanem a végrehajtó hatalom, a kormány egész tevékenységének keresztmetszete, a költségvetési vita a parlament ellenőrzési