Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 28 (215. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének előadója:
1774 képviselők nagy része ilyen értelemben a Pénzügyminisztérium szakértői gárdájának, az ő véle ményüknek, és igen jelentős, sokszor a képviselők erejét meghaladó munkára lenne szükség, hogy két, egymáshoz nem illeszthető adatsoron alapuló táblázatot összehasonlítson, összevessen. Ez lett volna előjáróban a megjegyzésem. A bizottság kisebbségi vé leménye négy pontban foglalható össze. Csak azt a négy pontot emelem ki, ami nem egyezik a többségivel, nem tartom értelmét megismételni képviselőtársam szavait ott, ahol egyetértünk. A négy pont közül az első a közalkalmazottak és ezen belül az oktatásban dolgozók bérezésére vonatkozik. A második a közoktatás finanszírozásának garanciája, a harmadik a felsőoktatás finanszírozásának sajátos hangsúlyeltolódása, a negyedik pedig a tudománypolitika, illetve a tudományfinanszírozás változása. Kezdjük az elsővel ! A közalkalmazottak és ezen belül az oktatási területen dolgozók bérezése régóta vita és kritika tárgya. Sajnos az elmúlt hét évben egyetlenegy esztendő volt csak, amikor a reálértékű monoton csökkenést meg tudta állítani az épp aktuális kormány - ez '93ban következett be a közalkalmazotti bérrendszer bevezetésekor, amikor nem nagymértékű, 7 százalékos reálbérnövekedés volt. Azóta, és azt megelőzően is csak "csökkenést tudhat magáénak" - idézőjelbe téve ezeket a szavakat - ez a szféra. Így történt ez saj nos ebben az évben is, noha a kormány ígérete és aláírt megállapodása úgy szólt, hogy reálértékben csak egykét százalékkal csökkennek ebben a szférában a bérek, azt látjuk, hogy ezt az ígéretet, a sokat emlegetett 19,5 százalékos ígéretet nem sikerült tel jesíteni. Nyilván két ok miatt. Az egyik: a tervezett infláció jóval magasabb, láthatóan magasabb annál, mint amit a kormány tervezett, nem 1920 százalék, nem 21 százalék, hanem 2324 százalék. A másik ok pedig az, hogy az, amit eddig a közalkalmazottak b éremelésként realizálhattak, kézbe vehettek, az nem haladja meg a 14 százalékot. Ily módon kétséges a jövő évre vonatkozó elképzelés is, ahol a kormány ígérete szerint nem csökkennek reálértékben majd a bérek. A 18 százalékkal számolt infláció itt is elégg é feszítettnek tűnik, hiszen például a Gazdaságkutató szerint reálisabb lenne 2324 százalékkal számolni. Ez az intézet nem vádolható ellenzéki elfogultsággal talán. A 18 százaléknak sem felel meg természetesen a béremelési javaslat, hiszen ebből a kormány 1 százalékot az adótábla kedvezőnek remélt hatásával tud le, így 17 százalékos bérnövekményre tesz ígéretet. Azonban ennek a fedezetét nem találjuk a költségvetés számai között, összesen 1111,5 százalékra találunk fedezetet, a többire a Pénzügyminisztéri um ott megjelent képviselője szerint az idei béremelés kedvező, áthúzódó hatása nyújt majd garanciát, illetve az önkormányzatok saját forrásaik felszabadításával pótolhatják ki a hiányzó összegeket. Ezek alapján azt kell hogy mondjuk, hogy az, amit ma látu nk, az a tervezhető inflációnak alig 50 százalékát elérő béremelésre nyújt fedezetet, és ez semmiképpen sem fogadható el: egy 10 százalékos, előre tervezett reálbércsökkenés ebben a szférában. A második megjegyzés, amiért vitattuk, és amiért nem tudtuk elf ogadni az önök által beterjesztett javaslatot, az a közoktatás finanszírozásának a rendszere. Nem jó természetesen, ha a kormány, vagy annak képviselői nem reális megállapodásokat írnak alá, vagy ha aláírták azokat, nem tartják a szavukat. De ez nem is oly an nagy baj, ezt majd a választók elintézik, ez a politikai felelősség kategóriája. Az azonban már jóval nagyobb baj, ha a törvény, aminek ez lenne a dolga, nem nyújt semmilyen garanciát, hogy kivédje az ilyesfajta bizonytalanságot - és jelenleg ebben a he lyzetben vagyunk. Sem az idén elfogadott közoktatási törvény nem nyújt ilyen garanciát, sem pedig a közalkalmazotti törvény. A közalkalmazotti törvény szemben a jogalkotó szándékával, a '93as elképzeléssel, ma már egy évről évre változtatandó táblázatot t artalmaz. Ez az önök által beterjesztett törvény is egy ilyen új táblát tartalmaz, aminek a hatása, ha alaposan megnézzük, sajnos nem más, mint az, amit képviselőtársam is említett, hogy egy vagy két évvel ezelőtt vagy magas végzettségük, vagy pedig jó mun kavégzésük alapján kiemelt bérezéssel jutalmazott munkavállalókat sújtja. Ez