Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - Tóth István (MDF) - a tárca nélküli privatizációs miniszterhez - "Bruttó értékben mibe került az ÁPV Rt. létszámtrükkje?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1693 Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Államtitkár Úr! Három megj egyzésem van a válaszával kapcsolatban. Az egyik az, amit ön is - szavai zárásaként - elmondott: a feladat nem új. Három éve ismeri az apparátus, három éve kellett volna ezt megoldani. Tehát az az érv, hogy azért csúsztak ki az időből, mert ez egy bonyolul t feladat, nem állja meg a szememben a helyét, mert bonyolult volt ez egy évvel ezelőtt is, két évvel ezelőtt is és három évvel ezelőtt is. Magyarán, nem a feladat bonyolultságával van baj, hanem a kormány szándékának valódiságával. Ezt szeptember 5én is pontosan tudták, mennyire bonyolult. Nem kellett volna kormányrendeletben akkor ezt a határidőt megjelölni, hanem egy működőképeset. A másik megjegyzésem, hogy az általam ismert információk szerint önök eddig hivatalosan nem tárgyaltak a diákérdekképvisel etekkel, sem a Hökosszal, sem a doktorandusokkal, sem pedig a kollégiumok érdekvédelmi szövetségével. A harmadik megjegyzés pedig, hogy vane elegendő idő. Nos, nincs. Hiszen a tandíjfizetési kötelezettség, ez a magas, 130 ezres, működik a '97'98as tanév től. Az a felvételi tájékoztató, ami alapján majd a diákok dönteni fognak, lassan a nyomdába kerül. Tehát az információknak nem lesznek a birtokában a diákok, amikor el kell dönteniük, hova, melyik egyetemre adhatják be a felvételi jelentkezésüket. Köszönö m a figyelmét. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Megadom a szót. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Való ban elég régóta küszködnek a szakértők ezzel a problémával. Tehát tulajdonképpen azt is mondhattam volna, hogy három éve bonyolult a probléma, vagy még régebben bonyolult a probléma. Ez így van, tudniillik a kormány nem tud hitelezni. Hitelezni bankok tudn ak, és világos, hogy magas inflációs időszakban ennyire hosszú távú kihelyezések nyilván nem könnyen megoldható szakmai problémát jelentenek. Ezzel együtt világos, hogy valamilyen javaslatot le kell tennünk az asztalra december elejére. (14.30) Értettem a jelzését, én úgy tudtam, hogy tárgyaltak, lehet, hogy ez nem hivatalosnak minősül, de nyilván intézkedni fogok, hogy hivatalos tárgyalásokat kezdjenek a képviselőkkel - mármint a diákképviselőkkel. Szeretném megjegyezni, hogy bizonyos lépések történnek, hi szen pont az szjatörvény keretében nyitunk egy olyan lehetőséget, hogy a megemelt, nagyon magas tandíjat - hogy egyszerűen fogalmazzak - kedvezményes adózási kezeléssel le lehet dolgozni az adott intézményen belül. De elfogadom, hogy persze, ez csak egy s zelete a problémának, és legkésőbb decemberre valóban kell javaslatot tennünk az asztalra. Köszönöm szépen. (Taps.) Tóth István (MDF) - a tárca nélküli privatizációs miniszterhez - "Bruttó értékben mibe került az ÁPV Rt. l étszámtrükkje?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tóth István úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni a privatizációs miniszternek, "Bruttó értékben mibe került az ÁPV Rt. létszámtrükkje?" címm el. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából - miután a téma