Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SAMU JÁNOS, a honvédelmi bizottság előadója:
1669 képviselők között is voltak, akikben felmerült a gondolat, hogy ez vajon elegendőe a szükséges ingatlanvisszaadások anyagi fedezésére. Ezzel együtt mi is úgy ítéljük meg, és tudomásunk szerint az egyházi szakér tők nagyobbik része is egyetért velünk, ha már szűkös fejlesztési összegek állnak rendelkezésre, akkor ezeket helyesebb közvetlenül az egyházaknak adni, ami történik az általános hitéleti támogatásnál, mint az ingatlanvisszaadás bonyolultabb csatornáján k eresztül. Hiszen közismert, vagy talán nem közismert, akkor érdemes megemlíteni, hogy az egyházi ingatlanok visszaadására szolgáló összegeknek 7080 százaléka az önkormányzatoknál marad, az egyházak sokkal kisebb összegeket kapnak belőle. Így - legalábbis a kormánypárti képviselők számára - a bizottságban elfogadható volt, hogy amennyiben csak egy szerény növekményre van lehetőség egyházi területen, akkor ezt inkább közvetlenül kapják az egyházak, semmint hogy a viszonylag bonyolult ingatlanvisszaadási mec hanizmuson keresztül. Bizottságunk tagjai természetesen sok módosító indítványt fognak benyújtani, a kormánypárti képviselők nyilvánvalóan olyan rendszerben, amely a kiadások szerkezetét igyekszik alapvetően megváltoztatni, ellenzéki képviselőtársaimnak pe rsze megvan az az extra szabadságuk, hogy más, nemes igényeket is beterjesszenek, amely igények nemességét mi sem vonjuk kétségbe, csak a fedezhetőségükkel kapcsolatban vannak fenntartásaink. Egészében tehát az emberi jogi bizottság 11 igen, 2 nem szavazat tal és 1 tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta a költségvetést, és kérem pénzügyminiszter urat, hogy lehetőség szerint támogassák azokat a módosító indítványainkat, amelyeket a bizottság hosszú viták és kellő megfontolás után fog tenni ehhez a tervezethez. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Samu János képviselő úrnak, a honvédelmi bizottság előadójának. DR. SAMU JÁNOS , a honvédelmi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság múlt heti ülésén - szerdán délután - megtárgyalta a jövő évi költségvetési előirányzatot, és annak 13., Honvédelmi Minisztérium fejezete tételeinek szentelte nyilván legfőbb figyelmét. Egyetértve és elf ogadva az írásos előterjesztést, illetve a pénzügyminiszter úr expozéjában elhangzott azon megfogalmazást, amikor is arról szólnak, hogy a '97. évi költségvetés irányelveinek megfogalmazásakor az ország előtt álló stratégiai célként a fenntartható és tartó s növekedést jelöli meg, melynek alapfeltétele a stabilizációs politika következetes folytatása. Az irányelvek a növekedés legnagyobb gátjaként a túlméretezett állami szerepvállalást nevezi meg, ugyanakkor kívánatosnak tartja a megmaradó állami feladatok t artósan finanszírozható szinten tartását. Ennek az utóbbi gondolatnak a reményében a honvédelmi tárca az 1997. évi eredeti javaslatában éppen a tartós finanszírozhatóságot figyelembe véve, azt megcélozva, 100,1 milliárd forintos kiadási előirányzattal szám ol, amely a tényleges szükségleteket sem elégítené ki egyébként. A kormány - áttekintve a honvédelem '96. évi kialakult helyzetét - értékelte a honvédelmi feladatok finanszírozhatóságában jelentkező feszültségeket, a működőképesség fenntartása érdekében úg y határozott, a '96. évi működési költségvetés támogatásának reálértékét terjeszti elő 1997. évre. Ennek értelmében a költségvetési javaslat 96,8 milliárd forint kiadási előirányzatot tartalmaz, melyen belül a támogatás, beruházások nélkül mindössze 82,6 m illiárd forint. A bizottságunk legfontosabb tervezési alapállásként a következőt határozta meg. A kiadások megtervezésének legfontosabb követelménye a haderőátalakítás folyamatának felgyorsítása az eredetileg elképzelt ütemhez képest. Az átalakítás 1995b en jóváhagyott hosszú távú programja és középtávú terve azonban azon a feltételezésen alapult, hogy az átalakítás prognosztizált költségvetési