Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 11 (199. szám) - A párizsi békeszerződés 27. cikke 2. pontjának végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
167 módját, amely most önök előtt fekszik. Szintén a zsidókárpótlás akadályoztatására és há tráltatására szövetkeztek össze a kormánnyal. Érdekes álláspont, megfontolásra méltó. (13.00) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kétperces időkeretben megadom a szót Sepsey Tamás úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm a s zót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi kormánynak egy éve volt arra, hogy a tárgyalásokat a nulláról indítsa, és megpróbáljunk konszenzust elérni. Megtehette volna, hogy egy törvényjavaslattal a kérdést megoldja. De ebben az ügyben az vol t a tárgyalásunknak a kiindulópontja: megegyezni az érintettekkel, konszenzust elérni. Egy év alatt nem sikerült, de az alapokat oly módon le tudtuk rakni, hogy annak a kormánynak, amelyik '94ben bejelentette, hogy rövid időn belül ezt a kérdést megoldja, két év alatt végre sikerült annyit elérni, hogy idejön, és kéri az Országgyűlést, hogy további tárgyalásokat folytathasson. Én tisztelettel megkérdezem államtitkár urat, aki a bizottság tagja: két évig milyen országgyűlési felhatalmazás alapján tárgyalgat tak? Hát a tárgyalások folytatásához nem kell országgyűlési felhatalmazás. Az eredményhez kellene, csak az eredmény nincs itt. Én itt tisztelettel kérdezem államtitkár urat, mert azt mondta, hogy ez a határozati javaslat olyan lényeges elveket tartalmaz, m int részlegesség. Hol van benne szakaszosság? Hol van benne? Ebben a határozati javaslatban erről egy szó sincsen, államtitkár úr! Akkor nem tetszik ismerni, amilyen határozati javaslatot a kormány beterjesztett. Ez a határozati javaslat egy alibi határoza ti javaslat. Erre nagyon jól rámutatott Isépy Tamás képviselőtársam. Az, hogy a kormány létrehozhat egy közalapítványt, senki nem vitatja. Lenne már itt - és ezért mondjuk, hogy hátráltatja az egész kárpótlási kérdést a kormány , lenne itt ennek a közalap ítványnak az alapító okirata. Amiről lehetne vitatkozni. Egyetlenegy ellenzéki párt sem mondta, hogy ne történjen meg ennek a párizsi békeszerződés vonatkozó rendelkezésnek a végrehajtása, csak még a mai napig nem tudjuk, hogy milyen módon. Abban a tekinte tben, hogy belefoglalják a határozati javaslatot - készpénz meg muzeális tárgy , arról mit lehet vitatkozni? Az a készpénz lehet ötmillió forint, lehet százmillió forint, lehet húszmilliárd forint is. Én azt hiszem, hogy az Országgyűlést ismét komolytalan nak tekinti ez a kormány. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A monitoron megjelenő sorrendben adok szót, lehetőség szerint egy kormánypárti, egy ellenzéki képviselőnek. Ebben az esetben az, ho gy frakcióvezető valaki vagy nem, ez nem jelent semmit a Házszabály szerint, ilyenkor nem kell a frakcióvezetőket előresorolnom. Ezért történhet meg, hogy most adok szót Isépy Tamás úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tis ztelt Országgyűlés! Nem lesz két percre szükségem, mert Sepsey Tamás, aki szintén tagja volt a bizottságnak elmondta, hogy egy év alatt 18 szervezettel kellett tárgyalnia, 18 szervezet között egyeztetni, hogy ki jelöl majd az intézőbizottságba, s annak ala pján szeretném rögzíteni, hogy a megoldásban, hogy az alap jön létre, vagy közalapítvány jön létre, ebből semmi probléma nincs. Létre kell hozni. Csak a tartalmát kellene ismerni. Ami pedig a megkérdőjelezett - már elment Bársony képviselő - hozzáállásomat illeti, meg kell kérdezni a tárgyalópartnerektől, hogy milyen erőszakosan törekedtünk a konszenzus létrehozására, milyen erőszakosan próbáltunk egyezséget teremteni az egymással vitázó szervezetek között, hogy