Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 21 (213. szám) - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. VARGA ISTVÁN (MDF):
1602 m ilyen módon lehet ezt megállapítani, illetve milyen eljárásjogi szabályok vannak erre. Ezzel kapcsolatosan teljesen hiányos a törvényjavaslat, és az a véleményem, képviselőtársaim, hogy ezt a szintén gumijogszabályt felejtsük el. Meggyőződésem, hogy a tör vényjavaslatnak ez a módosítása ugyanolyan pótcselekvés, mint az előzőek, mert nem az igazán nagy és helyenként tisztességtelen, törvénytelen módot felhalmozott megszerzők ellen fog irányulni, hanem ahogyan ezt, legalábbis ebben a két évben és a választási ciklusban tapasztaltuk, a magyar középosztály vagy leendő középosztály, vagy leendő polgárság megsemmisítése, annullálása folytatódik. Nem tudjuk elfogadni a törvénytervezet 22. §át, hogy az adózót fix összeg önellenőrzési pótlé k terheli akkor is, ha saját kárára téved, vagyis az önellenőrzés alapján adóvisszatérítési igényt támaszt. Az önellenőrzés adónyilvántartáson történő keresztülvezetésével járó igazgatási költséget vélhetően fedezi a vissza nem térített adó, mint az adóha tósági számlán lévő pénzeszköz kamata. Ugyancsak elfogadhatatlannak tartjuk a 24. §t is, nevezetesen azt, hogy jogosulatlan adóvisszatérítési igény előterjesztőjét is adóbírsággal kell sújtani, még akkor is, ha a kiutalásra az előzetes vizsgálat miatt ne m került sor, abban az esetben, ha az adózó tévedése egy jóhiszeműségből következett be. A 80/A § ugye egy évet sem élt, és mégis újabb módosítás következik, ami álláspontunk szerint ugyancsak elfogadhatatlan. A tervezett 30. § (1) és (2) bekezdései ugyan kiegészítik a törvényhelyet, de véleményem szerint logikátlan és következetlen, ami a gyakorlati végrehajtásnál már előreláthatóan ellentmondásos és értelemzavaró helyzeteket fog szülni. A 80/A § végrehajtására kiadott PMrendelet, amely nagyon hamar megsz ületett törvény kiadása után 1996. január 18án, most a mellékletének a 16. pontját emelik be a törvénybe, amely szerint a feltételezett jogügyletre vonatkozóan a kedvezményezett adózónak nyilatkozni kell, hogy azon "tényállás, amely még be sem következett , megfelel a valóságnak, és nyilatkozom továbbá arról, hogy a jövőbeli ügy gazdasági esemény, ami a kérelem tárgya, nem került ellenőrzése, és erre nézve sem adóigazgatási sem bírósági eljárás nem folyik, legalábbis jelenleg". Érdekes, hogy ezért vezettük be 1996tól a feltételes adómegállapítás jogintézményét, hogy a jövőt előre adóztatva, jogbiztonságot "teremtsünk", most meg azt nyilatkoztatjuk, hogy ez a jövő még nem ellenőrzött. (19.20) Nyelvtani, jogi és adóügyi lehetetlenség. Továbbá - folytatom - ny ilatkozik az adózó a tervezet szerint arról is, hogy a jövőbeli jogszabályváltozás az ő kérelmében írt - idézőjel - "tényállását megváltoztatná, akkor a kérelme már nem teljesíthető". Kérdezem, hogyan lehet megsemmisíteni, semmissé tenni egy feltételes adó megállapítást, egy jövőbeli jogszabályváltozás miatt egy esetleges jogügyletet, és ki fogja ezt ellenőrizni. Az adóhivatal a törvény erejénél fogva biztos, hogy nem. Honnan tudja a PM, hogy hamis volte a jognyilatkozat, hogy volte ellene eljárás, és a ké relmező tudotte a jogszabályváltozásról. A törvény mostani módosításával azt biztosítjuk, hogy amit eddig rendelet szintjén mondott ki a PM, most már szó szerint törvényi rangra emeli, és teszi ezt úgy, hogy a saját hatáskörben hozott határozatát saját ma ga ellenőrzi, és saját maga fogja megsemmisíteni, ami - enyhén szólva - az államigazgatási renddel és az összeférhetetlenségi jogszabályokkal szöges ellentétben áll. A 80/A § (4) bekezdése helyébe lépő új rendelkezés, továbbá egy új, (5) bekezdéssel kiegés zül, ezt az egész jogi morbiditást tovább fokozza az, hogy a (4) bekezdés b) pontjában a már teljesített ügyletre úgy rendelkezik, "hogy nem teljesíti a kérelmét akkor, ha a kérelemben foglalt már teljesíthető ügyletre vonatkozik". Kérdezem, miből tudja a PM, hogy a múlt idejű jogügylet, amit a kérelembe foglaltak, és miután ez jövőbeli ügylet feltételes adója, akkor a múltat talán le fogják adóztatni?