Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 21 (213. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1572 BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném én is hangsúlyozni, hogy nem a szavak, hanem a tettek alapján kell mérlegelnünk azt, hogy ebben a kérdésben mi az egyes pártok álláspontja. A S zabad Demokraták Szövetsége több mint két éve kormánypárt, és ez alatt a több mint két év alatt egyetlenegy szabaddemokrata képviselő semmilyen gazdasági pozícióba nem került, amibe a kormánynak vagy a kormányhoz bárhogy kapcsolódó bárkinek bármilyen szere pe lett volna. Két évvel az MDFkormány megalakulása után, amely pártnak Sepsey Tamás ma a képviselője, mintha nem egészen ez lett volna a helyzet. A másik kérdés. Örömmel értesülök most arról, hogy Torgyán József képviselőtársunk itt a Kisgazdapárt javasl atáról beszél, csak az a baj, hogy - noha a Kisgazdapárt minden héten benyújt néhány törvényjavaslatot az Országgyűlésben - egyetlenegy összeférhetetlenségi törvényjavaslatot még nem nyújtott be a jelen Országgyűlésben a Kisgazdapárt, úgyhogy kár, mert akk or elkezdhettük volna talán annak a tárgyalását, ha valóban jobb lett volna, és szigorúbb lett volna, mint a most benyújtott javaslat. Annál a javaslatnál, amit annak idején öt párt írt alá, nem a Kisgazdapárté volt a legszigorúbb álláspont, amennyire én a zt a javaslat tanulmányozása alapján meg tudom ítélni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Sepsey Tamás képviselő úrnak, MDF: DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ké pviselőtársaim! Tisztelt Kertész Képviselőtársam! Tessék olyan kedves lenni megkérdezni Rajk Lászlót, hogy miért mondott le az országgyűlési képviselői mandátumáról! Tessék megkérdezni Tamás Gáspár Miklóst, hogy miért hagyja ott azt a vezető testületet, és hogyha tőlük meg tetszett kapni a választ, akkor talán megérti azt, amit én korábban mondtam. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TOR GYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy Bauer Tamás képviselőtársunknak az a felvetése, hogy a Független Kisgazdapárt beterjesztett ugyan számos törvényjavaslatot, de ezek között nem szerepel a képvis elői összeférhetetlenségről szóló törvény, azért nem felel meg a valóságnak, mert amint az előbb arra már utaltam, el is készült az a törvényjavaslat, amelyet valamennyi itt jelen lévő párt - kivéve természetesen az MDNP képviselőit - az 1989. évi háromold alú tárgyalások kapcsán elfogadtak. Sajnálatos, hogy azóta a Szabad Demokraták Szövetsége olyan helyzetet teremtett, hogy az akkori vezéregyéniségük, Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének későbbi elnöke a Szabad Demokraták Szövetségéből kiebru daltatott, mert ha ez nem történt volna meg, akkor most megkérdezhetné Bauer Tamás, hogy mi volt akkor a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja. Elárulhatom önnek, kedves Bauer képviselő úr, homlokegyenest más volt az álláspontja, mint jelenleg. Akkor nem abból az érdekeltségi körből indult ki a Szabad Demokraták Szövetsége, hogy az ő személyes részvételük különböző magángazdasági társaságokban milyen összeférhetetlenségi szabályokat követel meg vagy igényel, hanem akkor valóban egy, az országgyűlési k épviselők összeférhetetlenségét a legszélesebb körben (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) kimondó törvényjavaslat született meg. Ha nincsenek rossz viszonyban, talán még ma is megkérdezhetik. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :