Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 16 (212. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
1536 Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentke zett dr. Varga László képviselőtársunk, Kereszténydemokrata Néppárt, "A budapesti 1945. évi választások 51., Varga Béla halálának első évfordulója" címmel. Megadom a szót dr. Varga László képviselő úrnak. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Elnö k Asszony! Tisztelt Ház! Az első pillanatban úgy érezhető, hogy hogy lehet beszélni ma 1945ös községi választásokról, amikor az ország tele van jelenlegi súlyos problémákkal, nem beszélek a botrányokról, szociálisgazdasági kérdésekkel. És akkor visszameg yünk 1945re, hogy akkori törvényhatósági választásokról beszéljünk. Mégis úgy érzem, hogy van időszerűsége a budapesti törvényhatósági választásnak. Egyrészt azért, mert mára is kiható hatása van, olyan események történtek, amiről ma is, úgy érzem, beszél ni kell, és nem utolsósorban egyedülálló jelenség volt Magyarország politikai életében. Miért volt egyedülálló? Egyedülálló volt azért, mert egy borzalmas háború után voltunk, és ha szabad mondani, egy még kegyetlenebb náci német megszállás és az azokat ki szolgáló kegyetlenségeik után, és nem utolsósorban az emberek úgy érezték, hogy a szenvedések és az ilyen megpróbáltatások után vajon lehete az országnak és lehete a népünknek még egyszer talpra állni? Az emberekben ott volt a szorongás, mert a háború ut olsó időszakában nem éreztük azt, hogy békét kapunk. Nem éreztük azt, hogy elérkezett a béke. Azért is egyedülálló időszak volt ez, mert egyik fülünkben még ott csengett a németeket kiszolgálóknak a köszöntése: "Kitartás, testvér!", és már ott volt és felh angzott az új jelszó: "Szabadság, elvtárs!". A "Kitartás, testvér!"nek semmi köze se volt a testvériséghez, és mindennap éreztük, hogy a "Szabadság, elvtárs!"nak nincs közük azokhoz az eseményekhez, amelyek a szabadsághoz fűződnek. Mégis, ezekben a nehéz napokban felcsengett bennünk a remény, hogy talán az ország nincsen egyedül. Mik voltak ezek a remények? A legnagyobb remény az volt, hogy Budapest házainak a falán már láthatók voltak a nagy plakátok. Az egyik az atlantióceáni alapokmány, amelynek 3. §áról, szabadna azt mondani, mámorosan olvastuk, hogy minden népnek megadják azt a jogát, hogy saját maga döntse el a jövő sorsát, és maga döntsön arról a kormányformáról, amelyikben élni akar. A 6. §ban azt olvastuk, hogy mindent el kell követni, és az al áírók is valószínűleg segítenek, hogy minden országban minden ember félelem és nyomorúság nélkül éljen. Abban az időben nekünk ez rengeteget jelentett, mert mint mondottam, a kegyetlenségek után szorongásban éltünk, és véltük, hogy az atlantióceáni alapok mányt aláíró nagyhatalmaknak, az Egyesült Államoknak, Angliának, olyan szerepük és befolyásuk lesz, hogy valóban békésen és demokráciában tudunk élni. (15.30) Hisz az atlantióceáni alapokmány elveit később megerősítette a jaltai egyezmény, 1945 februárj ában írták alá ugyancsak az Egyesült Államok elnöke, Anglia miniszterelnöke, és ezt már Sztálin is aláírta. És pár hónappal előtte alakult meg az Egyesült Nemzetek, mely alapokmányában diadalmasan hirdette, hogy létrejöttének egyetlen célja van: a béke és a békét fenyegető eseményeknek, cselekedeteknek az elhárítása. Érthető tehát, hogy ezek a remények éltek bennünk, és nemcsak hogy éltek, de bíztunk abban, hogy Magyarországon lehetőségünk lesz a demokráciára, annál inkább, mert tudatában voltunk annak, hog y a népnek döntő többsége, ha szabad mondani, elsöprő többsége semmi formában nem szolgálta ki a náci német megszállókat, sem pedig azokat, akik - tegnap volt évfordulója - október 15én nemcsak a németeket szolgálták ki, de a kegyetlenségeknek olyan soroz atát követték el, amit csak később, a Szovjetunió megszállói tudtak bizonyos fokon utánozni. Ezekben az időkben mégis mi lehetett a további reményünk? Budapesten megjelent Varga Béla, a balatonboglári plébános, de a Kisgazdapártnak országgyűlési képviselő je, és az volt az érzésünk,
