Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 16 (212. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1505 helyzetet teremtünk azon képviselők felé, akik ú gy gondolták a korábbiakban, hogy való igaz, amennyiben lesz összeférhetetlenségi törvény, akkor adott gazdasági pozíciót nekem nem szabad betöltenem. A teremben ülő 386 képviselő döntő többsége ezt így is gondolta. Egészen kicsi az az arány a képviselők k özött, akik másképpen gondolták. Ha ez a törvény így lép hatályba, nemhogy ezt a méltánytalan helyzetet korrigáljuk és tiszta helyzetet teremtünk, hanem törvényi legitimitást adunk ennek a méltánytalan helyzetnek a továbbvitelére. Hiszen mindazok, akik mos t valamilyen gazdasági pozíciót töltenek be, és e törvény rendelkezései szerint ez tiltott lesz, fenntarthatják azokat a funkciókat, amelyeket akár 1994 előtt teljesen jóhiszeműen szereztek, vagy akár 1994 után - és én itt megkérdőjelezem, hogy jóhiszeműen szereztéke meg, meggyőződésem szerint nem feltétlenül jóhiszeműen kerültek ezekbe a pozíciókba - tehát rögzítjük azt az állapotot, amely egyébként véleményem szerint rendkívül igazságtalan. Ennél az imént ismertetett helyzetnél sokkal fontosabb egy másik szituáció a törvény hatálybalépésével kapcsolatban, amely - ez is szintén többször elhangzott - arról szól, hogy az Országgyűlésnek nemcsak az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan, hanem bizony a közélet más területére vonatkozóan is összeférhetetlenség i szabályokat kell alkotnia. Ez, hasonlóan a képviselői törvényhez, régi adóssága a parlamentnek. De ha mi nem teremtünk tiszta, világos helyzetet, nem mondjuk ki egyértelműen, hogy a törvény hatálybalépésétől számított x napon belül minden képviselő dönts e el, hogy melyik pozícióját kívánja megtartani: a magánszférában a gazdasági pozícióját vagy pedig az országgyűlési képviselői pozícióját. Ha ezt nem mondjuk ki egyértelműen, és egy labilis helyzetet teremtünk vagy netán egy elhúzódó vita miatt még hosszú ideig egyáltalán nem alkotunk ilyen összeférhetetlenségi törvényt, akkor bizony önmagát megfosztja attól az erkölcsi alaptól az Országgyűlés, hogy akár a közigazgatásra vagy - hogy egy még fontosabb területet említsek, ahol hasonlóan nagyok a problémák - az önkormányzati képviselőkre, az önkormányzati polgármesterekre vonatkozóan összeférhetetlenségi szabályokat teremtsünk. Ez egy nagyon fontos adósságunk, és csak akkor lesz erkölcsi alapja a parlamentnek ezen a téren is rendet csinálni, hogyha először a s aját házunk táján sepregetünk. Én az előző alkalommal is elmondtam, szeretném most is megismételni azon kezdeményezésünket: meggyőződésem szerint az a hatpárti vagy hét frakció képviselőiből álló bizottság, amely több mint egy éven keresztül dolgozott, és amely, azt hiszem, konstruktív légkörben és fontos döntéseket tudott hozni, jó lenne, ha fennmaradhatna. Egyrészt azért, mert az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvénynek bizony vannak még további módosításra szoruló rendelkezése i. Ezen a téren is jó lenne, hogyha tisztább helyzetet tudnánk teremteni. Ezen a téren is lenne munkánk. Másrészt pedig meggyőződésem szerint néhány minisztérium: Belügyminisztérium, Igazságügyi Minisztérium bevonásával megkezdődhetne az a munka, párhuzamo san e törvény elfogadásával, amely az önkormányzatokra és a közigazgatás egyéb területeire vonatkozóan ilyen jellegű szabályokat alkothat. Zárásként csak annyit szeretnék elmondani, hogy ugyan szövegszerű változatát tekintve az általunk előterjesztett - és egyébként az MSZP és a Kereszténydemokrata Néppárt által nem támogatott, sürgősségre vonatkozóan nem támogatott - javaslatunk, illetve a Bihari képviselő úr által előterjesztett javaslat szöveg szerint nagyon kevés dologban tér el. Az a néhány dolog azonb an meggyőződésünk szerint rendkívül fontos, különösen a hatálybalépés kérdése. Ezért meg kell hogy mondjam őszintén, mi a törvényjavaslat támogatottságát vesszük fontolóra, amikor majd a későbbiek során döntünk. Ha ez a változat marad hatályban, az vélemén yem szerint egy nagyon rossz helyzetet teremtene, és ezért mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy meggyőzzük a patkó mindkét oldalán ülőket arról, hogy ezt a törvényt most kell hatályba léptetni, és bizony mindenkire kell vonatkoztatni. Mi ezt szeretn énk elérni, ennek függvényében fogjuk tudni támogatni a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) :