Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 16 (212. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1487 ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a házbizottságon a pártfrakciók képviseletében jelen lévők olyan megállapodást kötöttek, hogy 15 perces időkeretben fognak az első körben felszólalni a frakciók. Ezt egyetlen frakció sem kifogásolta a házbizottság ülésén. A 15 percben megállapodtak. I lyenkor a szót ugyan nem vonjuk meg, de jelezzük az időkeret leteltét. Amire Torgyán József úr hivatkozott, Götzinger István úr beszédére a tbtörvénnyel kapcsolatosan, az már a második kör vitája volt. A megállapodásnak megfelelően, amit a házbizottságban minden frakció jelenlétében kötöttek, az első körre vonatkozik az időkeret. A második körre nem szabott időkeretet a házbizottság. Én mindig figyelmeztetem a képviselőket az idő leteltére, de kérném, hogy ha ilyen időproblémák vannak, a házbizottságon úgy állapodjanak meg, hogy egyértelmű legyen. Ebben az esetben Götzinger István urat azért nem figyelmeztették, mert második körben beszélt. (Taps és közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiban: Így van.) Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert 7 perccel beszélte túl frakcióvezető úr a megállapodást. (Dr. Torgyán József jelentkezik.) Ügyrendi kérdésben megadom a szót dr. Torgyán József úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Én kénytelen vagyok indí tványozni a házbizottság rendkívüli ülésének azonnali összehívását, (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) ha elnök asszony nem revideálja azt a nézetét, ami sajnos a tényekkel ellentétben áll. Sőt, ki kell jelentenem, elnök asszony olyan nyilatkozato t tett, ami nem felel meg a valóságnak. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Ugyanis Götzinger képviselő úr felszólalásával kapcsolatban hadd utaljak a házbizottság ajánlására - szíveskedjék megtekinteni annak 5. oldalát, a 6/a, 6/b és 6/c előterjeszté ssel kapcsolatban csillaggal van észrevételezve, hogy a házbizottság ajánlása szerint az első körben 15 perc, (Akar László rázza a fejét.) a második és a harmadik körben 1010 perc áll rendelkezésre. Tehát a 10 perces időkeret helyett Götzinger képviselő ú r 20 perc 40 másodpercet használt fel. Ez az egyik észrevételem. A másik észrevételem: a Független Kisgazdapárt minden ilyen időkeretes felszólalásra bejelentette a kifogását. Tehát nem felel meg a valóságnak, hogy a Kisgazdapárt ne kifogásolná a 15 meg 10 perces időkereteket. Jelentős gazdasági törvényekről van szó, a jelentős gazdasági törvényeket illetően elfogadhatatlan, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot 15 vagy 10 perces időkeretbe szorítsák be, hogy a legfontosabb észrevételeit se mondhassa el a nyil vánvalóan az országnak jelentős károkat, tízmilliárdos károkat okozó adótörvények előterjesztése tekintetében sem. Tehát ezért jeleztem én, hogy nem kívánok ügyrendi vitát kezdeményezni, de ha egyszer az MSZP képviselője több mint duplájával túllépheti a f elszólalási időkeretét, akkor talán a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője, elnöke is megteheti, hogy néhány perccel túllépi az időkeretet. Ha ezt kifogásolja elnök asszony, akkor tessék összehívni a házbizottság rendkívüli ülését, hogy vitassuk meg, hogy miért van az, hogy az írásbeli előterjesztésben más szerepel, mint az ön szóbeli előadásában. Köszönöm a türelmét. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülését azonnal össze fogom hí vni. Mielőtt azonban összehívnám, tisztázni szeretném a házbizottság megállapodását. Kérem, hogy addig Lányi Zsolt képviselő urat keressék elő, mert a házbizottság ülésén ő vett részt, és ezek szerint nem tájékoztatta frakcióvezető urat arról, hogy milyen megállapodás született. Részletesen ismertetem. Az első körben minden ellenzéki frakció 15 percet beszélhet, és a kormánypárti frakciók az első körben 15 percet, de a második körben a kormánykoalíció frakciói 10 percet. (Torgyán József közbeszól: Tíztíz.) Vagyis, amikor minden ellenzéki frakció egyszer megszólal, ezt követően semmiféle időkeret nincs a Házban. (Torgyán József közbeszól: Akkor miért