Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 15 (211. szám) - A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat zárószavazása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1394 Ez a parlament, (Moraj, érthetetlen közbeszólások.) és ezért szavazta meg a szoc ialista frakció ezt a határozati javaslatot, így van, ennek a parlamentnek a tekintélyét fontosnak tartjuk megóvni, és ezért is megszavazta a szocialista frakció a javaslatot. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszön öm. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem önöket, hogy az indoklásnál ne terjeszkedjenek ily mértékben túl a törvényjavaslaton, és a személyeskedést szíveskedjenek mellőzni. (Taps.) Megadom a szót Sepsey Tamás úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum szavazatát indok olja. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum egységesen tartózkodott a határozati javaslat szavazásánál. Ennek a tartózkodásnak részbeni okát Isépy képviselőtársam már kifejtette . A tartózkodás oka az is volt, hogy a külügyminiszter úr sem az általános vita végén, sem a részletes vita végén nem válaszolt a vitában elhangzottakra, nem reflektált azokra az ellenvéleményekre, amelyeket a Magyar Demokrata Fórum is hangoztatott. Ezt a módosító javaslatokról történt szavazás előtt sem tette meg, ezért én úgy gondolom, nem volt lehetőségünk arra másként szavazni, csak tartózkodással, hisz a részletes vitában egyszer a Külügyminisztérium politikai államtitkára elismerte, hogy valóban nincs szükség a határozati javaslat 1. pontjára, mert jogilag a kormány akkor alapít közalapítványt, amikor akar. Ezek után, igen tisztelt képviselőtársaim, valóban azt kell mondani, hogy ennek a határozati javaslatnak egyetlenegy indoka van, az Országgyűlésre mutogatni az alkotmányos mulasztás tekintetében. Számunkra azért elfogadhatatlan ez a határozati javaslat, mert az eredeti határidőt, amely a kárpótlásról szóló törvény vagy törvények javaslatának előterjesztésére október végét írta elő, azt a tisztelt Ors zággyűlés egy hónappal meghosszabbította. Ennek a figyelembevételével kellene értékelni azon frakciók álláspontját, akik megszavazták, hogy még 1 hónappal eltolódjék ez az évek óta húzódó folyamat. Én úgy gondolom, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy lehe t emelkedett hangon szólni erről a témáról, de ha megnézzük a tényeket, hogy a kormány már idáig létrehozhatta volna a közalapítványt, hogy a kormány már idáig is tárgyalt az érintett szervezetekkel, hogy a kormányt senki nem akadályozta meg, hogy beterjes sze a törvényjavaslatokat, akkor egyet kell hogy értsenek azzal, ez a határozati javaslat valójában megcsúfolása az országgyűlési határozatoknak. Olyan határozati javaslat, amely semmit nem tartalmaz. És ehhez a semmi tartalom, a Magyar Demokrata Fórum ebb en a kérdésben nem járulhatott hozzá, és a jövőben sem fog hozzájárulni. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kérdezem, hogy a többi képviselőcsoport kívánjae szavazatát indokolni, jel zés nem érkezett. Folytatjuk a szavazatokat. A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat zárószavazása ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Soron következik a földmérési és térképészeti tevékenységrő l szóló törvényjavaslat zárószavazása . Az előterjesztést T/2812. számon, az egységes javaslatot T/2812/89. számon kapták