Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 15 (211. szám) - Lányi Zsolt (FKGP) - a honvédelmi miniszterhez - "Hogyan sáfárkodik a Honvédelmi Minisztérium a polgárok pénzével?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - LÁNYI ZSOLT (FKGP):
1354 tanúsító bankszámlakivonathoz kössé k minden esetben az árujuk felszabadítását, nehogy olyan rosszul járjanak, mint a példámban említett eladó. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválasz illeti meg Kovács Kálmán államtitkár urat. M egadom a szót. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben egyet tudok érteni önnel, de engedje meg, hogy kiegészítsem az álláspontját, illetve a nagy nyilvánosságot érdemlő javaslatát, tehát hogy az áru eladója ne fogadjon el befizetést visszaigazoló faxot, hanem csak eredeti bizonylatot. Ezt hadd egészítsem azzal ki, hogy ezt nemcsak a banki átutalás módján lehetséges, hanem a postautalványon, most már lényegesen felgyorsul t a posta utalványozási tempója, tehát 48 órán belül általában jelentkezik az összeg a címzettnél, és ennek az időpontnak a bevárása is lehet egyfajta technika. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.) Lányi Zsolt (FKGP) - a honvédelmi miniszterhez - "Hogyan sáfárkodik a Honvédelmi Minisztérium a polgárok pénzével?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Lányi Zsolt, a Független Kisgazdapárt képviselője kérdést kíván feltenni a honvédelmi miniszternek, "Hogyan sáfárkodik a Honvédelmi Minisztérium a polgárok pénzével?" Miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr válaszol. Képviselő úr elfogadja a válaszadót. Megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak. LÁNYI ZSO LT (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Független Kisgazdapárt frakciójának véleménye és információi szerint a honvédségnél, a Honvédelmi Minisztériumnál is vannak úgynevezett Tocsikügyek, Tocsikféle jelenségek. Igen s ok kérdést tudnék föltenni, azonban ma és most, az idő rövidsége miatt csupán három konkrét kérdést tennék föl államtitkár úrnak. Nagyon szeretném, ha erre konkrét választ kaphatnék. Az első kérdésem: Milyen effektív termelőmunka folyik a gödöllői Currusz Haditechnikai Részvénytársaság mintegy 450 fős munkásgárdát foglalkoztató üzemében? Ismereteink és információnk szerint évek óta nincs komoly tevékenység, úgy tűnik, hogy dr. Ács Ferenc vezérigazgató úr és többek között Háber Péter nyugalmazott dandártábor nok, valamint Geller István nyugalmazott vezérőrnagy, az igazgatótanács elnöke uraknak nem sürgős a privatizációs törvény végrehajtatása, ugyanakkor becslésünk szerint ez az üzem körülbelül több mint félmilliárd forintot visz el a HM költségvetéséből. A má sodik kérdésem: Mennyibe kerülnek a tárcának a hadseregben a százas nagyságrendben foglalkoztatott tanácsadók - akik nagy részben a régi kádári nómenklatúra főtisztjei voltak - bérei, tiszteletdíjai és infrastruktúrái? Valamint mennyibe kerülnek azok a kia dott szakértői vélemények, amelyeket például a Deák Péterféle biztonságpolitikai és honvédelmi kutatások központja felé adnak ki, ugyanakkor amikor található a HMen belül is egy ilyen szakértői csoport? Utolsó kérdésem, hogy a Róbert Károly körúton lévő volt honvédségi mosoda és tisztítóüzem hogyan került olyan személyek tulajdonába, akik például a központi kórház vezető beosztású