Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 9 (209. szám) - Elnök intézkedése idegen személy kivezetésére - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1188 problémá val, amit mi úgy tekinthetünk, hogy ez nem a mi gondunk, hogy az adókedvezményekkel ezt kezelni tudjuk, vagy legalábbis enyhíteni tudjuk. Én úgy vélem, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol ezek a gyerekek élnek, laknak, járnak iskolába, óvodába, és ezek nek gondoskodni kell ingyenes táplálásukról, hiszen sok esetben már a szegénységi küszöb alatt vannak ezek, hiszen ma már az éhezés mint kategória egyáltalában nem ritka jelenség ezekben a körökben. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási i dő leteltét.) Nem lehet úgy tekinteni, hogy ezek a családok saját hibájukból kerültek ebbe a helyzetbe, ezért velük nem kell foglalkozni. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Rusznák Mikl ós képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Második napja tart a személyi jövedelemadó vitája, és a kormánypártok részéről most már megpróbálom elhinni, hogy tényleg, valóban csökkent a személyi jövede lemadó. Hisz ez nap mint nap - illetve hozzászólásokban - végső soron megjelenik, de ugyan kinek csökkent, tessék mondani? Medgyessy pénzügyminiszter úr kéthetente - mióta belépett a kormányba - egyebet sem mondott, nyilatkozott a rádióban, hogy csökkentjü k az adóterheket. De kinek csökkentették? Annak csökkentették 48ról 42 százalékra, akiknek semmiféle megélhetési gondjuk nincs. Azoknak a középrétegeknek, azoknak a szegény embereknek, akiknek 2025 ezer forintos az adója, azoknak 11,5 százalékkal csökke nt az adóterhe, ellenben azoknak, akik millió fölötti jövedelemmel rendelkeznek, 6 százalékkal. Tessék elgondolkodni: az 500 és 900 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkezőknek a 40, illetve most már 39 százalékos adókulccsal, még hozzátesszük a 10 száz alék tbjárulékot, ebben a sávban mintegy 50 százalék terheli a fizetésüket. Akkor tessék nekem megmondani, hogy kinek csökkentették önök az adóterheiket, a milliós nagyságú jövedelemmel rendelkezőknek, a magas keresetűeknek. Azt a szociális igazságosságot , az igazságos közteherviselést, amit a szocialista frakció megpróbált valamilyen formában - néhány képviselője - nyilvánosságra hozni, ugyan miért nem képviseli a jelenlegi kormány? Talán azért, mert a középrétegeknek több pénzt kellene visszajuttatni az adóterhelésből? Azt hiszem, át kellene gondolni, mikor igazságosságról beszélünk! Olyan jövedelmek keletkeztek ebben az országban - ha jó az információm , hogy az adózó állampolgároknak mintegy 1015 százaléka rendelkezik a jövedelmeknek majdnem 50 százal ékával. Hát akkor miért nem ezt a 1015 százalékot terheljük nagyobb adóteherrel, és a másik 90 százalékot, amely szintén a jövedelmek 50 százalékával rendelkezik, kevesebb adóteherrel? Talán a szocialista képviselőknek el kellene gondolkodni ezen, és azon az adótáblán, amit megpróbáltak beterjeszteni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm szépen. Remélem Bogárdi képvisel őtársam ismét bekapcsolta a rádiót és hallgatja azt, amit válaszolok. (Nevetés. - Közbeszólás: Tévét néz.) Én is gyakran vagyok így, tehát nem kritikának szántam ezt, de a dolog érdeme a következő, tisztelt képviselőtársaim.