Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 9 (209. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF):
1145 Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásaink végére értünk. Soron következik a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. sz. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat, valamint a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényjava slat együttes általános vitájának folytatása . Az előterjesztést T/3091. és T/3092. számokon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3091/16. és T/3092/3135. számokon kapták kézhez képviselőtársaim. Először az írásban előre jelentkezett képviselőtársaimnak adom meg a szót. Tájékoztatom önöket, hogy az első három felszólalásnál még érvényes a házbizottságnak az a megállapodása, amely szerint az első körben kétperces hozzászólásokra nem kerül sor. Az első három felszólaló a Magyar Demokrata Fórum részéről Bogárdi Zoltán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Béki Gabriella, a Magyar Demokrata Néppárt részéről Barsiné Pataky Etelka. Megadom szót Bogárdi Zoltán képviselő úrnak. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Köszönöm a szót Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúl t hetek politikai, gazdasági vitái sajnos nem teremtettek jó légkört adótörvények költségvetési vitájához. Amikor az állampolgár nap mint nap arról hall, hogy ki milyen indokkal, milyen megbízás alapján hány milliót síból ki a köz bukszájából, az önkormány zatok pénzéből, akkor nem nagyon nagy hajlandóságot mutat az önök, a kormány által elképzelt 530 milliárd szja befizetésére. Nem iparkodik túlzottan, ugyanis az állampolgár úgy gondolja - sajnos, mondom én , hogy amit szabad másnak, azt neki is szabad. Ez ért ha lehet, egy ilyen vita előtt tisztába kellene tenni a társadalmat, a politikai életet, és úgy látni hozzá, mert akkor elhiszi az állampolgár azt, amit a kormány ígért, így viszont nem tudom, hogy elhiszie. Nem tudom, mert az előterjesztésben is hall ottuk - kormánypárti képviselőtársaim alátámasztották , a kormány másfél százalékpontos adócsökkentést tervez az szjaban az idei esztendőben. Ez a másfél százalék tulajdonképpen biztató kezdet lehetne, ha biztos lenne. De egyáltalán nem látom biztosnak a kkor, amikor az elmúlt évek tapasztalatai óvatosságra intenek. Gondoljuk csak végig ... Ezt az szja tervet a kormány 17 százalékos átlagbérnövekedéssel és 18 százalékos inflációval számolta. Ha emlékeznek rá, egy évvel ezelőtt a kormány beterjesztette az szjatervezetét, de adótábla nem volt benne. Itt folyt a vita már, amikor még nem volt megegyezés, Ungár Klára képviselő asszony ezt szóvá is tette, ha jól emlékszem, kormánypárti oldalról is. Ennél egy kicsit most előbbre vagyunk ugyan, van egy adótáblánk , de nem biztos, hogy így igaz. Tavaly az Érdekegyeztető Tanácsban 19 százalékos inflációval jött létre a megállapodás, ez az infláció ma 24 százalék, energiaáremelés nélkül. Viszont a megegyezés, jelzem, 19 százalékon történt. Jövőre energiaáremeléssel kezdünk és úgy hallom, hogy nem csak energiaáremelés lesz jövőre, tehát egyáltalán nincs biztosítva az, hogy 18 százalék marad az infláció. Ha viszont az infláció magasabb lesz, mint 18 százalék, akkor a kormány előterjesztése úgy rossz, ahogy van. Akarom mondani nem igaz, mert nem tudjuk, hogy milyen rétegek tudják érvényesíteni jövedelmeikben az inflációt. Attól félek, hogy nagy csoportok - elsősorban az alkalmazotti csoport , nem fogja tudni érvényesíteni az előre nem számított inflációt, ebből adódóan ők vesztesei lesznek az inflációnak, azaz ők fizetik meg az inflációs adót. De van egy másik problémája is ennek a körnek, ugyanis, akik fizetésből - egyik hónapról a másikra - élnek, tehát felélik a jövedelmeiket, nem tudják kivédeni az inflációt. Az ő j avaik minden hónapban, pontosabban az ő bevételeik minden hónapban elfogynak, tehát nem tudnak olyan beruházásokat eszközölni, amelyek az inflációt követik. Ebből adódóan nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel a másfél százalékkal, mert ilyenformán egyáltalán nem biztos, és nem tudjuk azt, hogy ki nyer ezen. Pedig nagyon nagy szükség volna arra, hogy egy konszenzus legyen. Egy olyan megegyezés legyen kormánypártok és ellenzék között, ami hosszú távra elfogadható. Ami működőképessé teheti ezt az egész rendszert, amiben jogalkotó, jogalkalmazó és jogalany is el tud igazodni, mert ha minden évben fölforgatjuk az egész rendszert,
