Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. szeptember 3 (197. szám) - Az országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
984 szüksége parlamenti fel hatalmazásra, magára a megállapodásra, hogy az alapszerződésen kívül keresi a rendezés lehetőségét. Elmondtam nem egyszer, hanem elmondtam a hétpárti tájékoztatóban, elmondtam a külügyi bizottságban, és elmondtam itt a parlamenti ülésen is, hogy ez egy kül ügyminiszteri levélváltás formájában fog megoldódni. Én nem tudok önöknek tájékoztatást adni egy este 8kor érkezett, telefonon elmondott levélről, ami még románul sem áll az én rendelkezésemre. Én erre nem vagyok képes, hogy ezt most megtegyem. (Közbeszól ások a jobb oldalon: Megvárjuk.) Abban az esetben, tisztelt képviselő úr, abban az esetben, ha a parlament elfogadja az önök határozati javaslatát. Abban az esetben természetesen igen, ha elfogadja azt a határozati javaslatot, hogy a kormány csak a parlame nt előzetes beleegyezésével írhatja alá az alapszerződést. Ebben az esetben természetesen meg fogjuk várni, de egyelőre még a szavazásra nem került sor, és ahogy elnézem az önök magatartását, a részletes vita ürügyén tanúsított magatartását, egyhamar erre nem is fog sor kerülni. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Demeter Ervin képviselő úrnak. (Zaj.) Kérem, kicsit türelmesen hallgassák a képviselőket. Megadom a szót először Torgyán József úrnak, aki kétperces észrevételt kíván tenni, majd őt követően Demeter Ervinnek, aki ügyrendi kérdésben kíván felszólalni. Megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnö k asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ügyrendi kérdésben szeretnék felszólalni. Indítványozom, szíveskedjék a külügyminiszter urat rendreutasítani. (Zaj a bal oldalon.) Ő még éjfél után sem használhat az ellenzékkel szemben ilyen hangot. (Zaj a bal oldalon .) A részletes vita folyik, a részletes vitában joguk van a képviselőknek felszólalniuk. Én úgy gondolom, hogy éppen ezért a külügyminiszter úr ilyen megjegyzését nem szabad ebben a hajnali órában sem tudomásul venni. Elnök asszonynak kötelessége lett voln a a tárgyalás vezetése kapcsán külügyminiszter urat rendreutasítani. Kérem ezt most pótlólag tegye meg. Ez az ügyrendi indítványom. (Taps, közbeszólás a jobb oldalon: Úgy van!) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Képviselő Úr! Felvetését nem tartom indokolt nak a magam részéről. Mint elnöki jogkörömmel élve nem tartom indokoltnak a külügyminiszter úr megintését. (Taps a bal oldalon.) Megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezetőnek, Magyar Szocialista Párt. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tiszt elt Képviselőtársaim! Szerettem volna visszautasítani azt a kérést, amelyet Torgyán József tett, és köszönöm elnök asszony, hogy ezt megtette. Aki át fogja tanulmányozni a szó szerinti jegyzőkönyvet, gondolom, meggyőződhet belőle, hogy a külügyminiszter úr a magyar parlamentet teljes mértékig tisztelve, annak tekintélyét tudomásul véve fogalmazott itt a mostani felszólalásában. Ugyanakkor azt is szeretném jelezni, hogy amikor a mai ülés előkészítéséről szó volt, a házbizottságon belül szót váltottak a frakc iók ennek az ülésnapnak az előkészítéséről. Megállapodtunk és a Házszabálytól való eltérésnél négyötöddel szavaztunk is arról, hogy milyen munkamenetben végezzük el ma a munkát. Ehhez mind a Szocialista Párt, mind a szabaddemokraták frakciója végig tartott a magát. Most azt tapasztaljuk - és nem vonom kétségbe egyetlenegy országgyűlési képviselő jogát sem, hogy a részletes vitában kifejtse a véleményét , hogy valami mássá kezd alakulni ez az ülés, más formát ölt, mint amiben megállapodtunk. A házbizottsági ülésen jeleztük, hogy ebben az esetben minden felelősséget az ellenzékre hárítunk. Mi tartottuk magunkat a megállapodáshoz, azt kérjük, hogy mások is tartsák magukat. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)